Dérer Miklós: Gondok a Demokraták háza táján

Merre tart az amerikai politika? Megállíthatatlan-e Biden elnök népszerűségének zuhanása? Mélyrepülésben a Demokrata Párt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Dérer Miklós eheti elemzésében.

Gondok a Demokraták háza táján

A kép önmagáért beszél, a cím lehetett volna Biden bajban  az alliteráció kedvéért, de ezt a címet már ellőttem pár írással ezelőtt, másrészt az elnök problémái nagyrészt a pártjáéi is. A liberálisok és a világ – na jó, a Nyugat – többsége által megváltónak tekintett, és a Trump-i négy év után nagy várakozásokkal fogadott amerikai elnök hazai megítélése - ne szépítsünk a dolgon – tragikus. Kilenc hónappal azután, hogy elfoglalta a Fehér Házat, a közvéleménykutatások egyértelműen jelzik: népszerűségi indexei (NBC News poll) lezuhantak, és alig különbek elődjénél: a pozitív-negatív megítélési skálán 40:48 az „eredménye”, alig valamivel múlja felül Trump akkori vonatkozó számait (38 százalék pozitív 50 százalék negatív ellenében). A lesújtó megítélés egyik oka, hogy a függetlenek, - vagyis a sem a Demokrata, sem a Republikánus pártnak nem állandóan elkötelezettek - nagy számban vélik úgy, hogy az Egyesült Államok rossz irányba tart, és általánosságban is az a vélemény, hogy az ország vezetését a hozzá nem értés és a káosz jellemzi leginkább.

Az NBC News hivatkozott legújabb felmérése szerint az amerikaiak 54 százaléka elégedetlen Joe Biden teljesítményével a küszöbön álló félidei kongresszusi választások előtt egy évvel, éppen akkor, amikor az elnök éppen a kormányzati cselekvés történelminek tekintett nagy kiterjesztésének törvényhozási elfogadtatására készül.

Az általában kiegyensúlyozottnak és mérvadónak tekintett NBC felmérés szerint nemcsak a republikánusok 71 és a függetlenek 70(!) százaléka elégedetlen az állapotokkal, hanem a demokraták 48 százaléka szerint is rossz az irány. Az erősen támogató vélemények csupán 18 százalékot jeleznek, míg az erősen ellenzők majd felét teszik ki a megkérdezetteknek (46 százalék).

A többi közvéleménykutató is hasonló eredményekre jutott. A Gallup mérése azt mutatja, hogy Biden csupán 42 százalékos elfogadottsági indexe a legalacsonyabb érték Eisenhower 1953-as első elnöki évének eredménye óta – mármint Tumpot kivéve, aki kilenc hónap után 37 százalékos elfogadottsággal „büszkélkedhetett”. A FiveThirtyEight vizsgálata 51 százalékos elutasítottságot mutat, a Real Clear Politics-é 52 százalékot. Az okok pedig nem annyira az afganisztáni kivonulás szerencsétlen előkészítetlenségében és az ezt magától értetődő természetességgel követő káoszban keresendők (abban is), hanem a kormányzat túlterjeszkedése elleni hagyományos amerikai ellenszenvben. A big government vádja pedig mindig kiveri a biztosítékot a tengerentúl individualista, a helyi (lokális, tagállami) önállóságokra kényes szavazói körében. A Gallup felmérése azt mutatja, hogy a polgárok 52 százaléka úgy véli, a kormányzat túlságosan sok dolgot kíván elvégezni.

Ám nem csupán az elnök van bajban, hanem pártja, a demokraták is. A minapi kormányzóválasztások az jelezték, hogy az inga jobbra lendül: az a Virginia, amelyet Biden tavaly 10 százalékos fölénnyel nyert meg magának, republikánust választott, és a hagyományosan demokrata párti New Jersey-ben is éppen csak biztosította további kormányzóságát a hivatalban lévő demokrata politikus. Mindez pedig nem sok jóval biztat a jövő évi félidős választások előtt. Viszont a Donald Trump 2024 utáni esetleges újabb négy évétől hideglelést kapó demokraták – és republikánusok is! – kissé megnyugodhatnak. Glenn Youngkin virginiai győzelme azt jelentheti, hogy a Republikánus Párt nincs teljes mértékben a trumpizmus járszalagára kötve, ugyanis az új kormányzó feltűnő távolságot tart a volt elnöktől, jelezve a lehetőségét egy Trump utáni, sőt nélküli GOP-nek. (A Republikánus Párt közkeletű „becézése” Grand Old Party – GOP). Észrevehető egy bizonyos hangulatváltozás a republikánus szavazók háza táján: miközben Donald Trump támogatottsága és rokonszenv-indexe változatlanul a plafont verdesi körükben, 59 százalékuk nem támogatná újbóli indulását az elnökségért. Ugyanakkor az a tény, hogy a demokraták veszítettek New Jersey-ben, régi fellegvárukban, azt a számukra vészjósló üzenetet hordozza, hogy akkor bárhol veszíthetnek.

Szó mi szó, sem az elnök, sem pártja nem igazán népszerű manapság az Egyesült Államokban.

Visszatérve az elnökhöz és a washingtoni adminisztrációhoz, azt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a polgárok nem igazán következetesek. Tavaly még úgy tartották, hogy a kormányzatnak sokkal többet kell mutatnia a problémák (elsősorban a covid-járvány) megoldásában. Úgy tűnik, a járvány sikeres feltartóztatása megállt, a beoltottság leült az 58 százalékos, nem túl fényes szint körül. Dehát…ahogyan a konzervatív National Journal szerkesztője, Josh Kraushaar megfogalmazta: „Eltekintve a kormányzat melletti támogató érzelmek pandémia idején mutatott megugrásától, az amerikaiak többsége évtizedek óta inkább egy visszafogottabb kormányzatot favorizál”.

Ám nemcsak az elmondottak jelentenek a republikánus szélsőjobb narratívájában „szocialistának” lefestett Biden számára problémát. Szakértők arra számítanak, hogy az év vége felé, és különösen az ünnepek tájékán a tavaly óta erőteljesen növekvő bérek az árakat is magukkal húzzák. Az Atlanta Fed szakértőinek számításai szerint a gazdaság növekedése alaposan lelassul, ami a bérek növekedését is korlátozza. Amennyiben a kedvezőtlen trend folytatódik, az elnök és pártja alapos zakónak néz elébe jövőre. Feltehetően elveszíti a Kongresszus egyik (esetleg mindkét) házában a többséget, és a jelenlegi trifecta (mindkét háznak és az elnökségnek ugyanazon párt általi birtoklása) hosszú időre az álmok birodalmába kerül számukra.

Az elnök, aki hosszabb időszakra tervez, egyelőre nem pánikol, pedig munkatársai egy része szeretné, ha komolyabban venné a helyzetet.


A tapasztalat ugyan azt mutatja, hogy a szavazók hajlamosak „büntetni” az új elnök pártját az első fehér házi évének végén, de a virginiai és new jersey-i eredmények mélyebbre mutatnak. A szavazók – láttuk – nem bíznak Biden kompetenciájában. (Ebbe az afganisztáni kivonulás körülményei is belejátszanak.) A polgárok ezen túl is úgy látják, hogy a demokraták – progresszívek és mérsékeltek, a két nagy csoport az ottani nomenklatúra szerint - inkább egymással vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a kormányzással törődnének: a Biden-i szociális és a végül elfogadott infrastrukturális csomagok körüli demokraták közötti kongresszusi huzakodás ezt látszik bizonyítani szemükben. Az is sokat nyom a latban, és fenyegető jel a párt számára, hogy a republikánus hívek szavazási hajlandósága lényegesen nagyobb, a demokratákénál.

Ezek a megjegyzések persze a jövőre esedékes választásokat érintik, a 2024-es elnök- és kongresszusi megmérettetés még odébb van. Biden persze nem dőlhet hátra, de a történelem mégis biztató lehet számára: ámbár a szavazók nem igazán preferálják az éppen kormányon lévőket félidőben, de az elnöki újraválasztásoknak hagyományosan jók az esélyei. Az elmúlt 89 évben csupán Trump-ot (2020-ban), az idősebb Bush-t (1992-ben), és Jimmy Carter-t (1980-ban) nem újították meg hivatalában.

XXX

Az alábbi táblázat jól mutatja az amerikai elnökök félidős kálváriáját, megítélésük (approval rating) változását a választás után egy évvel, és közvetlenül a félidős választások előtt. A jobb oldalon pedig az elnök pártjának kongresszusi helyeiben - mind a képviselőházban (House), mind a szenátusban (Senate) – bekövetkezett változásokat figyelhetjük meg.

The Graphic Truth: US presidents' midterm pain

November 04, 2021 Carlos Santamaria and Ari Winkleman