Dérer Miklós: Putyin és az ő hadserege

Az orosz invázió katonai kudarcainak okát vizsgálja eheti elemzésében Dérer Miklós. Meddig tartható fenn a háborús hadigépezet, amelynek működtetése napi több milliárd dollárba kerül?

 Putyin és az ő hadserege

Az ukrán (világoskék) és az orosz(sötétkék) katonai erő összehasonlítása a kiinduláskor

Visszafogott, túlzásokba általában nem bocsátkozó amerikai titkosszolgálati jelentések szerint az orosz hadsereg Putyin inváziójának első húsz napjában több, mint 7000 katonát veszített. (A hivatalos orosz jelentések szerint a veszteségük ennek alig több, mint egytizede.) Ez a szám nagyobb, mint az amerikai csapatok összesített vesztesége az iraki és az afganisztáni háború húsz éve során. Oroszország ezért további csapatokat igyekszik csatasorba álltani – sorozott fiatalokat, a Távol-Keletről átcsoportosított erőket, valamint olyan irreguláris segédcsapatokat is, amilyenek az Afrikában és Szíriában alkalmazott orosz katonai magántársaságok erői. Az intervenció kezdetén csecsen különleges terrorcsoportokat is megpróbáltak bevetni például Zelenszkij elnök megsemmisítésére, csúfos kudarccal.

Vagyis a sokáig és sokaktól rettegett orosz háborús gőzhenger nem tudta elérni az invázió tervezésekor kitűzött stratégiai céljait.

Meglepő módon főleg északon és keleten, ahogy jelentős oroszajkú népesség él, lassult le az előrehaladás. Elemzők szerint az orosz stratégia kiinduló pontja az lehetett, hogy nem fognak számottevő ellenállással találkozni, és 48 óra alatt Kijevben lehetnek. Ehhez képest az ellenállás meglepően heves és hatékony, a támadás megakadt, és a háborús tervezők elképzeléseik gyökeres átgondolására kényszerültek: városok egyenkénti ostromára, elfoglalására-kiéheztetésére. A világ második legjelentősebbnek tartott fegyveres ereje a második világháborús villámháborús stratégiáról elhúzódó fegyveres összecsapásokra állt át, ami hatalmas anyagi és emberi áldozatokkal jár, miközben a háború vitelének brutalitása a világközvéleményben egyre nagyobb elutasításra talál, és az ukrán időnyerés a megszaporodó és jelentős Ukrajnának szánt külföldi (nyugati) katonai segítség célba juttatására is lehetőséget ad. Ahogyan talán a diplomáciai megoldás keresésére és megtalálására is.

Az Asszad-rezsimnek nyújtott orosz katonai segítségnyújtás eredménye a szíriai Aleppóban

Addig azonban a városok megadásra kényszerítése súlyos következményekkel járhat, lévén, hogy a légierő és a tüzérség tömeges bevetése, a terrorbombázások hallatlan méretű civil áldozatokkal járhatnak. Hasonlóan az orosz hadsereg csecsenföldi és szíriai akcióihoz. (Ld. Mariupol a bombázás után)

Egyszóval a katonai elemzők többsége úgy látja, hogy egyelőre kudarcos az orosz agresszió eredménye - legalábbis az eredeti célkitűzésekhez képest -, az orosz hadsereg meglepően gyengén teljesít, egyesek még „papírtigris”-nek is nevezik. Persze, egy akkora területet elfoglalni, mint Ukrajna – Európa második legnagyobb és 40 milliós lakosságú országa – nem egyszerű, már ha ez volt az oroszok eredeti célja. Persze, hosszútávon, egy elhúzódó háború esetén az ukránoknak kevés az esélyük egy határozott és kizárható NATO beavatkozás nélkül. Ám a veszteségek orosz részről is elérhetik a már vállalhatatlan mértéket.

Mostanra mindenesetre Putyin számára is kiderült, hogy a háború pokol, és nagyon költséges. A jelek szerint kudarcot vallott az az évtizedes orosz törekvés, hogy profivá fejlesszék az orosz hadsereget, de az orosz erők alkalmazkodnak Ukrajnában, és az ő oldalukon van a nyers erő – ezt James Stavridis nyugalmazott amerikai tengernagy, a NATO volt főparancsnoka, a Tufts egyetem jogi és diplomáciai karának volt dékánja mondja. Stavridis beszámol arról, hogy a NATO főparancsnokaként sokat beszélgetett az orosz hadsereg akkori vezérkari főnökével, Nyikolaj Makarovval, aki jó fejlesztési tervekről számolt be. Makarov ezek teljesülésével kapcsolatban derűlátónak tűnt, azonban amit Ukrajnában látunk, azt mutatja, hogy a tervek nem valósultak meg. Megmutatkozik, hogy nagy gondok vannak az orosz hadsereg kiképzésében, felszereltségében és szervezésében: nem fejlett huszonegyedik századi hadsereget látunk, hanem inkább a második világháborús seregek nyers erejét. Az amerikai szakértő három olyan kulcsfontosságú problémára hívja fel a figyelmet, amelyek egyike sem oldható meg egyhamar.

Az első nyilvánvaló: a logisztika kudarca. Erre látványos bizonyíték a sokat fényképezett harckocsikból és szállító járművekből álló, sok-sok kilométeres konvoj veszteglése, amely a tervezés és a vezetési kompetencia hiányát mutatja. A világ bármely hadserege részletes terveket dolgozott volna ki arra az esetre, hogy egy ilyen masszív támadó erő ne álljon napokon át mozdulatlanul egy ennyire erősen sebezhető és támadható pozícióban. Szíriában az orosz hadsereg hatékony volt, de sokkal könnyebb ellátni kicsi egységeket, mint egy 200 ezer fős haderőt. A vasúti utánpótlás korszerűtlensége is bebizonyosodott: sokkal sebezhetőbb és könnyebben elvágható, mint a légi vagy közúton folytatott.

A második kihívás kevésbé látványos, de annál alattomosabb: az Ukrajnába behatoló erő nagyrészt sorkatonákból és tartalékosokból áll, vagyis nem egy tapasztalt, hivatásos szakemberek által vezetett, profi, önkéntes erő. Anekdotákba illő példák vannak forgalomban olyan orosz katonákról, akikről - amikor ukrán fogságba esnek - kiderül, hogy a szó szoros értelmében fogalmuk sincs missziójuk jelentőségéről, de még arról sem, hogy nem egy oroszországi hadgyakorlaton vannak.

A harmadik kulcsprobléma a nyilvánvalóan rossz hadvezetés. Az orosz hadsereg hat irányból akarta megtámadni Ukrajnát, ami jelentősen megosztotta az erőit. Ennek oka minden kétséget kizáróan sok téves feltételezés és a hírszerzés gyenge volta: az orosz tábornokok minden jel szerint arra számítottak, hogy az ukránok virággal és vodkával fogadják őket, nem pedig fegyverrel és Molotov-koktélokkal. Elképesztő méretű az orosz fél embervesztesége. Ez kísérteni fogja Putyint, aki nyilván igyekszik majd ezt lehetőség szerint eltitkolni, de nem fog neki sikerülni. Oroszország nemcsak vért veszít, hanem vagyont is: a háború mindig sokba kerül, különösen, ha a devizaforrások - mintegy 600 milliárd eurónyi tartalék a külföldi bankokban - kiszáradóban vannak a nyugati szankciók következtében. Ráadásul az orosz repülőgépek napi mintegy 200 bevetést repülnek, amihez hatalmas mennyiségű üzemanyag és alkatrész szükséges, de a szankciók miatt ezekhez is igen nehéz hozzájutni. Ukrajna kijevi közlés szerint több mint 50 repülőgépet lőtt le, amelyeknek darabja 20-50 millió dollárba kerül. Egy a napokban készült becslés a háború költségeit napi több milliárd dollárra teszi, ami azt jelenti, hogy Putyinnak előbb fogy majd el a pénze, mint a népszerűsége. A négymilliós Kijev bevételéhez a mostaninál jóval nagyobb erőt kell bevetnie. Ha figyelembe vesszük, hogy az amerikai tengerészgyalogságnak, a világ egyik legelitebb és legjobban kiképzett professzionális katonai egységének két hónapig tartott egy négyszázezres iraki város bevétele, akkor világossá válik a feladat nehézsége. A helybeliek ismerik a város minden utcáját, jól el vannak látva nyugati fegyverekkel, és erősen motiváltak, mert az evakuált családjaikért küzdenek, vagyis hosszú és véres csatára kell számítani.

Az orosz fél eddig nem vetette be a kiberhadviselést, feltehetően azért, hogy legyen mit bevetnie, amikor a szankciók elkezdik érvényesíteni a hatásukat. Az információs háború és a „lefejezés” most kezd éleződni: legalább két ukrán polgármestert már túszul ejtettek. Az oroszoknál van a tömeg és a nyers erő, és még vannak tartalékaik, akár lehet még többszázezer emberük, attól függően, hogy Putyin milyen tömeget akar átcsoportosítani máshonnan. Most az idő is nekik dolgozik, ha azt választják, hogy egyszerűen ledarálják az ukránokat és lerombolják a városokat. Hosszabb távon azonban a hazai elégedetlenség, a tavaszi sáros időszak beköszönte és a katonai hibák összeadódnak Putyin számláján. Az ukrán oldalon, és különösen Churchillhez mérhető vezetőjén, Volidimir Zelenszkijen nem mutatkozik a feladás szándékának halvány jele sem. Ha a felek nem kötnek békét, a háború hosszú lesz, és mielőtt véget ér, még sokat tanulhat a világ az orosz haderő taktikai kudarcaiból és az ezek mögött álló gyengékből - írta a tekintélyes katonai szakértő, Stavridis tengernagy.

Gustav Gressel, a European Council of Foreign Relations vezető elemzője is úgy látja, hogy a támadó csapatok közötti kommunikáció hiányosságai és a nem megfelelő mértékű mozgósítás okozza az orosz hadsereg szegényes teljesítményét az invázióban. Sok volt a „wishful political thinking” (a politikai vágyálmok összekeverése a válósággal), és alaposan alábecsülték az ukránok – nem csupán a fegyveres erők – ellenállási határozottságát. Ő is a logisztika komoly hibáit és a csapattestek közötti koordináció gyengeségét emeli ki. Mindez joggal veti fel a kérdést, hogy az orosz hadsereg inkompetens és hanyag vezetése miatt, vagy netán mélyebb szervezeti -strukturális okok miatt mutat ilyen gyenge teljesítményt katonailag. Egyáltalán, alkalmas-e egy jól szervezett ellenfél ellenében nagyobb katonai művelet sikeres végrehajtására. A georgiai (grúziai) és a krími akciókban sikereket felmutató professzionális katonák mellett most gyakorlatlan sorozottak is nagy számban találhatóak a csapatokban, ami szintén csökkenti a teljesítményt.

Úgy látszik, Putyin és környezete alábecsülte egy ekkora katonai művelet komplexitását.

Dérer Miklós