A madridi NATO-csúcs elé

A NATO soron következő madridi csúcsértekezletén, június 29-30-án, várhatóan új stratégiai dokumentumot (Strategic Concept) fog elfogadni, amely a legutóbbi, a 2010-es lisszaboni csúcson véglegesített koncepciót váltja majd.

A madridi NATO-csúcs elé

„Történelmi fordulóponthoz érkeztünk, amikor is az eddigieknél sokkal súlyosabb harcokkal várnak reánk értékeink és életmódunk védelmében. A szabadság áll szemben az elnyomással, a demokrácia az autokráciával, a jog uralma a brutális erő uralmával. Alkalmazkodnunk kell ehhez az új globális realitáshoz, és éppen ezt tesszük.”

(Mircea Geoanӑ, a NATO főtitkárhelyettese Prágában, 2022. március 28-án, a NATO új stratégiai koncepcióját előkészítő szemináriumon.)

XXX

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) a tagállamok madridi csúcsértekezletén, június 29-30-án, várhatóan új stratégiai dokumentumot (Strategic Concept) fog elfogadni, amely a legutóbbi, a 2010-es lisszaboni csúcson véglegesített koncepciót váltja majd.

A NATO általában tízévente, a változó világpolitikai körülmények függvényében jelentkezik új, ezekhez alkalmazkodó alapdokumentummal. Ez a Stratégiai Koncepciónak nevezett alapdokumentum minden esetben a szervezetnek az 1949-es Észak-Atlanti Szerződésben lefektetett állandó értékeiből (szabadság, közös civilizáció örökség, demokrácia, egyéni szabadság és jogállamiság) kiindulva és azokat megerősítve fogalmazza újra a célokat az alakuló biztonsági környezet közös felmérése alapján. Ezekhez az elérendő célokhoz meghatározza az alkalmazandó eszközöket, egyúttal középtávon kijelöli a szervezet alkalmazkodásának módjait, és az ehhez szükséges politikai és katonai fejlesztés alapvonalait is.

A Stratégiai Koncepciók dokumentumai úgy épülnek tehát egymásra, hogy az előző tíz(valahány) év tapasztalatainak figyelembevétele mellett maximálisan igyekeznek alkalmazkodni a változó helyzethez.

A helyzet pedig Lisszabon óta ugyancsak megváltozott. A világ alapvetően veszélyesebb lett az erősödő stratégiai versengés következtében. A nagyhatalmak konfliktusai és konfrontációi határozzák meg a nemzetközi viszonyokat, amelyeket a nemzeti érdekek esetenként kompromisszumok nélküli és fegyveres összetűzéseket is eredményező kaotikus helyzetek, a másokra tekintettel nem levő önálló döntések és önállósodás proliferációja, a befolyási övezetek kialakulásának újra megjelenése, valamint tömbösödések is kísérnek. Kína hallatlanul gyors gazdasági és katonai felemelkedése, külpolitikájának öntudatosodása és agresszívvé válása egyre inkább globális stratégiai kihívást jelent. Oroszország birodalmi újjáépítésének putyini kísérlete aktuálisan és pillanatnyilag a legveszélyesebb katonai, és egyúttal geostratégiai kihívás, amely konkrétan ugyan a kialakult európai rendet fenyegeti, de a globális viszonyok alakulására is hatással lehet.

A legutóbbi Stratégiai Koncepció 2010-ben még abból indult ki, hogy - miután hangsúlyozta a NATO értékközösség (community of values) jellegét – a szervezet előtt három főfeladat van: a kollektív védelem, mint állandó alap; a világban, de különösen a tagországok környezetében jelentkező válságok kezelése; valamint a lehetőség szerint valamennyi államra kiterjedő kooperatív biztonság elősegítése. A dokumentum ugyanakkor már figyelmeztetett egy új biztonsági környezet kialakulására századunkban, de ezt olyan komplex, nem-állami fenyegetésekkel hozta összefüggésbe, mint a nukleáris terrorizmus veszélyének növekedése, a kiberbűnözés, vagy a klímaváltozás, és az ezek kezeléséhez szükséges képességek megszerzésére fordította a figyelmet.

2010 óta nagyot változott a világ. Nem csupán azon egyre nyilvánvalóbb tény kezelése igényelt egyre nagyobb figyelmet, hogy Kína rapid felemelkedése globális hatalmi törekvésekkel párosult. Ez mindenképpen várható volt, bár a kihívás agresszív és erőszakos jellegére nem mindenki számított. Ugyanakkor, miközben a 2014-es Wales-i csúcstalálkozó előkészítése zajlott – a Lisszabonban lefektetett stratégia alapján –, beütött a krach: Oroszország „zöld emberkéi” megszállták az Ukrajnához tartozó Krímet és az ország keleti fertályában, a Donbaszban szeparatisták fegyveres harcot indítottak a kijevi rezsim ellen, Moszkva jóváhagyásával és támogatásával.

Hat éven keresztül befagyott konfliktusnak is minősíthető fegyveres patthelyzet alakult ki, amelyet a tavalyi év végén Putyin elnöknek a Nyugathoz intézett, az ukrán szuverenitást megkérdőjelező, kompromisszumokat eleve kizáró zsaroló ultimátuma zökkentett ki a viszonylagos megszokottságból. Az ultimátum amerikai és NATO elutasítása pedig Moszkva semmivel sem igazolható fegyveres agresszióját váltotta ki, az ukrán rezsim és független államiság nyilvánvaló megkérdőjelezése, sőt megszüntetése céljából. Ez a moszkvai lépés, a nyílt területfoglaló háború nem egyszerűen egy regionális, két állam közötti konfliktusnak minősül, hanem a második világháború, valamint a hidegháború után kialakult egész nemzetközi rendszert kérdőjelezi meg. A nyugati válasz egységes és határozott volt. Eddig nem látott méretű és mélységű szankciók, és a meglepően hatékony ukrán védelem lehetséges maximális támogatása lett a cél, valamint az agresszor megbüntetése, és céljai elérésének, sikerének a megakadályozása.

Nem véletlen tehát, hogy a NATO berkeiben felgyorsultak egy új stratégiai koncepció kialakítását és elfogadását célzó, és már egy ideje tartó munkálatok. Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a dokumentumot a következő, madridi csúcsértekezleten véglegesítik és elfogadják.

Mit fog tartalmazni az új koncepció? A találgatásnál azért már többet tudunk az érdekeltek és a munkálatokban érintettek eddigi megnyilatkozásai alapján.

Az új Stratégiai Koncepció feltehetően abból fog kiindulni, hogy a világ alapvető változásai, az erősödő stratégiai versengés, a nagyhatalmak előtérbe került konfliktusai, Oroszország és Kína nemzetközi színtéren folytatott politikája lehetetlenné teszi, hogy a Szövetség továbbra is partnernek tekintse őket. Az új helyzet lényege a szabadság és az autoriter rezsimek konfliktusa, ideológiai és geopolitikai szempontból egyaránt. A dokumentum nyilván újraértékeli (reimagine) az eredeti, 1949-es washingtoni szerződést anélkül, hogy szövegét megváltoztatná. Kiemelt szerepet kap a szövetség értékközösség jellege, mint szabad, demokratikus országok szövetsége. Ha úgy tetszik, ideologikusabb lesz várhatóan az egyébként nyilván pragmatikusságát sem vesztő dokumentum. Hangsúlyozni fogja a kiegyensúlyozott transzatlanti viszony szükségességét – ez az európai szövetségeseknek tett több, mint gesztus -, valamint az egység különös szükségeségét a jelenlegi helyzetben. Erősíteni javasolja a Szövetség mint politikai konzultációs fórum erősítését, és a NATO-t bizonyos (nem is csekély) globális szereppel is fel kívánja ruházni, midőn a Szövetséget a kialakult és kialakulandó globális demokratikus szövetségek és partnerségek centrumaként fogja fel. Ezekkel együtt kell fogadni az autoriter rezsimek jelentette kihívást.

A konkrét kérdésekkel kapcsolatban érdekes lehet a múlt héten az Amerikai Atlanti Tanács szervezésében lezajlott virtuális kerekasztal, amelyen négy előző NATO főtitkár fejtette ki véleményét (Javier Solana 1995-1999, Lord George Robertson 1999-2003, Jaap de Hoop Scheffer 2004-2009, és Anders Fogh Rasmussen 2009-2014).

Solana – Robertson – de Hoop Scheffer - Rasmussen

Valamennyien egyetértettek abban, hogy a NATO területének a védelme az elsődleges és legfontosabb feladat. Ami az orosz agressziót illeti, a jelenlegi helyzetben elsődleges a kezdeményezés visszaszerzése Putyintól (Solana). Robertson a fegyverszállítások fontosságát és Ukrajna szabad és demokratikus fejlődésének mindenoldalú segítését hangsúlyozta. De Hoop Scheffer az Ukrajna ügyében tanúsított teljes egyetértés fontosságát, Rasmussen a szolidaritás jelentőségét emelte ki. Folyamatosan nyomás alatt kell tartani Putyint. Üdvözölték a két északi ország, Svédország és Finnország NATO-tagnak való jelentkezését, úgy tartják, hogy tagságukkal mindenképpen erősödik a Szövetség. Törökország érveit figyelembe kell venni, de kezelhetőnk tartották.

Érdemes megemlíteni a NATO-bővítés ügyében Rasmussen határozott véleményét Ukrajna és Georgia (Grúzia) 2008-as, a bukaresti csúcson felvetődött tagsági ügyéről. A dán nemzetiségű volt főtitkár kifejtette véleményét, hogy az elképzeléstől nagy hiba volt visszalépni, mivel ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Putyin felbátorodott, úgy érezte, hogy zsarolható a Szövetség. Ennek is következménye volt a februári orosz agresszió. Sarkosan fogalmazott az orosz energiahordozók importját sújtó szankciók ügyében is: aki orosz gázt vagy olajat vesz, háborús bűnökben részes.

Jens Stoltenberg jelenlegi NATO-főtitkár a német Bildnek adott interjújában arról is beszélt, fel kell készülnünk arra, hogy az ukrajnai háború még évekig elhúzódhat. Azonban a NATO nem részese a konfliktusnak, nem fog katonákat küldeni Ukrajnába. Ukrajna támogatása más eszközökkel viszont folyamatos lesz. Annyiban egészítette ki a volt főtitkárok véleményét a putyini nukleáris fenyegetés ügyében – a virtuális kerekasztalon elhangzott, hogy blöffnek tartják -, hogy bár szerinte veszélyes Putyin „nukleáris kardcsörtetése,” alapvetően azonban nem tapasztalnak fokozott készültséget az orosz nukleáris csapásmérő képességek területén.

Jens Stoltenberg

A főtitkár azt is több alkalommal határozottan leszögezte, hogy a jelenlegi események következtében a NATO már nem tekinti érvényesnek a Oroszországgal kötött megállapodásokat, és megfelelő méretű, az elrettentést szolgáló katonai infrastruktúrát telepít a keleti frontországokba, azok védelmére egy lehetséges konfliktus esetén. Ez a lépés is a Szövetség megváltozott fenyegetés-felfogását, újra átgondolt prioritásait mutatja.

Nem tévedhetünk nagyot, ha feltételezzük, hogy a főtitkárok gondolatai – más nyilvános és bizalmas előkészítő anyagokkal és megnyilatkozásokkal egyetemben – meg fognak jelenni az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének új Stratégiai Koncepciójában.