Dérer Miklós: A lángja és a füstje, avagy a színe és a visszája

A LÁNGJA ÉS A FÜSTJE, AVAGY A SZÍNE ÉS VISSZÁJA

Az ukrajnai háború a nemzetközi térben

„Az emberek fajtáját és bőrszínét (race and color) ritkán tárgyalják a nemzetközi kapcsolatokban. Azonban jelenleg sokaknak nem kerüli el a figyelmét a globális Délen az a tény, hogy Ukrajnában az 1990-es évek Balkán-háborúi óta először fehér emberek öldösnek fehér embereket más fehér emberek támogatásával ahelyett, hogy fehér emberek nem-fehér embereket, vagy nem-fehér emberek nem-fehér embereket öldösnének, időnként fehér emberek támogatásával és bátorításával.

Lehetséges, hogy mindez nem a legfontosabb tényező, amelyik meghatározza a globális Dél hozzáállását az Ukrajnai háborúhoz, de azért az egyik tényező.”

(https://www.foreignaffairs.com/united-states/china-great-power-competition-russia-guide)

Ukrajna elleni agressziójával Oroszország több, általa nagyon nem kívánt eredményt ért el. Megerősítette, bővítésre kényszerítette, és határaihoz még közelebb hozta a NATO-t; világos célokat adott az identitás problémákkal küszködő transzatlanti szövetségnek; és újra - ha úgy tetszik – európai hatalommá emelte az Amerikai Egyesült Államokat. Az elmúlt időszakban már-már elfelejtett – ugyan vitázó, de hát demokráciákról lenne szó - egységbe forrasztotta a Nyugatot, amely a nemzetközi jog durva megsértésére és a folyamatos orosz atrocitásokra példátlan szankciós intézkedésekkel és a megtámadott hathatós és nagyvonalú megsegítésével válaszolt.

A háború, és főleg a résztvevő felek megítélése azonban nemzetközileg nem ilyen egyértelmű.

A felszínen a konfliktushoz való viszonyulásban minden rendben lévőnek látszik, a nemzetközi közvélemény, az államok túlnyomó többsége azonnal és döbbenten ítélte el a tavaly februári orosz agressziót, és ez az egység többé-kevésbé és látszólag a mai napig fennmaradt. Az orosz támadás másnapján, február 25-én az ENSZ Közgyűlése az elítélésen túl felszólította Moszkvát, hogy azonnal fejezze be a harcokat és vonja ki a csapatait Ukrajnából. A határozatra 141 ország szavazott, ellene öten (Oroszország - természetesen -, aztán Belarusz, Észak-Korea, Szíria és Eritrea – nem igazán makulátlan demokráciák); 35 ország – köztük Kína, India, Pakisztán, Irán és Dél-Afrika – tartózkodott. Tizenketten nem szavaztak. Az újabb és újabb elítélő határozatok hasonló eredményt hoztak, egy-két változással.

Az ördög azonban a részletekben van. Az Economist Intelligence Unit (EIU) elemzése rámutatott arra, hogy a folyamatos szavazási egység ellenére repedések vannak az egység mélyén. Nemcsak arról van szó, hogy egyes országokban bizonyos megértés tapasztalható a moszkvai felfogás iránt - példának okáért nem hívják az orosz akciót „invázió”-nak, sőt, átvesznek elemeket az orosz narratívából. Arról is, hogy az elítéléstől különböznek a rosszallás, vagy a semleges távolságtartás különböző szintjei. Többen ugyan nem támogatják nyíltan a háborút, de közelednek Moszkvához és barátságos (nem kritikus) kapcsolatot ápolnak vele. Dél-Afrika, amely eredetileg semleges volt (tartózkodott) közös hadgyakorlatot tartott az oroszokkal (és Kínával). A régi-új brazil elnök, Lula da Silva, akihez az elutasított előd, Bolsonaro után nagy reményeket fűztek nyugaton, ugyan hibának tartja az orosz inváziót, de a konfliktusban a felelősséget megosztja a felek között, fegyverszállítási tilalmat sürget és nagyjából-egészében a kínai és az orosz elképzelések mentén kínálna béketervet. Mások támogatókból semlegesek lettek, a legprominensebb közülük Törökország. A EIU úgy becsüli, hogy jelenleg csupán 122 az Oroszországot nyíltan és határozottan elítélő országok száma, ami jelentős csökkenés az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Ahogyan az alábbi grafikon a The Economist-ből is mutatja, az orosz lépést elítélő, a Nyugathoz húzó, a semleges, az Oroszországhoz húzó és az Oroszországot támogató országok között az eltelt egy év folyamán érdekes mozgások voltak megfigyelhetőek.

Természetesen az költői túlzás és wishful thinking, amit Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozott, miszerint ”a Nyugat tervei, hogy Oroszországot egy egészségügyi kordonnal elszigetelje, tökéletes fiaskónak bizonyultak …erősítjük jószomszédi kapcsolatainkat a nemzetközi közöség többségével.” Az azonban tény, hogy az orosz gazdaság a szankciók ellenére egyelőre talpon maradt, és bár egyre erősebben érzi azok negatív hatásait, egyelőre képes a háború folytatására. Az orosz diplomácia és külkereskedelem pedig nagy erőfeszítéseket tesz partnerek szerzésére és kapcsolatok építésére – vagyis az elszigetelődés lehetőség szerinti kikerülésére.

Ám az elítélők-semlegesek-támogatók kategorizálást is tovább szükséges finomítanunk. Miközben a világ államainak túlnyomó többsége (193-ból 140 egynéhány) elítéli az orosz agressziót, a tartózkodók és orosztámogatók egyharmada a világ népességének a kétharmadát, többségében az egykori gyarmatok, a hidegháborús „harmadik világ”, a jelenlegi „globális Dél” országait jelentik. A bírálók és elítélők csoportja - majd ötven ország - viszont a világ GDP-ének jó kétharmadát képviselik – vagyis többségében a fejlett, és nemcsak a földrajzi értelemben vett nyugati országokat.

Nézzünk néhány jelentősebb, a Nyugat szemében „problémás” országot.

Kína. Nem igazán tarthatjuk a globális Dél részének, különösen, hogy eldőlni látszanak belső vitái arról, hogy fejlődő országnak vagy a másik szuperhatalomnak tekintse magát a Középső Birodalom. Érdekei egyre világosabban a Nyugat és az Egyesült Államok dominálta nemzetközi rendszer főszereplőinek és belső struktúrájának megváltoztatását favorizálják. Ennek elérésére minden kínálkozó alkalmat megragad. Oroszországot hasznos junior partnernek tekinti ebben a törekvésében. Azonban egy sajátos kettősség is megfigyelhető hozzáállásában a konfliktushoz. Támogatja a résztvevő országok legitim biztonsági igényeit, de Ukrajna területi integritását és szuverenitását is hangsúlyozza. Hangoztatja az Egyesült Államok és a Nyugat felelősségét a konfliktusban, és ellentmondásos, de alapvetően Moszkvának kedvező béketervet lengetett be a háború megoldására. Elhatárolódik a nukleáris eszközökkel történő fenyegetéstől, ami Putyinéknak üzenet. Álláspontját globális ambíciói és a Washingtonnal folyamatosan romló kapcsolatai döntően befolyásolják. Mindazonáltal Annalena Baerbock német külügyminiszter április közepi pekingi látogatásakor Csin Kang kínai külügyminiszter kijelentette: „Ami a katonai eszközök exportját illeti, Kína visszafogott és felelős álláspontot foglal el. Kína nem fog fegyvereket szállítani a konfliktusban résztvevő feleknek és a kettős (katonai és civil – D.M.) felhasználású eszközök kezelését és ellenőrzését is a vonatkozó törvényeknek és szabályozásoknak megfelelően fogja intézni.” Ameddig Peking ragaszkodik ehhez a politikájához, az ukrajnai háborúhoz való hozzáállása tolerálhatónak minősül a Nyugat szemében.

India. India hagyományosan el nem kötelezett, a nagyhatalmak konfliktusaiban semlegességet hangsúlyozó politikája egyúttal többirányú nemzetközi érdeklődéssel párosul. Ezzel nyert a világ legnépesebb demokráciája a maga számára jelentős, és számára előnyös geopolitikai autonómiát és mozgásteret. Nem meglepő tehát a visszafogottsága és a tartózkodásai az ukrajnai konfliktusban sem. Új-Delhi álláspontját tavaly máig érvényesen a külügyminiszter, Subrahmanyan Jaishankar fogalmazta meg: „Európának végre fel kellene adnia azt a begyepesedett véleményét, hogy Európa problémái a világ problémái, de a világ problémái nem Európa problémái”. Vagyis az előbb említett indiai nagy stratégia, valamint az Oroszországhoz fűződő hagyományos gazdasági, katonai és politikai kapcsolatok fenntartásának igénye mellett a globális kérdések megoldásából szerinte hiányzó európai szerepvállalás is indokolja az önálló, semleges, a globális Délnek mintául is szolgálható indiai felfogást a történésekről.

Brazíliáról már szó volt.

Törökország. A török-orosz kapcsolatokat Ankara részéről meghatározza a szerteágazó szomszédsági, együttműködési, egyúttal konfliktuskerülő és -megoldó viszony. A bilaterális és stratégiai jelentőségű kereskedelmi kapcsolatok (nukleáris energia, földgáz, turizmus) kölcsönös függőséget jelentenek és sérülékenységet eredményezhetnek megroppanásuk esetén. Bár a Nyugat tart attól, hogy a változatlanul aktív orosz kapcsolat a szankciók kikerülését eredményezheti, Ankara drónokat szállít az ukrán hadseregnek, lezárta a Boszporuszt a háborúzó felek hadihajói előtt, és közvetítőként is ajánlkozott a konfliktus megoldásában. Kiegyensúlyozott szerepre törekszik, regionális hatalomként saját érdekeit követi – ebben a lojális NATO szövetségesi szerep is benne foglaltatik - , esetenként zavarja, de különösképpen nem akadályozza a nyugati politikát.

A többiek.

 Az ukrajnai orosz invázió nem egyszerűen megosztotta a világot, hanem nagyon is láthatóvá tette azokat a mélyen meggyökerezett ideológiai, történelmi és érdekellentéteket, sőt törésvonalakat, amelyek az egységet mutató Nyugat és a többiek: a globális Dél között feszülnek. Ezek a törésvonalak korántsem a háború során jöttek létre. Annak az elkeseredésnek és neheztelésnek – haragnak is mondhatnánk - a következményei, amelyek a gyarmatosítás emlékeiből, a hidegháborús tapasztalatokból, a globalizáció nyugati felfogásának erőltetéséből, a demokráciatámogatás erőszakosságából, a nemzetközi rendszer szerintük régóta szükséges átalakításának elmaradása miatti ellenérzésekből táplálkozna. Az esetenkénti nyugati kettős mérce és az ezekre rájátszó szovjet, majd orosz (és kínai) Nyugat-ellenes, az előzőekben felsoroltak miatt több szempontból sikeres propagandának is megvan a hatása.

Az egykori harmadik világ, a jelenlegi globális Dél országainak közvéleménye és politikusai nyugtalanul figyelik az eseményeket, a háború eszkalációját és elhúzódását, mint olyan elkerülhető eseményt, zavaró körülményt, ami elvonja a figyelmet az ő megoldandó problémáikról. Ahogyan ezt a neves indiai diplomata, Shivshankar Menon megfogalmazta: „Magukra hagyva és keserűségtől eltelve, sok fejlődő ország az ukrajnai háborút és a Nyugat rivalizálását Kínával olyan jelenségnek tartja, amely elvonja a figyelmet olyan égető kérdésekről, mint az adósság, a klímaváltozás és a világjárvány hatásai….”

Tehát a tények világosan mutatják, hogy a semlegesség egyáltalán nem jelenti az orosz narratíva támogatását. A világ többsége – túlnyomó többsége! – nem Oroszország pártján áll. Jó részük viszont kiközösíteni sem kész az agresszort. A Nyugatnak a globális Dél véleményének befolyásolásában nem a kör négyszögesítését kellene megkísérelnie, hanem a kívánatost a lehetségessel, és az elveket a gyakorlattal lenne szükséges összehangolnia.

Dérer Miklós