Dérer Miklós: Választási előrejelzések – Két választás, bizonytalanságokkal

A legutóbbi (áprilisi) előzetes becslések szerint – amelyet az EUObserver publikált - az Európai Néppárt (EPP) a júniusi európai parlamenti választások után is az EP legnagyobb pártja marad a maga 22 százalékos eredményével. Közvetlenül utána klasszikus koalíciós partnere, a Szocialisták és Demokraták (S&D) végezhet, amely a szavazatok 18 százalékára számíthat. Kissé lemaradva szoros egymásutánban a két jobboldali pártcsalád, az Identitás és Demokrácia (ID), valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) következhet 12, illetve 11 százalékos szavazataránnyal. Ez utóbbi eredmény az jelentheti, hogy a hol szélsőségesnek, hol radikálisnak, hol Európa-ellenesnek tekintett újjobboldal ugyan nem tesz szert meghatározó vagy blokkoló kisebbségre – többséget várhatóan tehát nem szerez -, mindenesetre az európai politikai színtér új dinamikáját jelezhetik az eredmények.

A pártok megoszlása jelenleg az Európai Parlamentben

Viszont A Bal (The Left) és a Zöldek (Greens) 7 -7 százalékos eredményükkel együtt a liberális Újítsd meg Európát (Renew Europe) párttal a matematika törvényei szerint összességében jelentős szavazatveszteségeik ellenére is a mérleg nyelvét alkotva komoly tárgyalási potenciállal fognak rendelkezni a koalíciós és tisztségeket elosztó tárgyalásokon. Ugyanis az előrejelzések szerint a június 6-9-i európai parlamenti választásokon az ID és az ECR kivételével várakozások szerint valamennyi többi párt szavazatokat fog veszíteni. Az ECR egyenesen 24 (!) további parlamenti helyre számíthat, az ID pedig az eddiginél eggyel többre. (A pártokhoz nem tartozó képviselők száma – jelenleg ezek soraiban található a Fidesz 12 fős frakciója is – várhatóan szintén növekedni fog.) Viszont a kereszténydemokrata jobbközép (EPP) csupán egyetlen szavazatot veszítene a felmérés szerint, és a szociáldemokraták vesztesége – bár jelentős – sem tragikus mértékű.

Ez a legutóbbi felmérési eredmény nem igazolja az Európai Külkapcsolatok Tanácsának (ECFR) 2024 januári előrejelzését, amely éles jobboldali fordulatot prognosztizált. Akkor úgy vélték, hogy erőteljes eltolódás lesz tapasztalható a jobboldal előnyére, mivel a „radikális populista jobboldali pártok” jelentős számú többletszavazatot fognak kapni, miközben a középbal és zöld pártok az egyes uniós országokban szavazatokat, és ezáltal európai parlamenti helyeket fognak veszíteni. Az ECFR akkori előrejelzése szerint a radikális jobboldal kilenc európai tagországban az első, és további kilenc országban a második vagy a harmadik helyet fogják elnyerni a helyi választásokon. Ezáltal az eddigi „szuper nagy koalíció”, a kereszténydemokraták (EPP), a szociáldemokraták (S&D), és a liberálisok Renew Europe) kisebbségbe kerül a többi EP párttal összevetve, ami előrevetíti - előre vetítheti - egy széles, a kereszténydemokratákat (EPP) is magában foglaló jobb-szélsőjobb koalíció ötéves regnálását Európában. Ami az eddigi európai bel és külpolitikát alapjaiban kérdőjelezné meg.

A legutóbbi előrejelzés szerinti várható pártmegoszlás az Európai Parlamentben

(A márciusi, a fentiektől még sokban különböző előrejelzést a következő linken találhatják meg: EU Election Projection 2024 - Europe Elects)

A Politico egy érdekes statisztikai összeállítást is közzétett a minap. Ez a megválasztott európai parlamenti képviselők „pártcsoport-hűségét” igyekezett megvilágítani. Viszonylag sokan váltottak ugyanis pártcsoportot – vagy egyszerűen hagyták el eredeti párcsoportjukat - az elmúlt ötéves ciklusban. (Ebben egyébként a Fidesz járt az élen, amely kilépve a Néppártból a függetlenek sorait szaporította – számára egyelőre nem megfelelő, vagy a csoportot befogadni nem kész európai párt hiányában. Mindenesetre, a pártelhagyók állandó mozgásban tartják a parlamenti struktúrát.

Az alábbi grafikon mutatja, hogy a szélsőjobbos ID-csoport veszítette a legtöbb – 19 – képviselőt (többségük a függetlenekhez - non-attached - csatlakozott; a Renew-csoport jobbról és balról is befogadott disszidenseket (szegény ember vízzel főz?); az európai néppárt, az ECR új tagjai viszont többségükben a két szélsőjobb pártcsoportból érkeztek, és részben ennek következtében is, kissé jobbra tolták a párt eredeti irányvonalát. Fel lehetünk készülve arra, hogy a világ és európa helyzetének és viszonyainak bonyolultabbá válásával a képviselők hűtlensége csak szaporodni fog.

Egyébként, ahogyan az alábbi második ábra mutatja, az olasz MEP-ek hajlamosak leginkább váltani. (Mi, magyarok, erős másodikok vagyunk.)

Íme a januárig tapasztalt mozgás a pártok között:

Ami meg az óceán túlsó oldalán történő fejleményeket illeti, a figyelem a két immár bizonyosnak tekinthető elnökjelölt köré összpontosul. (Érdekes, de talán magyarázható módon és hagyományosan, a kongresszusi választások várható kimenetelének sokkal kevesebb figyelmet szentelnek mind a médiumok, mind pedig a közvéleménykutatók.) Az elnökválasztási versenyben pillanatnyilag Biden elnök szénája nem áll igazán jól. Miközben a felmérések (Gallup)szerint az amerikai lakosság 29 százalékának mind Donald Trump-ot, mind JoeBiden-ről az a véleménye, hogy egyikük se lenne jó elnök, a 81 éves Biden elnöki tevékenységének elfogadottsági indexe (approval rating) 38,7 százalék, rosszabb, mint az Egyesült Államok történetének bármely elnöke első elnöki terminusának ebben a végső időszakában (természetesen a mérések kezdete óta számítva.) Negyedévenkénti rangsorolásban az 1945 óta eltelt 314 negyedév között is Biden mostani eredménye a 277-ik.

Ez az eredmény az ukrán támogatási huzavona, a gázai konfliktus kezelésének bizonytalanságai közepette, erőteljes palesztin-barát egyetemi tüntetések közepette azt is jelzi, hogy az elnök elvesztette a fiatalok jó résznek szimpátiáját, és a független – tehát se nem demokrata, se nem republikánus szavazók – között is kétharmados az elutasítottsága. Az újra jelentkező inflációs áremelkedés és megélhetési nehézségek jelentkezése a munkáscsaládokban csak keserű hab a tortán a regnáló elnök számára. És most az amerikaiak többségének gondolkodását befolyásoló, a déli határon kialakult migrációs válság, valamint a sok vonatkozásban ellenőrizetlen bevándorlás is sokat nyomhat a latban. A külpolitikai problémákról – Afganisztán, Ukrajna, Közel Kelet,stb. nem is szólva.

Egyébként a Biden elnök mostani legrosszabb negyedéves értékelését követő második legrosszabb eredményt elnökségének azonos időszakában az idősebb Bush elnök tudta produkálni 41,8 százalékkal.

A Gallup elemzése kiemeli, hogy nincs jele, nem utal semmi Biden elnöki tevékenysége megítélésének javulására, ha azt nézzük, hogy 2021-es hivatalba lépése óta ez az index folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

Az országos felmérések összesítésében Biden és Trump alapvetően és hibahatárt is tekintve döntetlenre áll (40,9 és 41,6 százalék), bár a „billegő” államokban Trump komoly előny mutat, és ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy tudjuk, nem az összesített országos szavazatok, hanem az egyes államok megválasztott elektorai döntenek az elnökségről.

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a felmérési adatokban sok a bizonytalanság és ismétlem a hibahatásokat is figyelembe kell vennünk.

Ismerős versengésnek nézünk tehát elébe novemberben. Megismétlődik a négy évvel ezelőtti felállás, komolyabb tétekkel és sokkal durvábban. Az egyik idős, 77 éves jelölt, a volt elnök szövetségi bíróság tárgyalásaira vár komoly vádakkal szembenézve (választási eredmények megváltoztatásának kísérlete, vesztegetési pénzek utalása, stb.). A másik, a jelenlegi 81 éves elnök hivatali idejét külpolitikai viharok, magas infláció, migrációs és iparpolitikai viták tették bonyolult időszakká. Mindkét férfiú roppant népszerűtlen. A választás ezért nem annyira népszerűségi verseny lesz, mint inkább annak eldöntése, hogy az amerikai választók melyiküket tartják a kevésbé rossz megoldásnak.

Dérer Miklós