Dérer Miklós: A legfontosabb választás

Az elmúlt évek európai uniós vitáinak jó része ideológiai és identitás-kérdések körül alakult ki. A szuverenisták és a föderalisták összecsapásai az Unió jövőjéről, a további fejlődés irányáról, a további mélyítés – vagyis a közös döntéshozatali struktúrák erősítése -, vagy éppen ellenkezőleg, a nemzetállamoknak juttatandó nagyobb és szélesebb jogkörök (talán „hígításnak” is nevezhetnénk) kérdéseit hozták a sajtó címlapjaira. A szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok (főleg) absztrakt kérdései, a nemi identitás - genderkérdések, LMBTQ-emancipáció – uralták sokáig kontinensünk mindennapjainak egymásnak feszüléseit. A jobb- és baloldal, a woke -ügyek[1] felturbózottsága, a szélsőségeknek és szélsőségeseknek, fasisztának vagy kommunistának, sovinisztának vagy nemzetellenesnek, nacionalistának vagy kozmopolitának minősítések nap mint nap szembe jöttek velünk.

Source: Politico

A januári prognózis szerinti várható eredmények és megoszlás az Európai Parlamentben az idei választás után, a jelenlegi állapottal összevetve.

A pandémia ebbe a helyzetbe hozott jelentős változást. Amerikában elemzők felfigyeltek arra, hogy az utóbbi időben a Fox News nézői nem igazán találkoznak a woke említésével., és mintha megszűnt volna a woke-nak minősítettek elleni eddigi háború. Donald Trump szaporodó választási beszédei is mintha távolságot tartanának az ún. culture war-tól, a konzervatívok és a progresszívek sokat emlegetett kulturális háborújától. Helyette az embereket (választókat) jobban érdeklő kérdéseket, az inflációt, a gazdaság állapotát, a bevándorlást, a kormányzati költségvetés kérdéseit taglalja. A volt elnök stábja felismerte, hogy ezek a kérdések fogják igazán uralni a választási kampányidőszakot, ezek a „földhözragadtabb” ügyek fogják leginkább befolyásolni a novemberben esedékes választást.

A számunkra fontosabb, bár világpolitikai mércével talán az amerikai elnökválasztásnál alacsonyabban jegyzett európai uniós parlamenti választásokon (a többesszám indokolt, mivel az egyes tagországokban külön-külön tartják meg ezeket, és nem az egyébként létező európai pártokra, hanem a nemzeti parlamentekben helyet foglaló, a nemzeti politikai életben szerepet játszani kívánó pártokra szavazunk) az elmúlt évek válságaiban felszínre került problémák határozhatják meg a strasbourgi testület összetételét, és ennek alapján az elkövetkező öt év európai politikáját.

Ezt a felismerést tükrözi Ivan Krastev ismert bolgár elemzőnek és Mark Leonardnak, a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) igazgatójának terjedelmes tanulmánya[2] is.

A szerzők kiterjedt kutatásaik és felméréseik alapján úgy vélik, hogy mára az európai politika nem egyszerűen a hagyományos jobb és baloldali megosztást mutatja, nem az integráció melletti és elleni álláspontok mentén oszlik meg, hanem a különböző válságok hatásai traumatizálták a társadalom különböző csoportjait és sorolják be ezeket - ahogy ők nevezik – különböző „válságtörzsek” -be.

Az elmúlt évtizedben ugyanis a kontinens gazdasági, biztonsági, klíma és migrációs válságok során ment keresztül, amelyek országokon belül és országok között is új politikai identitásokat hoztak létre. Németországban – úgy találták – a bevándorlás az a téma, amelyik a az embereket leginkább megérinti. Franciaországban és Dániában a lakosság a klímaválságot érzi a legfontosabb, a mindennapokat leginkább befolyásoló krízisnek. Az olaszok és a portugálok a világgazdaság negatív folyamatait nevezték meg, mint az életüket leginkább befolyásoló jelenségeket. Spanyolországban, a már nem uniós tagország Nagy Britanniában, valamint Romániában a covid-19 járvány verte ki a biztosítékot. Az észtek és a lengyelek számára – nem véletlenül – az ukrajnai háború az életüket legfőképpen befolyásoló esemény.

Viszont összesítve és összefoglalva a felmérés eredményeit, az elemzők úgy látják, hogy az idei európai parlamenti választásokon a covid-járvány, a gazdaság és Ukrajna kérdései nem igazán fognak komoly mobilizáló erővel bírni. Az emberek szavazási hajlandóságát és a pártpreferenciákat leginkább klímaügyek és a migrációs problémák kérdései fogják meghatározni, annál is inkább, mivel -úgymond - ezek dominálják a címlapokat

Nehéz azonban február elején pontos és végleges eredményeket megjósolni. Az újjobboldal, amelyik a múltban kifejezetten eurószkeptikus, sőt, az Uniót elhagyni szándékozó nézeteket hangoztatott, mára ebben a vonatkozásban „lecsendesedett”. Ehelyett manapság nem elhagyni, hanem átalakítani szándékozzák a közöséget, megszüntetve a brüsszeli bürokraták uralmát, demokratikus eszközökkel átvéve az irányítást a jelenlegi fősodortól, a néppárti-szocdem-liberális-zöld többségtől. Az olaszországi, svédországi, hollandiai országos, és egyes ausztriai és németországi regionális választások eredményei mutathatnak is számukra reményeket keltő lehetőségeket. (Annál is inkább, mivel az európai választásokat is alapvetően az egyes országok belső politikai vitái, és az ezek nyomán nemzeti belső szavazásokon kialakult erőviszonyok határozzák meg a közös, összeurópai listákra szavazás lehetőségének a hiányában.) Mindenesetre ezek a tavalyi országos és regionális választási eredmények sok vonatkozásban megrettentették és elbizonytalanították a fősodort.

Valóban ilyen lelkesítő (az újjobboldal számára), avagy lehangoló (a középjobb-középbal fősodornak) a helyzet?

Nem kétséges, az elmúlt tíz-tizenöt évben Európa válság-üzemmódba kapcsolt. 2008-ban és utána jó ideig a globális pénzügyi válság sújtotta; 2015-től tart változó intenzitással a migrációs válság. Az egyre erősebb érezhető és fenyegető klímaválság is itt van velünk, és már civilizációnk életviszonyait is egyre jobban érinti. A covid-19 pandémia sem múlt el nyomtalanul. És mindezek tetejébe megkaptuk az orosz agressziót, az ukrajnai háborút. Nem véletlenül tartják a jelenlegi, majd egyszerre érkező és kumulatív hatásukban az egyszerű összesítésüknél erősebben ható válságokat polikrízisnek, amelynek megvannak a közös és az eltérő vonásai. Közös ezekben a válságokban, hogy egzisztenciális fenyegetést jelentenek az európaiak többsége számára, súlyosan befolyásolják a kormányok politikáját és az emberek mindennapjait, valamint – ez talán a leg kritikusabb –, hogy valamennyien hosszantartóak. Viszont lokálisan és a társadalmakon belül is eltérő félelmeket és más reakciókat váltanak ki: ezek egyrésze azzal fenyegethet, hogy szétveri Európát, a különutasságot és a nacionalizmust erősíti, míg más részei megnyugtató elégtételünkre össze is rántja a különben vitázó és ellenségeskedő feleket, és a közös megoldások, az integráció előnyeire hívja fel a figyelmet.

Visszatérve Krastev és Bremmer elemzéséhez – amelyről a szerzők egy rövid cikket a The Guardianben is közöltek[3] -, a szerzők azt is érzékeltetik, hogy a különböző válságértelmezések között is folyik egyfajta verseny – harcot azért nem mondanék – a válságértelmezések közötti szupremáciáért. Ennek pedig az az eredménye, hogy fragmentálódik az európai politika, ez a fragmentálódás vált(hat)ja fel az eddig jobb-bal és pro-kontra Európa polarizációt. A választók a saját egyéni és csoportos válságkoncepcióik alapján fognak szavazni. Csak a migrációt kiemelni nem a nyerő opció. (Ezt egyébként a magyar politika mintha észre is vette volna.)

Hát, meglátjuk. Visszatérünk rá júniusban. Addig is valószínűleg csak erősödik az a meggyőződésünk, hogy ez az idei európai parlamenti választás lesz a legfontosabb választás az idén Európában.

Dérer Miklós

[1] A szó az angol stay woke (= maradj ébren) kifejezésből ered, utalva arra, hogy fel kell ébredni, mert megalapozatlan és jogtalan hátrányok érintik a társadalomban a kisebbségeket. A szóval jelzett mozgalom 2017 után Amerikából indult, főleg egyes radikális, erőszak alkalmazását sem kizáró baloldali fiatal és afroamerikai csoportokat mozgósított.

[2]

[3]https://www.theguardian.com/commentisfree/2024/jan/22/crisis-tribe-europe-2024-european-elections