kmdsz@mfa.gov.hu
+36 1 458-1274
Budapest, 1062 Bajza utca 44.
Vigyázó szemetek Itáliára vessétek!
Giorgia Meloni beszél egy tömeggyűlésen a milánói Dómtéren
Szeptember 25-én Olaszországban rendkívüli parlamenti választásokat tartanak, nyolc hónappal a jelenlegi parlament mandátumának lejárta előtt. Az oka az a kormányválság, amely Mario Draghi miniszterelnök kormányának lemondását eredményezte.
Nem csak – minden valószínűség szerint – megváltozott összetételű, hanem csökkentett létszámú törvényhozást is választanak a hónap végén az olaszok. A 2020-as alkormányos népszavazás eredményeképpen az addigi 630 kpviselőt számláló képviselőház tagjainak száma 400-ra, a jelenleg 315 szenátorral „büszkélkedő” Szenátusban pedig a szenátorok száma 200-ra csökken. Egyúttal az utóbbi kamara tagságára szavazók korhatára is 25 évről 18 évre mérséklődik, hasonlóan a képviselőházi tagságra szavazhatók korhatárához.
Ha lehet valamire azt mondani, hogy egész Európa politikailag tudatos népessége árgus szemekkel figyel, akkor – természetesen az oroszok ukrajnai agressziójának bőrünk alá is hatoló, valamennyiünket érintő messzemenő következményeitől most egy pillanatra tekintsünk el egy pillanatra - , akkor az az olasz választás végkimenetelét illető felfokozott várakozás. Nem véletlenül.
A képaláírásban említett milánói tömeggyűlésen ugyanis Meloni nagyon határozott, talán fenyegető, ám eléggé homályos üzenetet intézett Brüsszel címére: „a bulinak vége!” (finita la pacchia.) Amire rögvest megérkezett Enrico Letta válasza, hogy ebben az esetben – mármint Meloniék győzelme esetén -nem az EU számára lesz vége a bulinak, hanem Olaszország számára. Summa summarum, a tét nagy, Európa további fejlődési útját komolyan befolyásoló lehet a választási eredmény, amit az is bizonyít, hogy a baloldalon és a középen nagy az izgatottság, sőt, a félelem az választási eredményeknek az európai fősodor jellenlegi irányvonalát megkérdőjelező következményeitől. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos, oroszbarátnak és Putyinnal rokonszenvezőnek tapasztalt és tartott Meloni- Salvini-Berlusconi hármas valószínűleg eljövendő befolyása az európai orosz-politikára sem nyugtatja meg a brüsszeli politikusokat. Kiegyensúlyozott elemzők azonban nem igazán várnak földcsuszamlást, és arra hivatkoznak, hogy az európai politikában való felelős kormányzati részvétel visszafogja, „megszelidíti” a feltörekvő olasz jobboldal radikalizmusát, és a kását nem fogják olyan forrón enni.
Meglátjuk.
Az alábbiakban a választásokat megelőző itáliai politikai helyzettel, az esélyekkel és a választások várható kimenetelével foglalkozó elemzéseket olvashatnak a nemzetközi és az olasz sajtóból.
The Guardian
Giorgia Meloni talán nem fasiszta, de rossz emlékeket idéz fel Olaszország múltjából. Hatalomra kerülése fenyegetést jelentene a demokráciának egész Európában - figyelmeztetett a brit liberális lap hasábjain John Foot, a Bristol Egyetem Olaszország-szakértője. Hacsak nem történik politikai csoda, az Olaszországban nagyon szokatlan „nyári választáson” Meloni miniszterelnök lesz. Történelmi pillanat lesz ez az ország számára: Meloni a szélsőjobboldali és populista Olaszország Fivérei (Fratelli d'Italia) párt elnöke, és pártja a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom közvetlen politikai örököse, annak jelképét, a nemzeti színű lángot át is vette. Ha Meloni lesz a kormányfő, akkor az euró-övezet egyik központi országának élén egy Európa-szkeptikus, bevándorlás-ellenes, jobbközép koalíció áll majd.
Majdnem bizonyos, hogy Meloni, Matteo Salvini és a 85 éves Silvio Berlusconi szövetsége erős többségre tesz szert. A baloldal gyenge és megosztott, és a szintén kettészakadt, ultrapopulista Öt Csillag Mozgalomhoz fűződő kapcsolatai összeomlottak. Az ellenzék katasztrofális helyzetben van a bonyolult olasz választási rendszerben széles szövetség nélkül, ráadásul úgy, hogy drasztikusan csökkentették a képviselők számát az Öt Csillag által kiharcolt referendummal. Mario Draghi technokrata kormánya népszerű volt, de eleve világos volt, hogy nem hagy maga után politikai örökséget. Úgy tűnik, véget ér a sürgősségi kormányok és törékeny olasz koalíciók hosszú agóniája: Meloni kormánya tartós lesz, hacsak nem jön közbe valami botrány, vagy egy nagyon súlyos gazdasági helyzet és mindkettőre van esély.
A sors iróniája, hogy Meloni éppen akkor kerülhet hatalomra, amikor Olaszországban arra emlékeznek, hogy száz éve történt a világ első fasiszta hatalomátvétele: 1922-ben volt Benito Mussolini Menetelése Rómába (Marcia su Roma), amely az olaszországi demokrácia végének kezdetét, valamint egy húsz évig uralkodó rezsim bevezetését jelezte. Fogalmazzunk világosan: Meloni nem fasiszta, nem fogja feketeingesek seregeit vezényelni, és nem tör majd a liberális demokrácia megdöntésére. A többi jelzés azonban rendkívül aggasztó Olaszország, Európa és a demokrácia számára. Meloni és Salvini tipikus európai populista. Sikerük alapja a hatalmas adócsökkentések ígérése, a „nagy lakosságcsere” összeesküvés-elmélet elemeit is magában foglaló, nacionalista bevándorlás-, menekült-, és Európa-ellenes retorika. Mindebből nagyon sok vélemény a közösségi médiában terjed, amelyet Meloni és Salvini remekül használ, ellentétben Berlusconival, akinek a kedvenc médiuma változatlanul a tévé.
Meloni hivatalosan dühödten tagadja, hogy pártjának bármi köze lenne a fasizmushoz, de pártja bázisában sok az olyan aktivista és másfigura található, aki nosztalgiával tekint Mussolini rezsimjére. A kapcsolatra sok példa hozható fel a jelszavaktól és szobroktól a tisztelgésig, de ezeket elintézik azzal, hogy „folklór”, nem komoly, csupán kirakat. A Meloni-párt embereit gyakran látták-hallották római módon köszönni, Mussolinit dicsérni, és nyílt rasszizmust terjeszteni. Meloni éveket szánt a mérsékelt arculata kiépítésére, de úgy tűnik,ez nem feltétlenül jut el a párt bázisához. Olaszországban évtizedekig tartottak az emlékezet-háborúk, amely gyakran második világháborús témákról és a hetvenes évek zavargásairól szóltak. Nyilvánvaló, hogy Melonival újabb lendületet vesz majd a múlt rehabilitálása, a „Mussolini sok jót tett” eszméje.
Alighanem azonban Salvini a veszélyesebb személyiség. Belügyminiszterségére a kaotikus ”migránspolitika” volt jellemző, amellyel egyebek között nem engedett olasz kikötőkben kikötni menekülteket szállító járműveket. Igen valószínű, hogy Meloni kormányában jelentős miniszteri tisztséget kap majd. Salvini. Meloni az Ukrajna elleni támadás óta igyekezett gyorsan eltávolodni Putyinhoz fűződő korábbi kapcsolataitól és a Putyinnak nyújtott támogatástól. Ennek ellenére bizonyosra vehető, hogy Moszkvával kapcsolatos külpolitikájuk az eddiginél jóval enyhébb lesz. Berlusconi pedig az ukrajnai válságban továbbra is jó barátjának és szövetségesének, Putyinnak a szócsöve. Berlusconi volt miniszterelnököt könnyű elintézni azzal, hogy viccfigura, de továbbra is nagy a befolyása, nem utolsó sorban hatalmas médiabirodalmán keresztül.
Mindezen túl minden valószínűség szerint új koalíció alakul majd ki Olaszország, Magyarország és Lengyelország részvételével, és erős kapcsolatokkal Trump Amerikájának eszméihez és jelszavaihoz. Az olasz demokrácia túléli majd Melonit, és Olaszország marad az Unióban és az euró-övezetben, de súlyos károkat szenvedhet, különösen, ha az új kormány keresztülviszi a szép antifasiszta olasz alkotmány átdolgozására irányuló terveit. Meloni kifejtette, hogy közvetlenül megválasztott elnököt akar. Senki nem tudja, mit hoz a parlamenti mandátumok számának radikális csökkentése, amelyet „a politika költségeinek csökkentésére” hivatkozva vezettek be, de igen valószínű, hogy a parlament sokkal konzervatívabb lesz, sokkal kevesebb lesz benne a nő, és sokkal magasabb lesz a képviselők átlagéletkora.
Meloninak és Salvininek nincs válasza Olaszország soha véget nem érő gazdasági válságára, csupán Európát, a migránsokat, a „bankárokat” és „Sorost” teszik meg bűnbaknak. Az egykulcsos adóra vonatkozó javaslataik bizonyosan rontanak majd a helyzeten. Olaszországra még sötétebb napok várnak, különös tekintettel a pandémia okozta bajokra, amelyeknek hatásai ma is érezhetők. Úgy tűnik, Meloni döntése, hogy kimarad Draghi kormányából, most ősszel hoz gyümölcsöt. Gondosan ápolta imázsát anyaként és hazafiként. Berlusconi először a kilencvenes években hozta vissza a szélsőjobbot, sok korábbi poszt-neofasiszta volt miniszter volt található a kormányaiban. De miniszterelnök még soha nem volt szélsőjobboldali, legalábbis eddig - írta elemzésében John Foot, a Bristol Egyetem kutatási igazgatója, akinek most jelent meg új könyve „Vér és hatalom. Az olasz fasizmus tündöklése és bukása” (Blood and Power: The Rise and Fall of Italian Fascism) címmel.
Tagesspiegel
Silvio Berlusconi volt miniszterelnök egyik óvatlan megjegyzése egy interjúban riadalmat keltett Olaszországban: mi lesz az antifasiszta alkotmánnyal, ha a miniszterelnöki székbe Giorgia Meloni személyében egy posztfasiszta kerül? Az öregúr az utóbbi időben kissé zavarosan beszél. Nemrég például azt állította, hogy ő hozta Olaszországba az EU covid utáni újjáépítési milliárdjait, ami bizonyosan nem tulajdonítható a hazudozásra való ismert hajlamának, hanem csakis egy kezdődő zavartságnak.
Berlusconi legutóbbi interjúja mégis felforgatta az országot: a többszörös volt miniszterelnök kijelentette: választási győzelem esetén természetesen elnöki rendszert vezetnek majd be, és ez nagyon hamar Sergio Mattarella jelenlegi államfő lemondásához vezet majd. Berlusconi leleplezte volna Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei elnevezésű posztfasiszta párt elnökének terveit, amint azt néhány lap feltételezte? Már rég nem titok, hogy Meloni, aki feltehetőleg a következő miniszterelnök lesz, valamint koalíciós partnerei, Matteo Salvini és maga Berlusconi ezt akarják. Nevezetesen olyan elnöki rendszert, mint amilyen Franciaországban vagy az Egyesült Államokban van, olyat, amelyben a jobboldal állítja az erős embert.
Árulkodó volt a jobboldali tábor reagálása is, amelynek személyiségeit láthatólag kínosan érte Berlusconi kijelentése, és úgy reagáltak, mintha tetten érték volna őket. Ignazio La Russa, Meloni pártjának egyik alapítója kifejtette: nem akarna vitatkozni Berlusconi elnökkel, de még „korai” a témát a nyilvánosság elé vinni, mert ez árt a jobboldal választási esélyeinek. A szerző megállapította: a cáfolat másként hangzik. Berlusconi öngólt lőtt, amely alkalmas arra, hogy mozgósítsa a középen és onnan balra álló szavazókat. A baloldal a mostani felmérésekben jól lemarad, a szocialisták éppen úgy, mint az Öt Csillag Mozgalom. Sok csalódást okoztak, és most attól kell tartaniuk, hogy a klienseik nem mennek el szavazni.
Ám a háború utáni alkotmány ilyen mélyreható megváltoztatása ezen változtathat, és elősegítheti, hogy a pártokon belül viszálykodók összezárjanak. Nem csak azért, mert az 1948-as olasz alkotmány - amint Paolo Flores d'Arcais filozófus nemrég írta - az olaszokat a sötét időkben is megvédte a legrosszabbtól, hanem a jelenlegi államfő miatt is. A szicíliai Sergio Mattarella, aki kereszténydemokrata, és a maffia egyik áldozatának fivére, visszafogott politikájával 2015 óta sok támogatót szerzett. Emellett ügyesen átvezette az országot két kormányválságon, és mát az Öt Csillag alatti első kormányt is hivatalba segítette. Berlusconi mondása, amely szerint átdolgozzák az alkotmányt, és még Mattarellát is elkergetik, a baloldali tábor vezetésében is fontos kampánytémává tette az alkotmány kérdését, noha eddig nem volt az. Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt elnöke kijelentette: „Nem fogjuk engedni, hogy Olaszországot olyan állammá tegyék, mint Orbán Viktor Magyarországa”. Ez szokatlanul harcias kijelentés Lettától, aki eddig főleg azzal volt elfoglalva, hogy politikailag érzékeny szövetségeket kovácsoljon, és választókerületi megállapodásokat hozzon létre a nehézkes szövetségesekkel.
Könnyen lehet, hogy most újra erősebb fény vetődik Meloni pártjára, a jobboldali tábor pillanatnyilag legerősebb szereplőjére, és annak a demokráciához való viszonyára. A pártelnök ugyan nagyon igyekszik a pártját szokványos új konzervatív erőként feltüntetni és bevezetni. Valójában azonban a párt azoknak a régi bajtársaknak a szervezeteként jött létre, akik korábban az MSZ és az Alleanza Nazionale posztfasiszta alakulatokban voltak, de akiknek nem tetszett az utóbbi demokrata fordulata - írta a szerző.
Corriere della Sera, szeptember 16.
Hogyan szeretné Meloni szuverenista irányban megváltoztatni az alkotmányt, és valóban megteheti-e? Ezzel a címmel közölt elemzését a befolyásos Corriere della Sera a választásokat megelőzően. (A cikket teljes terjedelmében közöljük.)
Girogia Meloni bölcsességpróbája – Matteo Salvinival szemben – Ukrajna volt. A Fratelli d’Italia (FdI) vezetője első pillanattól kezdve megértette, hogy bármi fajta kétértelműségre drágán ráfizetne, így aztán a megtámadott ország mellé állt. Ez a felvett pozíció most lehetővé teszi számára, hogy az atlantista fronton teljesen megbízhatónak mutatkozzon, vagyis demonstrálta, hogy ő maga, és az általa irányított Olaszország az amerikaiak által vezetett nyugati térfeléhez tartozik. Ez homlokegyenest ellenkezik a Liga vezetőjének viselkedésével, aki évek óta erőlteti a Putyin-pártiságot, amely az utóbbi hónapokban olyan kínos helyzeteket is eredményezett, mint például a moszkvai „béke-misszó”-ja, vagy a pártja és az autokrata orosz vezető pártja közötti intézményes kapcsolatok.
A jobbközép vezetője azonban súlyos aggodalmat vált ki az európai establishment körében, elsősorban Európával kapcsolatos álláspontja miatt. Ahogy a Politico.eu-n Nathalie Tocci, a nemzetközi ügyek intézetének munkatársa írta: „Elképzelhető, hogy Olaszország euró-atlanti horgonya megerősödik a választásokat követően, de ugyanez nem mondható el európai szerepvállalásáról”.
Meloni soha nem rejtette véka alá saját, erőteljesen szuverenista álláspontját, amellyel egyrészt az európai integráció gondolatát csupán az evidens közös érdekekre -- mint például a „bevándorlás elleni harc”-ra, vagy az orosz fenyegetés elleni fellépésre -- korlátozná. Másrészről viszont erőltetné a (vélelmezett) nemzeti érdekek védelmét, amikor azok ütköznek, vagy ütközni látszanak más nagy európai országok, mindenekelőtt Franciaország és Németország érdekeivel. Az a megerőltető módszer, amely az EU lételeme – vagyis a részérdekek kiegyenlítése, a mintegy harminc különféle álláspont szükségszerűen nehéz összehangolása, a közös szabályok meghatározása – Meloni számára mindig csak bürokratikus hókuszpókusznak tűnt, amely végső soron arra szolgál, hogy a franciák és a németek mindenkit átverjenek, mindenekelőtt persze az olaszokat. Annyira bizalmatlan, hogy a Helyreállítási Alap létrehozása ellen szavazott, noha az az európai szolidaritás valaha látott legnagyobb próbatétele, mivel a közös hitelfelvétel első formája, aminek egyébként éppen Olaszország a legnagyobb haszonélvezője. Nem szavazta meg, mert az európai integráció felgyorsulását látta benne, amely olyan elkötelezett Európa-párti vezetők célja, mint amilyen Draghi és Macron. Ugyanezen okokból Meloni nem látja szívesen a francia-olasz duó ötletét, amely az egyhangúság szabályának megreformálását tűzi ki célul, felszámolva a vétójogot, amely oly sokszor lehetővé tette magyar barátja, Orbán Viktor számára, hogy blokkolja az európai építés folyamatát. A vétójog feladása a tagországok részéről fokozatos lemondást jelent a „szuverenitás egyes elemeiről” egy magasabb rendű európai szuverenitás nevében. Magasabb rendűnek persze az Európa-pártiak tekintik, minden vonatkozásában: abban az értelemben, hogy ily módon jogi lehetőség nyílik a nacionalizmusok visszaszorítására, és hogy ezáltal mód nyílik a nemzeti érdekékek nacionalizmusoknál hatékonyabb védelmére.
A napokban éppen ez a vonatkozás képezi vita tárgyát. Arról az alkotmányügyi reformról van szó, amelyet négy évvel ezelőtt Meloni a FDL teljes vezérkarával együtt terjesztett be az olasz parlamentbe, s amelynek nagyon világos céljai vannak. Ezek közül az első hatályon kívül helyezné az alkotmány 117. bekezdésének első pontját, amely szerint „a jogalkotás jogát az állam és a tartományok gyakorolják az alkotmány, továbbá a közösségi szabályok és a nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása mellett.” Ezzel helyettesítenék: „A jogalkotás jogát az állam és tartományok gyakorolják a rájuk rótt kompetenciák szerint”. Ennél még meghatározóbb a másik FDL-javaslat, amelynek célkeresztjében az alkotmány 11. bekezdése áll: „Olaszország elutasítja a háborút, mint más népek szabadsága megsértésének eszközét és mint a nemzetközi viták megoldásának módját; az államok egyenrangúságának talaján lehetővé teszi a szuverenitás szükséges mértékű korlátozását egy olyan szabályozás érdekében, amely biztosítja a nemzetek közötti békét és igazságosságot; támogatja és segíti az ilyen céllal működő nemzetközi szervezeteket”. Ehhez a következő bekezdést fűzné: „Az Európai Unió szerződései, szabályai és egyéb aktusai az egyenlőség feltétele okán abban esetben és annyiban alkalmazhatóak, amelyekben és amennyiben összeegyeztethetőek a szuverenitás, a demokrácia és a szubszidiaritás elvével, valamint az olasz alkotmányban megfogalmazott egyéb elvekkel”.
Ezekkel a módostásokkal a Meloni-vezette jobboldal „meg kíván szabadulni olyan szerződéses kötelezettségektől, amelyeknek a demokratikus olasz államszabad akaratából vetette alá magát” – írja Cataldo Intireri jogász. A céltábla teljesen nyilvánvalóan az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek az a része (a 26. bekezdéstől kezdődően), amely a közös piac működését, az áruk szabad áramlását szabályozza, valamint – és ez a legfontosabb pont – amely a Lisszaboni Szerződés (és azt megelőző európai szerződések) alkalmazásának őreként és értelmezőjeként a luxemburgi
Európai Unió Bíróságát jelöli ki.
A témakörben élénk és gyakran elkeseredett vita folyik az európai bíróság és nemzeti bíróságok között, akik féltékenyen őrzik előjogaikat. Az olasz Alkotmánybíróság saját iránymutatást dolgozott ki, amely határok közé szorítja a jogharmonizációt, fenntartva magának az utolsó szó jogát, amennyiben az európai szabályok alkalmazása és európai bírósági ítéletek végrehajtása, valamint az olasz alkotmány között ellentmondás alakulna ki.
Az európai és a nemzeti jogalkotás és jogalkalmazás közötti kapcsolat egy létező probléma. Ami azonban veszélyessé és elfogathatatlanná teszi a FdI javaslatát, az az, hogy abszolút hatalmat és ellenőrzést ad a kormánytöbbség kezébe. Ilyen formában Itália kilépne a közös piacból, melyet az
Európai Unió működéséről szóló szerződés ír elő. „Talán a jobboldal abban az illúzióban él, hogy a szabályok megszegése mellett is bennmaradhat az Európai Unióban. Ez azonban hibás gondolkodásra vall, amit jól mutat a Bizottság kezdeményezése, hogy a jogállami normák megszegése okán – az úgynevezett kondicionalitási mechanizmus alkalmazása révén -- függesszék fel Magyarország támogatását a Helyreállítási Alapból. Nem véletlen, hogy Magyarország és Lengyelország, amelyek Meloni számára mintaként szolgálnak, ellenőrzésük alá vonták a bíróságokat. Egy demokráciában a jogértelmezés, az alkotmányosság megállapítása, a szerződések értelmezése a bírák és nem a politikusok feladata” – írja a jogászprofesszor.
Aggodalmat kelt tehát, hogy egy túlnyomó jobboldali többség, amely az új parlament mandátumainak kétharmadát is megszerezheti, tetszése szerint megváltoztathatja az alkotmányt és Olaszországot de facto kivezetheti Európából. Más elemzők azonban úgy vélik, hogy hasonló katasztrófát – függetlenül attól, hogy mik Meloni valódi szándékai – egyszerűen nem tesznek lehetővé a körülmények. Francesco Bechis szerint két okból sem indokolt az FDL-től való félelem. „Az első ok gazdasági. Pontosan úgy, ahogy a Draghi-kormányét is, a gazdasági körülmények meg fogják határozni a következő kormány mozgásterét. Egyrészről a Helyreállítási Alap világos menetrendet határoz meg. Az ingadozó európai stabilitási paktum és a járvány alatt felhalmozott adósságállomány kordában tartja a feleket: újabb hiány felhalmozása kockáztatná az alap forrásaihoz való hozzáférést.
A másik fék, amely gátat vethet bármiféle elfogadhatatlan Európa-ellenességnek, az a Transmission Protection Instrument, vagyis az új spread (kockázati felár)-védelmi eszköz, amellyel az Európai Központi Bank a tagállamok államkötvényeit fogja vásárolni, elejét véve a spekulációknak.
Mindezt azonban csak nagyon pontosan meghatározott feltételek mellett teszi. Olaszország, valamint Görögország és más, súlyosan eladósodott ország számára is különösen értékes eszközről van szó. Ahhoz azonban, hogy Olaszország is élvezhesse ennek előnyeit, az országot kormányzó erőknek tiszteletben kell tartaniuk a szabályokat, a költségvetés fenntarthatóságát és az EU-s államháztartási előírásokat. Semmi kötelezettségszegési eljárás, például, amelyből bőven akadt az első Conte-kormány idején. Egyszóval, aki az olasz kormányt vezeti majd, annak akár tetszik, akár nem, a szabályok szerint kell majd játszania.
Van különbség Meloni óvatossága és Salvini forrófejűsége között is, amit plasztikusan jelez jelenlegi elhelyezkedésük az Európai Parlamentben. Meloniék a sokkal inkább párbeszédképes konzervatívak között, míg Salvini Ligásai az „Identitás és demokrácia” frakcióban ülnek együtt a francia Le Pen-istákkal és a német szélsőjobbosokkal. De egy Salvini utáni Ligában benne van annak a lehetősége is, hogy az Európai Néppártban kössön ki.
A fő kérdés azonban az, hogy milyen lenne Európa és a Giorgia Meloni vezette olasz kormány viszonya, főleg, ha módjában állna megváltoztatni az alkotmányt?
Összeállította és szerkesztette: Dérer Miklós
Üzenjen nekünk