Dérer Miklós: Klímacélok, Zöld átmenet, Populizmus

Gazdatüntetések képeivel volt tele az európai sajtó az év elején. A szigorú éghajlat- és környezetvédelmi szabályok, a támogatások csökkentése, illetve megszűnése, a növekvő adóterhek és az olcsó, már-már dömpingnek minősülő import az utcára terelte a mezőgazdaságban dolgozók legtudatosabbjait, akik munkagépekkel és teherautókkal okoztak figyelmeztető útlezárásokat, forgalmi anomáliákat: figyelmeztették a kormányzatok és az Európai Unió vezetőit életlehetőségeik szűkülésére.

A nálunk sokat emlegetett ukrán gabonadömpinggel kapcsolatban – amelyet főként a keleti tagállamok egyes kormányai hangsúlyoznak, védve termelőik érdekeit, no meg politikai célokat is követve – meg kell jegyezni, hogy az EU már 2017-ben társulási megállapodást kötött Ukrajnával, aminek része volt a szabad kereskedelem kiépítése is. Az Unió már akkor döntött arról, hogy az ukrán árucikkek szabadon és korlátlanul bejöhetnek a tagállamokba. Sőt, 2022-ben volt egy kiegészítés, aminek értelmében a háború miatt teljes liberalizáció érvényesül az ukrán árucikkekre. (Ugyanakkor a tüntetések és a problémák halmozódásának hatására az Unió legújabban kvótákat és időbeli korlátoásokat vezetett be, amik bizonyos mértékben csillapították a probléma társadalmi hatását. Vagyis nem lehet azt mondani, hogy a Bizottság érzéketlen és nem hallgatja meg a felvetéseket.)

Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője jogosan mondja, hogy „a gazdáknak nem lételeme a tüntetés. A komfortzónájukból való erős kilépés azt jelzi, tényleg nagy a gond. Eltűnt a jövedelmük, és bizonytalan a jövőjük. Az Erste Agrár Központ arra számít, hogy ebben az évben az alacsony terményárak nem fognak érdemben emelkedni. Szóval, tényleg nehéz évük lesz azoknak a gazdáknak, akik piaci célú szántóföldi növénytermesztést végeznek. Az állattenyésztés környezetvédelmi célok és változó fogyasztói preferenciák mögé rejtőző visszaszorítása nyugaton kézzel fogható törekvés”.

Ugyanakkor a Zöldek arra hívják fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaságban tett erőfeszítések jelentősen elmaradnak az Európai Unió 2030-ra és 2050-re kitűzött ambiciózus éghajlati céljaitól. Kiemelik, nem csoda, hogy a mezőgazdasági tevékenységre visszavezethető károsanyag-kibocsátások nem csökkennek, hiszen az állattenyésztéssel foglalkozók – a legnagyobb felelős a légkörszennyezésért az állattenyésztés! - még most is dúskálnak a pénzügyi támogatásokban. A gombamódra szaporodó különféle „report”-ok felhívják a figyelmet arra, hogy az Európai Unió élelmiszerpolitikája nincs összhangban a klma- és környezeti célokkal. Magyarán: tele van inkonzisztenciákkal. A mezőgazdasággal kapcsolatos károsanyag-kibocsátás csökkentésének elmaradását egyértelműen elősegítik azok a pénzügyi támogatások, amelyeket az olyan károsanyag-intenzív ágazatok termelését könnyítik meg, mint az állattenyésztés.

Kérdés, hogy milyen módon vehetők rá az iparágban szereplők arra, hogy a növénytermesztésre álljanak át. Állami szempontból ez történhet különböző ösztönzők vagy szigorúbb adóztatás révén. Mint látszik, utóbbira a legtöbb esetben tiltakozással reagálnak a gazdák, úgyhogy ez nem lehet tartós megoldás, sőt. Folyamatos kompromisszumokra van szükség, a végcél és a termelői érdekek párhuzamos figyelembe vételével.

Zöldek zuhanórepülésben

Hogy is volt 2019-ben? Miközben az európai sajtó évek óta a szélsőjobboldali pártok megerősödésével volt tele, kevésbé látványosan ugyan, de a szélsőjobb ellenpólusa is egyre népszerűbbé válik: a zöldek voltak az európai parlamenti választások nagy nyertesei. A hagyományos pártok által sokáig a politikához egyáltalán nem értő, „faölelgető hippiknek” csúfolt zöldek támogatottsága európai szinten történelmi csúcson volt. Németországban és Finnországban a második, Franciaországban, Litvániában és Luxemburgban a harmadik helyen végeztek, és összesen 13 tagállamban szerepeltek 10 százalék fölött. Bár az Európai Parlamentben csak a mandátumok tizedét szerezték meg, a centrum gyengülésével ők lehettek a mérleg egyik nyelve. A szélsőjobbnak hiába volt összesen több helyük, mivel szétaprózottak voltak és több frakcióra oszlottak, ezek egyike sem volt alkuképes a centrummal.

Ezzel szemben a 2024-es választásokon a zöldek a negyedikről a hatodik helyre csúsztak vissza. Ugyanis – ahogyan a gazdatüntetések képei is mutatják - egyre nagyobb ellenállás kíséri a túlságosan erőszakosnak és gyorsnak tartott zöld fordulatot az Európai Unión belül. Nemrég az Európai Néppárt kis híján blokkolta a természet helyreállításáról szóló - egyébként nagyon szükséges - törvényt. A zöldek szerint az erősödő, a zöld átállás mikéntjét megkérdőjelező nemzetközi politikai hangulat veszélybe sodorja az EU zöld céljait. "Az emberek azt mondják, túl sok válsággal szembesülnek, és azt szeretnék, hogy hagyják békén őket. Háború van, infláció van, munkanélküliség fenyeget, és nem tudjuk, milyen ellátást kapunk majd öregkorunkban. Ezeket az ügyeket felhangosítja a közösségi média, rárakódnak a populista támadások, és a fake news terjedése. Mindez egy mérgező mixet ad, ami ellehetetlenítheti a zöld fordulatot" – mondta Jutta Paulus, német zöldpárti EP-képviselő.

De a centrumban is erősödtek azok a hangok, amelyek nagyobb visszafogottságot kérnek: "Szerintem gyakran túlzásokba esett az Európai Parlament, például nem hagytak választási lehetőséget az embereknek, hanem egyből felírták számukra a megoldást. Ha mindig azt tesszük, amit a Zöldek akarnak, akkor nem érjük el a klímavédelmi célokat, elveszítjük a munkahelyeket és a versenyképességet is. Egyik sem jó. Fel kell állítani egy fontossági sorrendet, nem szabad túlzásokba esni, és be kell vonni az embereket" – nyilatkozta egy német néppárti EP-képviselő, Peter Liese.

Az Európai Bizottság változatlanul tartaná az irányt, de fokozottan figyelembe vennék a gazdasági érdekeket. "Világos, hogy két dologra van szükség. Az egyik az, hogy folytassuk klímacéljaink megvalósítását, hiszen a klímaváltozás itt van a küszöbünkön. Ugyanakkor világos perspektívát kell nyújtanunk a polgáraink és a cégeink számára, biztosítva azt, hogy továbbra is működjenek. És hogy az emberek továbbra is egy szép jövőt lássanak, akkor is, ha a körülmények megváltoznak" – mondta Wopke Hoekstra, az EU klímaügyi biztosa.

Nem lehet tudni mindazonáltal, hogy az idei extrém hőség, az éghajlatváltozás egyre fenyegetőbb figyelmeztetései miként fogják befolyásolni a közhangulatot és a politikusi véleményeket.

Elemzők úgy vélik mindazonáltal, hogy a globális felmelegedés kérdése két évtized alatt már a második populista hullámot indította el.

De melyik volt az első?

Emlékszünk: a 2010-es évek elején-közepén a Brexit és a Donald Trump „eljövetele” mutatta meg igazán, hogy egy újabb „csendes többség” jött létre a politikai spektrumon belül, amelyik elutasította a politika túlságosan elitközpontúságát, az uralkodó elitek közömbösségét a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és életszínvonal-stagnálás kérdéseiben. A globalizáció egyes káros hatásai, a dezindusztrializáció, az ipari termelés jó részének kiszervezése egyes feltörekvő gazdaságokba, és az ennek következményeként növekvő munkanélküliség a pénzügyi válság hatásaival együtt az évtized közepére mutatkoztak meg igazán a politikai hangulatokban és állapotokban is. A tömeges migráció, a költségvetési megszorítások és az adópolitika azt az érzetet keltette, hogy az uralkodó politikai elit méltánytalanul favorizálja önmagát a növekvő egyenlőtlenségek közepette. A populista politikai demagógia a jogosan kritizált állapotokban nagy lehetőséget látott, nem véletlen tehát a demagógok előretörése, mivel kellő muníciót találtak a fennálló viszonyokban.

Alig csillapodott ez az első populista hullám, amikor felerősödött a szintén elitellenes alapokon építkező, zöld-átmenet ellenes, a klímaváltozás megakadályozásának sürgősségét tagadó második hullám. jobboldali populisták - ebben egészséges kivétel a magyar kormányzat – fennen hirdetik, hogy a zöld átmenet és a klímapolitika a nemzetközi (brüsszeli, washingtoni) politikai elitek mesterkedése, hogy újabb adókat és korlátozásokat zúdítsanak a nemzeti érdekeket védő alsóbb (munkás) tömegek nyakába, rájuk hárítva politikai mániájuk költségeit, korlátozva szabadságjogaikat, amelyeket mát a Covid-oltások kötelezettségei is súlyosan kompromittáltak. Donald Trump 2017-ben, közvetlenül az elnöki beiktatása előtt úgy nyilatkozott, hogy a klímaváltozás csak „beugratás” (hoax), amit a kínaiak találtak ki, hogy versenyképtelenné tegyék az Egyesült Államok iparát. A spanyol Vox párt, a patrióták Európáért pártszövetség tagja szerint az ENSZ klímaterve „kulturális marxizmus”. A szintén szélsőjobboldali német AfD „klíma-diktatúrá”-val vádolta a polgári fősodor klímatudatos pártjait. És folytathatnánk.

A kialakult bizonytalan helyzet, amelyben az idei nyári tapasztalatok ellenére is megroppanni látszik az európai, transzatlanti és a globális klímapolitika is, sok tényezővel magyarázható.

Négy-ötéves rövid kormányzati periódusok nem alkalmasak nagyratörő, hosszútávú tervek megvalósítására. A demokratikus politika természete - és a hatalomban maradás vágya, a választási megfontolások – kompromisszumokra készteti a kormányokat. Racionális érvekkel nem lehet meggyőzni a „hívőket”, akiket esetenként saját tapasztalataik sem befolyásolnak. Ahogyan a gazdasági ösztönzők sem elégségesek önmagukban. Az ember már olyan, hogy a közvetlen előnyöket többnyire előnyben részesíti a jövőbeni hasznossággal szemben. A „szakértők” véleménye – lévén ők is az elit részei – könnyen leírható a populista narratívában az egyszerű embereket a pénzüktől és jogaiktó megfosztó elitek mesterkedésnek. Nem könnyíti e megoldást az sem, hogy politikai oldaltól sem független a klímaügyek megközelítése: az Egyesült Államokban egy 2024-e Pew felmérés szerint a Demokraták 59 százaléka tartja kiemelt prioritásnak a klímaváltozást, szemben a republikánusok 12 százalékával. És esetleg ősszel jön Trump is.

Itt tartunk.

Dérer Miklós