Dérer Miklós: Klímavészhelyzet

Józan és tárgyilagos módon elemzi Dérer Miklós azokat a problémákat, amelyekkel a klímaváltozás következtében kénytelen szembesülni az egész emberiség.

Klímavészhelyzet

Egyetlen glóbusz van, amelyen minden összefügg. Ez itt New York, és a tőle 4000 kilométerre tomboló kaliforniai erdőtüzek füstje, amely beborítja a várost.

Az utóbbi években majdnem exponenciális iramban szaporodnak a figyelmeztetések azzal kapcsolatban, hogy az emberiség feléli a jövőjét, tevékenységével élhetetlenné teszi a bolygót, és veszélyezteti a humán civilizáció fennmaradását a jelenlegi formájában, vagy egyáltalán. A hőmérséklet drámaian emelkedik, a jégtakaró olvadásával a tengerek vízszintje szintén, lakhatatlanná téve tengerpartokat és szigetvilágokat. Ez, és a demográfiai robbanás tíz és százmilliókat kényszeríthet lakóhelyük elhagyására, hallatlan és feszítő migrációs problémákat okozva. Az éghajlat egyúttal kiszámíthatatlanná válik, a Föld jelenlegi ismert és használt erőforrásai kimerülőben vannak, a növekedés jelenlegi üteme és kultúrája fenntarthatatlan.

Az első komolyabb figyelmet keltő, nemzetközi vitákat kiváltó, megjelenése idején nagy feltűnés keltő, egyúttal sokat bírált és lekicsinyelt jelzés A Növekedés Határai címet viselő figyelmeztetés volt, a hatvanas években megalakult Római Klub jelentése 1972-ben. A Klub, az emberiség jövője iránt aggódó és a kormányok tevékenységével alapjaiban elégedetlen üzletemberek és tudósok civil vállalkozása, publikálta az első olyan tudományosan megalapozott tanulmányt, amelyik világos összefüggést bizonyított a gazdasági tevékenység és annak az emberi környezetre gyakorolt hatásai között.

A Római Klub, amelyben vezető szerepet játszott mások mellett a Magyarországról elszármazott László Ervin és Gábor Dénes is, a legkülönbözőbb globális, szociális és politikainak is minősülő jelentéseivel azóta is – Richard von Weizsäcker egykori német elnök szavaival szólva – „a világ lelkiismerete”. Felvállalt ambíciója értelmében közös cselekvésre ösztönző nem-hivatalos nemzetközi katalizátora az idejében felismert és szükséges változásoknak, azoknak a társadalmi-politikai tudatosulását megelőzően.

Egyúttal – és ez lényeges – a kiváltó okokra, és nemcsak a következményekre kívánnak a Klub szakértői rávilágítani annak érdekében, hogy meg lehessen előzni a nem kívánt vagy veszélyes következményeket.

A szaporodó figyelmeztető jelek és jelzések hatására az azt következő években hatalmas lendületet vettek és figyelmet keltettek a klíma változásával, annak okaival és hatásaival foglalkozó tudományok és politikák. A nemzetközi szervezetek erőteljes szerepet játszottak a probléma tudatosításában. Konferenciák, intézmények, dokumentumok és egyéb írások ezrei, valamint a zöldmozgalmak megerősödő nyomása igyekeztek kizökkenteni a kormányokat szkeptikus vagy ellenséges, de mindenképpen hagyományos keretek közötti alapállásukból.

Képzeljünk el ugyanis egy olyan jövőt, amelyben a kormányok mindenek fölöttinek tartják saját energia és élelmiszerellátásuk biztosítását, kizárólag nemzeti biztonságuk fenntartására különítenek el és áldoznak forrásokat, és a gazdasági célok érdekében akadályozzák az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítéseket. Ebben a jövőben a karbonkibocsátás a következő századfordulóra megduplázódik, az éghajlatváltozás hatására egész régiók válnak lakhatatlanná, a pusztító árvizek, szárazság és erdőtüzek mindennapos jelenségeinek hatására. A rövidtávú gazdasági eredmények hajszolása (különösen hagyományos eszközökkel, nevezetesen szénalapú energia és belső égésű motorok felhasználásával) ilyen jövőt eredményezhet.

A képen az attikai félsziget melletti Evvia (Euboia) szigetén várják a lakosok a segítséget, a kimenekítést.

De nem feltétlenül ezt a jövőt szükséges választanunk. Ez a mérsékelten optimista üzenete a pár héttel ezelőtt nyilvánosságot kapott IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change)-jelentésnek, amely az ENSZ kezdeményezésére született. A jelentés 234 szerző 14 ezer tudományos értekezésen alapuló munkája, nagyjából a földkerekség valamennyi kormányának a támogatásával született, és ez a tény önmagában is kiemeli a hasonló jelentések tárházából.

A jelentés mérsékelt optimizmusa mellett azért eléggé sötét képet fest a Föld jelenlegi helyzetéről: a planéta kétezer éve nem tapasztalt iramban melegszik (a Föld átlaghőmérséklete jelenleg 1,1 Celsius fokkal nőtt az 1850-1900-as referenciaértékhez képest), a légkörben található széndioxid kétmillió éve a legmagasabb szinten van, a pusztító éghajlati események gyakorisága és ereje precedens nélküli. Ahogyan António Guterres ENSZ főtitkár megállapította, a dokumentum piros figyelmeztető jelzés az emberiségnek. „Ezt a jelentést a szén és a fosszilis fűtőanyagok lélekharangjaként fogjuk fel, mielőtt elpusztítják a Földet.”

Az Azonnali nevű portál publicistája nagyjából ebben foglalta össze a megállapításokat:

+ a Föld felmelegedéséért az emberi tevékenység felelős: ha nem nőtt volna a széndioxid és más károsanyag kibocsátásunk, akkor ma lényegében valamennyi fokkal még hűvösebb is lenne a referenciaértékhez képest;

+ ha tovább növeljük a széndioxid-kibocsátásunkat, akkor egy ördögi körbe kerülünk: a növekvő kibocsátással rontunk az éghajlaton, ami pedig ront az óceánok és a szárazföld széndioxidot lekötő képességén, így még több marad abból a légkörben;

+ a múltbeli és jövőbeli üvegházhatású gázok kibocsátása miatt sok változás már egyszerűen visszafordíthatatlan – ilyen az óceán felmelegedése, a jégtakarók, valamint a magashegységekben a gleccserek olvadása a sarkokon, valamint Grönlandon, és a globális tengerszint emelkedése, az áramlatok változásai-megszűnése;

+ az idei extrém időjárásjelenségek, mint az egymást váltó hőhullámok, a monszunszerű esőzések például idén Németországban és Belgiumban, amelyek következményeként több százan vesztették életüket, a mindennapi életünk részét fogják képezni;

+ még a legideálisabb esetben is túllépjük a 1,5 fokos átlaghőmérséklet-emelkedést, ha pedig nem teszünk semmit, akkor akár 3-5 fokot is emelkedhet az átlaghőmérséklet az 1900-as évek referenciaadataihoz képest;

+ lényegében az elkövetkezendő években fog elválni, hogy milyen szinten sikerül majd – sikerül-e egyáltalán – stabilizálni a klímánkat.

Ez a jelentés jobban, mint bármelyik előző dokumentum, előrejelzés vagy felhívás azzal a nem is titkolt ambícióval íródott, hogy erős globális konszenzust teremtsen a kérdésben.

Az idei év kritikus jelentőségű lehet a globális felmelegedés csökkentése és a klímavédelem tekintetében. A nemzetközi klímapolitika és diplomácia számtalan csúcstalálkozót, konferenciát és fontos találkozót tartott és még fog tartani 2021-ben. Novemberben a skóciai Glasgow-ban tarják a legjelentősebb eseményt, a COP26-ot (Conference of the Parties), az 1994-ben alakult és a biológiai változatosság fenntarthatóságával foglalkozó konvenció irányító testületének 26. konferenciáját. A COP26 áttekinti a Párizsi Egyezményvállalásainak helyzetét, és minden valószínűség szerint újabb, ambiciózusabb vállalásokra fogja biztatni a résztvevő kormányokat/államokat. Arra is felhívhatja a figyelmet, hogy a klímaválság, a növekvő geopolitikai feszültségek és nagyhatalmi szembenállás, a minden valószínűség szerint gyorsuló ütemben felbukkanó világjárványok és az alapvető globális ellátási láncolatok (supply chains)[1] veszélyeztetettsége, esetleges megszakadása összességükben a világgazdaság súlyos zavarait, ha nem is az összeomlását okozhatják.

Mindez pedig azt is jelenti, hogy a klímaváltozást komplexitása okán nem „csupán” a természeti környezetet illető kérdésnek, hanem egyúttal fejlődési problémának is kell tekinteni. A fejlett országok képtelensége a károsanyag kibocsátásuk csökkentésére és a fejlődőek számára biztosítandó támogatások akkumulálására tovább nem tartható, a nemzetközi szervezeteknek ragaszkodniuk kell az eredeti vállalások teljesítéséhez, sőt, az ígéretek teljesítésének felgyorsításához. Ehhez nélkülözhetetlennek látszik a különböző érdekelt társadalmi szereplők, a civil társadalom támogatásának és aktív részvételének a biztosítása. Ami azt is feltételezi, hogy nem csupán nemzetközi és nemzeti keretekben keressük a megoldásokat, hanem a szub-nemzeti, vagyis a helyi és az egyéni felelősségérzetre és cselekvési hajlandóságra is építeni kell.

Az óra ketyeg. Mindannyiunknak megvan tehát a feladata a klímavédelemben.

Melléklet:

Az IPCC jelentés kétoldalas összefoglalója.

[1] A supply chain az a hálózat, ami egy vállalat és a beszállítói között alakul ki a termékek gyártása és elosztása, a végterméknek a vevőkhöz-fogyasztókhoz eljuttatása érdekében. A hálózat így a legkülönbözőbb tevékenységeket, embereket, intézményeket, információhalmazt és forrásokat jelenti, a fejlesztéstől a marketingen és a szállítő és raktározó cégeken át az elosztó-központokig és a nagy-és kiskereskedőkig.

Dérer Miklós