Szeptemberi klubrendezvényünk

Szeptemberi klubrendezvényünk

A szeptember 25-én megtartott klubdélelőtt témáját egyik szakszervezeti tagtársunk javaslatára vettük napirendre annak időszerűsége miatt. Az érdeklődő résztvevők száma, aktivitása igazolta a témaválasztást és a beszélgetés megtartását.

Szakértő vendégünk, dr. Réti Barbara, a „Réti és Réti Ügyvédi Iroda” munkatársa, számos szakmai kérdést kapott. Ezek közül kiemeljük a végrendelkezés különböző eljárási módozatait házastársak, szülők és gyermekeik, vagy az élettársi viszonyban élők között. Szó esett a közjegyzők és az ügyvédek szerepéről, valamint arról is, hogy az örökhagyó a saját kezű  végrendelete elkészítésénél milyen szabályokat, szempontokat vegyen  figyelembe. Az ügyvédnő válaszaiból kiderült, ezek nem elvont jogi kérdések, hanem nagyon is gyakorlatias jellegűek. Ezt is jól tükrözi egy kedves tagtársunk alábbi, személyes összefoglaló értékelése::„Mindenki hosszú életre vágyik – senki nem az öregségre.”- mondta, írta Jonathan Swift valamikor, valahol. Semmi baj nincs is ezzel. Márai pl. így búcsúzott az ifjúságtól: „Hála Istennek, véget ért…!” Ebből is kitűnik: különbözőképpen állunk az idő múlásához.

A KMDSZ nyugdíjasainak első őszi klubnapján egy kellemes, jó hangulatú találkozó keretében, a szeptember 25-én tartott klubdélelőttön az örökösödési, öröklési jog időszerű kérdéseiről  folyt a beszélgetés.

Meghívott szakértő vendég  Dr. Harkányiné dr. Réti Barbara  jogász, ügyvéd volt, aki ezen a területen elismert jogászi tevékenységet folytat. Sok-sok, a témával kapcsolatos gyakorlati kérdés került az asztalra.

Az ügyvédnő nyugodt, kedves személyiségének köszönhetően oldott, kellemes, csaknem másfél órás beszélgetéssé lényegült ez az  érzékeny téma.

A lényeg: okosan, jó szívvel, tiszta fejjel, tudatosan…!

A viszontlátásra!

VGyM

Üzenjen nekünk

Close