A háború és az orosz gazdaság jövője

Lesújtó képet festett az orosz gazdaság jövőjéről Andrej Movcsan ismert közgazdász, pénzügyi szakember, befektetési menedzser és a Movchan’s Group, egy konzervatív likvid befektetések kezelésére szakosodott menedzsment csoport ügyvezető igazgatója.

A háború és az orosz gazdaság jövője

Lesújtó képet festett az orosz gazdaság jövőjéről Andrej Movcsan ismert közgazdász, pénzügyi szakember, befektetési menedzser és a Movchan’s Group, egy konzervatív likvid befektetések kezelésére szakosodott menedzsment csoport ügyvezető igazgatója.[1] Elemzése (interjúja) a jelenleg Lettországban szerkesztett Novaja Gazetában jelent meg.

Arra a kérdésre, hogy hogyan néz majd ki a „gazdaság szerkezeti átalakítása” Oroszországban a szankciók idején, és honnan származnak majd az orosz költségvetési bevételek, a tekintélyes pénzügyi szakember elmondta: a szankciók nagyjából a teljes orosz külkereskedelmet blokkolják, a kivitelt, behozatalt, pénzpiacot, kötvénypiacot, mindent. A propaganda persze szorgosan terjeszti az „aranyalapú, világgazdaságtól független rubel” legendáját, de még ha lenne is ilyen, azt is csak belföldön használhatnák – és mit vennének rajta? Viszont nincs, nem is lesz ilyen. Gazdasági problémák lesznek, és ami még ennél is nagyobb baj: társadalmi gondok jönnek.

Andrej Movcsan az ásványi kincsek kitermeléséből származó adóbevételek jelentős csökkenése esetén jelentkező adóbevétel-visszaeséssel kapcsolatban elmondta:

„A piacgazdasági elbírálás fő kérdése nem az eladott olaj, hanem a kitermelt olaj. A kérdés tehát nem az, hogy Európa mennyit fog vásárolni, hanem az, hogy mennyi olajat fogunk kitermelni. Ha egyszerűen csak kevesebb olajat termelünk ki, akkor például megemelhetjük az ásványkincsek kitermelésére kivetett adót. A költségvetésnek itt bőven van mozgástere. A rubel árfolyamát le lehet értékelni – ez most nagyon jól kezelhető. Ha harminc százalékkal kevesebb olajat adunk el, a rubel árfolyama harminc százalékkal alacsonyabb lesz, és a végén ugyanannyi rubel marad, mint korábban. A probléma tehát nem a költségvetéssel van, hanem a GDP-vel, az oroszok jövedelmével. Ha Európa visszautasítja az orosz olajat, és minden más paramétert állandónak tekintünk, akkor Oroszország elveszíti olajexportjának mintegy 40 százalékát. Természetesen az embargó „szürke olajellátáshoz” is vezethet – különösen a keverékekbe való bevonás révén –, és egyúttal a szállítások semleges országokba történő átirányításához. Oroszország más piacokra fogja irányítani az olajat, Európa pedig más piacokról fog olajat beszerezni.

Nehéz megmondani, hogy Oroszország mennyi olajat lesz képes eladni – ez sok feltételtől függ. Az előrejelzések eltérőek; az olajexport várható csökkenésének mértéke 7-10 százalék és 25-30 százalék között mozog. Az sem világos, hogy a csökkenést milyen mértékben ellensúlyozza majd a magasabb olajár. Ráadásul Oroszországnak magasak lesznek a szállítási költségei is. Nincs külön csővezetékünk Kínába, hogy feltöltsük extra olajjal, azt tartályhajókba kell majd tölteni. Egyetlen biztosítótársaság sem biztosítja majd ezeket a tartályhajókat. A kikötők fele nem fogadja ezeket a hajókat. Ha egy tankert a nyugati útvonalon, Európát megkerülve küldünk, akkor óriási problémát jelent, ha útközben bármilyen meghibásodás történik. Vagy akár az is, ha csak a vízkészleteket kell feltöltenie, és ehhez be kell mennie egy kikötőbe. Ott viszont nem fogadják. Ha az északi-tengeri útvonalon keresztül küldjük, az az évszaktól függ, és sok pénzbe kerül, ráadásul nincs hová rakodnunk: az arhangelszki kikötő nincs készen, oda nem lehet elég olajat vinni; a Balti-tengeren sem tudunk rakodni a balti kikötők használata nélkül. Természetesen bizonyos mennyiségű olajat mindenképpen el fogunk adni. Ehhez különböző trükkök léteznek, például – összekeverni valaki más olajával, és másnak hívni, nem orosz olajnak. (A „balti keverék” fogalma már megjelent.) De így vagy úgy, az eladások harminc százalékát el fogjuk veszíteni, azt hiszem. A végén dollárban kifejezve 50 százalékát kapjuk annak, amit akkor kaphatnánk, ha normális piaci szereplők lennénk”.

Movcsan úgy látja, nem a rubel leértékelése az egyetlen lehetséges út. „Mondjuk 200 milliárd dollárból 100-110 milliárd dollárt kapunk olajért. A kérdés az, hogyan kompenzáljuk azt, ami kiesik. Bármennyire is paradoxnak tűnik, de a lakosság csökkenő jövedelme és a csökkenő import részben kompenzálja a problémát. Csökken az import – az országnak kevesebb valutára van szüksége. Ha korábban az import 300 milliárd körül volt, és most kétszáz milliárdra csökken, akkor marad egy „extra” 100 milliárd. Emellett a jelenlegi körülmények között elvileg lehetetlen tőkét exportálni. Korábban, különböző időszakokban ez az összeg elérte az évi 30-100 milliárd dollárt. Számoljunk azzal, hogy most évi 50 milliárdot takarítunk meg. Akkor összesen 150 milliárdunk van az „elveszett” helyett. Harmadszor: nem lesz többé turizmus, különösen nem nyugatra. És 2021-ben csak az orosz turisták 40 milliárd dollárt vittek ki és költöttek el. Tehát már majdnem 200 milliárdot halmoztunk fel…”.

„…A folyó fizetési mérleg egyenlegét tekintve minden rendben van. Feltételezhetően 200 milliárdot, talán 250 milliárdot veszítettünk – figyelembe véve az Oroszországból származó fém-, szén- és egyéb import elutasítását. Ahogy az előbb kimutattam, kétszázat találtunk. Így kis különbség marad csupán. Oroszországnak korábban többlete volt, most pedig enyhe hiánya lesz. Az import némileg csökkenni fog. Azelőtt például évi húszmilliárd volt beruházásra, eszközbeszerzésre, most viszont nem kell megvásárolni az eszközöket. És minden egyensúlyban lesz. Egyértelmű azonban, hogy nem lesz fejlődés az országban, hogy az emberek elszegényednek, nincs beruházás, nincs lehetőség külföldre utazni, és jelentősen kevesebb az import. De maga Oroszország boldogulni fog”.

A szakértő hangsúlyozta: „Ne felejtsük el, hogy a költségvetésnek nincsenek saját bevételei, az csak az országon belüli pénzeszközök újraelosztása. A kérdés az, hogyan lehet biztosítani, hogy a jelenlegi helyzetben ez az újraelosztás ne szenvedjen nagy csorbát. És éppen erről beszéltem: a rubelt úgyis le kell majd értékelnünk. A jelenlegi árfolyamról beszélni nincs értelme, de ha például február 24 előtt 77 rubel volt egy dollár, és most mondjuk 95-98, akkor minden egyes eladott hordó olaj 30 százalékkal több bevételt hozna a költségvetésnek rubelben. Mivel a költségvetésből már nem lehet nagyszabású programokat és innovációkat finanszírozni, mert már nincs értelme, visszaadhatunk még valamennyit a költségvetésnek, és felemelhetjük azt, mondjuk, a korábbi összeg 75%-ára. Ha tovább számolunk, akkor a végén tíz százalékkal csökken a költségvetés bevétele. Oroszország ezt túl fogja élni”.

Ami a katonai költségvetést illeti, évente mintegy 60 milliárd dollárt tesz ki, az összevont költségvetési bevételek körülbelül egytizedét. Ha a teljes bevétel 10 százalékkal csökken, a katonai költségvetés fenntartása nem jelent nagy problémát. Különösen azért nem, mert a gazdaságra, a tudományra és a nemzeti projektekre fordított kiadások természetesen úgyis csökkenni fognak. Most már amúgy sem tudunk külföldön alkatrészeket vásárolni, nem tudjuk a legfejlettebb felszereléseket gyártani, még az Ukrajnában elveszett fegyverek pótlására sem tudunk modern fegyvereket előállítani. Hogy egyáltalán képes lesz-e az ország haditechnikai eszközöket gyártani, az attól függ, hogy mit kell előállítani. Oroszország továbbra is fog tudni gyártani egyszerű és olcsó katonai felszerelést, így Kalasnyikovokat vagy régi tankokat. Nem készülnek majd nyugati alkatrészeket igénylő modellek, vissza lehet térni a T–72-es tank szintjére, annak nem volt szüksége nyugati alkatrészekre. Most egy egyszerűsített Niva gyártásába kezdtek – ABS nélkül, légzsákok nélkül, régi fékekkel és kézi váltóval. Pontosan ugyanezt lehet tenni, vagyis visszatérni az 1970-es évekbeli modellekhez a fegyverzetben. Ettől függetlenül a „legmodernebb” fegyverzeti modellek Oroszországban még mindig a nyolcvanas évekből származó, továbbfejlesztett modellek, nincs sok különbség. És abból ítélve, ahogy az orosz hadsereg Ukrajnában harcol, az „új” fegyverzet és a régiek oly aktívan reklámozott modernizálása hatástalan. Vagy túlárazottak, vagy egyszerűen mindent ellopnak” - mondta Movcsan.

Hozzátette: „Ukrajnát pedig úgysem tudjuk „legyőzni”, ezt már látjuk. És nem csak azért, mert az orosz hadsereg harcképessége alacsony, az ukrán hadsereg morálja pedig magas. A fő probléma inkább az, hogy nem értik, mi a győzelem, mik a háború céljai, mi az egész értelme ennek a háborúnak Oroszország számára. Ez az értelmetlen háború, a háború a háború kedvéért, a gyilkolásért, a „Nyugat elrettentésére” nem háború, hanem terrorista akció, és nem vezet győzelemre. Kezdjük tehát egy definícióval: mi értelme van Ukrajna legyőzésének? Elfoglalni a területet, és továbbra is ellenőrizni 40 millió Oroszország-gyűlölő polgárt, és elnyomni a mindenképpen fellobbanó gerillamozgalmat? Milyen erőkkel? Több százmilliárd dollárt fektetnek be, hogy a teljes pusztulás után újjáépíthessék azt a területet? Hogy 40 millió ellenzéki ukrán plusz további 25 millió orosz éljen ott a költségvetésen tátongó óriási lyuk hátán? Ha a Kremlben maradt akár csak egy csepp józan ész is, nem fogja elfoglalni Ukrajnát. Oroszország egyetlen feladata Ukrajnában az lehet, hogy elérjen valamit, amit győzelemként adhat el saját választóinak. Más szóval, szükségünk van néhány eredményre, hogy azt mondhassuk: pontosan azt értük el, amit terveztünk, most már sokkal jobb lesz, hurrá. Remélem, hogy ennek a tapasztalatnak az alapján az orosz vezetésnek többet nem jut eszébe egy újabb kis győztes háború”.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fog kinézni az átlagpolgárok, a nem katonák élete, lehetséges-e az összeomlott GDP-t néhány új termelési ággal kompenzálni, amikor most például a korábbi nyugati vállalatokat orosz tulajdonosok veszik át, így a PepsiCo-t, az OBI üzleteit, a BP benzinkutakat és másokat, és ez az egész mit jelent a gazdaság számára, a szakértő úgy vélekedett: „A statisztikák szerint a nyugati vállalatok gyakorlatilag nem vittek ki nyereséget Oroszországból. Többek között azért nem, mert a legtöbb nyugati vállalat hozzászokott ahhoz, hogy végül is nagyon keskeny árréssel működik. Nem hiszem, hogy a vállalatok átadása az oroszoknak bármit is hozzá tudna adni a gazdasághoz ebben az értelemben. Kivéve, hogy még több pénzt visznek ki az országból, mert az orosz tulajdonosoknak viszont ez a szokása. Ahhoz képest, hogy az orosz cégek milyen zsíros osztalékot szoktak kivenni és kivinni Oroszországból, a nyugatiakról meg lehet feledkezni.

A második kérdés az, hogy sikerül-e ezt az üzletet Oroszországban tartaniuk. Nyilvánvaló, hogy a Pepsi helyett ugyanezekben az üzemekben kvaszt is palackozhatnak. Azokban a helyzetekben azonban, amikor kritikus függőség áll fenn az importált alkatrészektől, nem lesz miből folytatni a termelést. Vagy el kell kezdeni összeszerelni a régi Zsigulikat. Természetesen átállhatnánk a kínai autók összeszerelésére, de ez nagyon drága lenne. Mivel a kínaiak monopolhelyzetben vannak, nem fogják hagyni magukat, inkább eladják az egész autót sok pénzért, minthogy engedélyezzék oroszországi összeszerelését. Ők nem kedves európaiak…Más szóval a gazdaság szovjetizálódása következik be, a nemzeti szintű megélhetési gazdaságra, autarkiára való áttérés, amelynek egyetlen nagy importcsatornája Kína lesz”.

Movcsan szerint lehetne Oroszországban cipőket, ruhákat, vagy bútorokat termelni, de nem éri meg. „Vegyük például a nyírfából készült bútorokat. Ha valamink van, nyírfánk van. De milyen lesz ez a bútor? Mert kiderült például, hogy Oroszországban nem lehet szerelvényeket gyártani. Szekrényt lehet készíteni, de ajtókat nem. Olyan zsanérokat és fogantyúkat, amilyeneket 50 évvel ezelőtt gyártottak, valószínűleg egyszer majd megint képesek leszünk elkészíteni, de ma nem tudunk ilyesmit előállítani. Most nincs meg a készségünk és a felszerelésünk ahhoz, hogy modern zsanérokat és fogantyúkat készítsünk mágneses tartókkal, amelyek bepattannak, és a fiókokat görgőkkel, sőt, még megállítóval is ellássuk, ezeket nem tudjuk újra Nyugatról beszerezni”. A közgazdász szerint két oka van annak, hogy Oroszország 22 év bőség alatt nem tanulta meg, hogy hogyan lehet a fiókokhoz görgőket gyártani. „Két probléma volt ezekben az években. Az első az a rendszer volt, amely a szénhidrogénekért és fémekért kapott pénzből élt, és azt hitte, ez örökké tart. Ezért nem akartak az üzleti életben semmilyen módon fejlődni, mindenki úgy gondolta, hogy a fejlesztésre szánt hasznot úgyis elveszik vagy a bűnözők vagy a szilovikok (a fegyveres testületek emberei). Azok pedig, akik mégis kimerészkedtek a szabadpiacra, másodlagos problémákkal szembesültek: a magas költséggel, a szigorú monetáris politikával, a vállalkozói kockázatokkal és így tovább. A másik, hogy amikor nyitott vagy a világra, amikor a világ befogad téged, akkor nincs is szükség arra, hogy mindent magad termelj. Ez nem jelent problémát mindaddig, amíg nem kerülsz olyan helyzetbe, amikor már nem tudod megvásárolni ezeket a zsanérokat”.

Movcsan úgy látja: az Egyesült Államok és Európa előre tekint, és fő célja az orosz fenyegetés semlegesítése. A szankciók miatt nem fognak az oroszok éhezni vagy meztelenül járni, de elvész Oroszország technológiai fejlesztési képessége. Tíz év szankciós világ után Oroszországnak már eszébe sem jutna megtámadni Ukrajnát, tizenöt év, és a nyugati technológia olyan fejlett lesz, hogy az orosz nukleáris fenyegetés megszűnik”.

A neves szakértő szerint nehéz megmondani, hogy az egész orosz gazdaságot a semmiből kell-e majd újjáépíteni, mint az 1990-es évek elején. „Miből emelkedett fel Oroszország az 1990-es években? A régi korrupciót és bürokráciát felülírta a szabadpiac, és ez új volt. Most ugyanolyan a korrupció és bürokrácia van – és szabadpiac. Így amikor itt végleg elpusztul minden, és újra kell majd építeni a gazdaságot, akkor nem lesz mit felülírni: van szabad piac, de úgyis minden elpusztul. A korrupció és a bürokrácia felszámolásával kell kezdenünk. És az ország vezetésének mikéntjét kell megreformálni. A politika utolérte a gazdaságot, és ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni” - szögezte le Movcsan.

XXX

A sok-sok oldalas cikket Szele Tamás kivonatolta, aki az alábbiakban foglalta össze a szikár lényeget: „A gazdasági szempontokat figyelembe véve az Orosz Föderáció ezt a háborút nem nyerheti meg, csak befejezheti valamilyen ürüggyel. Ellenben a háború ára a gazdaság szovjetizálódása, visszaesése, egész iparágak eltűnése vagy áttérése a minimális megélhetéshez szükséges javak termelésére. Amit ezen felül gyártanak majd, az vagy rossz minőségű lesz, vagy túlhaladott. A további ár a tudományos-technikai fejlődés megakadása és a kultúra stagnálása lesz: ahol az állam fennmaradása, a polgárok megélhetése a tét, nem fognak nézeteket ütköztetni, szoftvereket fejleszteni (egy idő után gép se lesz hozzá), nem fognak elgondolkodtató művészfilmeket forgatni, nem fogják sikeres szerzők köteteit kiadni. Hibrid kukoricát és mahorkát fognak termelni, mert úgy gondolják majd, hogy az fontosabb. A tudományos fejlesztések elmaradása miatt a hadiipar valóban visszalép ötven évet az időben, és ez nagyon rövid időn belül behozhatatlan hátránnyá változik”.

Az eredeti cikk linkje.

[1] Movcsan egyébként a legnagyobb orosz befektetési bank, a „Trojka Dialog” korábbi ügyvezető igazgatója, a 7 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkező „Renaissance Investment Management” csoport alapítója és igazgatótanácsi elnöke, a „Third Rome” alapítója. A Carnegie Alapítvány gazdasági programjának szakértője. Számos díj és kitüntetés birtokosa, „A legjobb vagyonkezelő” az orosz Forbes szerint, „A vagyonkezelő cégek legjobb vezérigazgatója” az RBC szerint, „Az iparág legendája” a SPEAR’s szerint, „Az év menedzsere” az RBC szerint. Az „Oroszország az igazság utáni korszakban” című könyv szerzője, számos gazdasági és pénzügyi tárgyú cikk és előadás szerzője. Az üzleti újságíráshoz való hozzájárulásáért kétszer tüntették ki.