Dérer Miklós: A(z uniós) Kelet felemelkedése és a magyar külpolitika

Dérer Miklós: A(z uniós) Kelet felemelkedése és a magyar külpolitika

Kezdjük egy kicsit távolabbról.

Az alábbi, szokásosnál hosszabb idézet Orbán Viktor töprengése a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó eseményén 2023. március 9-én, amelyen miniszterelnök megosztotta a saját bevallása szerint sem igazán kiforrott gondolatait a hallgatósággal:

„Jól látható: átszerkesztés zajlik. Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy egy olyan típusú közép-európai központ emelkedik fel, amit korábban nem láttunk a térképen. Mert nyilvánvaló, hogy a 40 milliós Lengyelország és a nem tudjuk, mennyi marad Ukrajnából – 20 milliós vagy 30 milliós –, egy gazdasági térséget fog alkotni katonai értelemben, biztonsági értelemben és gazdasági értelemben is. Az a lengyelekkel együtt jelent 60-70 millió embert. Az a kettő együtt több, mint Franciaország meg Olaszország, külön-külön persze, a Németország utáni második legnagyobb terület. És ha az az amerikai kísérlet, hogy az európai gazdaságot még a kínai gazdaságról is levágják, hogy a kínaiakkal való gazdaság sűrűségét, kapcsolati sűrűségét lecsökkentsék, akkor az Németország számára olyan gazdasági megpróbáltatást jelent, hogy ennek az új közép-európai, észak-közép-európai térségnek az egyébként hatalmas gazdasági potenciálja – ideadva még az újjáépítésből fakadó pénzügyi lehetőségeket – meg fogja közelíteni Németországét. Az csak a magyar fülnek hangzik viccnek, amit tegnapelőtt hallhattak a nyilvánosságban, amikor azt mondták az angolok, hogy tíz év múlva Lengyelország el fogja hagyni, meg fogja előzni Angliát. Ezt az angol pénzügyminiszter mondta, ha jól emlékszem, vagy talán a jegybankelnök. Ez csak a mi fülünkben abszurd. A valóságban, ha nézik a számokat, akkor ezt láthatják. És ez párosul egy biztonságpolitikai koncepcióval: az EU-ból kilépett Nagy-Britannia, a NATO-ba most fölvett skandinávok, a balti államok, Lengyelország, Ukrajna és még Románia – hogy a mi problémánkról is beszéljek egy félmondat erejéig –: ez egy új sáv. Ez egy új biztonságpolitikai zóna, és ennek gazdasági következményei lesznek. Ha megfigyelik, akkor az Egyesült Államok katonai erejét most már nem Németországba telepítik, mert biztonságilag nem Németország a kulcsország, hanem Lengyelországba telepítik – az ukrán háború miatt. Átszerkesztés zajlik, több dimenzióban, összehangoltan, Európa hatalmi átszerkesztése zajlik. Most nem azért jöttem, hogy erről beszéljek, ezt csak teljesen véletlenszerűen mondom most itt el.

Nem is gondoltam még úgy át, hogy a nyilvánosság számára fogyasztható legyen, úgyhogy ezt felejtsék is el, legyenek kedvesek, ott, hátul. Ezt csak azért mondtam el, mert az a megjegyzés és természetes emberi igény, hogy egyébként a háború után az orosz–európai kapcsolatok épüljenek vissza, amire utalt a kamara elnöke, ugyan érthető igény, de messze van a realitásoktól. Ezért a magyar külpolitikának meg a magyar gazdaságpolitikának majd nagyon sokat kell gondolkodnia azon, hogy milyen típusú kapcsolatrendszert tud egyáltalán létrehozni és fönntartani Oroszországgal a következő tíz-tizenöt évben. Nyilvánvalóan a mi érdekünk számos okból, alapvetően persze energetikai okokból az, hogy a kapcsolatrendszerből minél többet mentsünk át. De hogy ez sikerül-e, meddig sikerül – erre ma senki nem tud választ adni…” (Kiemelések tőlem – DM)

XXX

Oroszország 2022. február 22-én bekövetkezett kiprovokálatlan Ukrajna elleni agressziója és azt ezt követő manifeszt területrabló, a nemzetközi jogot és a hidegháború után kialakult és előzőleg Moszkva által is elfogadott európai viszonyokat megkérdőjelező hódító politikája váratlanul, ám tulajdonképpen érthető módon alaposan átrendezte az Európán, az Európai Unión belüli geopolitikai viszonyokat. Az Unió legkeletibb, az orosz fenyegetésnek leginkább kitett tagállmai – a skandináv és a balti térség országai, valamint Lengyelország, Románia, kiegészülve a közép-európai és pillanatnyilag kvázi szétesőben lévő Visegrádi Együttműködés szintén magát érintettnek tekintő Csehországával erős kezdeményező-befolyásoló szerepet kezdtek játszani az agresszió megállításának alapvetően európai önvédelmi folyamatában. A közös nevező Oroszország elrettentése és feltartóztatása, az európai védelmi együttműködés felélesztése és felfuttatása, valamint a védelemhez jelenleg nélkülözhetetlen transzatlanti kapcsolat fenntartása, és ha lehet, megerősítése volt. Mindez kiegészült Ukrajna önvédelmének határozott és egyértelmű támogatásával.

A lehetőség adott volt és az Unió magukat súlyos veszélyben érző keleti országai éltek is vele. Ugyanis a hagyományos európai vezető tandem, a német-francia éppen a válsághelyzetben nem működött. Belpolitikai zavarok, súlyos népszerűségvesztés sújtotta mind az egyébként önállóvezető szerepe törekvő francia, mind a gyengeségével és határozatlanságával tündöklő német vezetést. Macron elnöknek a jelenlegi helyzetben európai stratégiai bezárkózást – és ezáltal védelmi gyengeséget - eredményező teljeskörű stratégiai autonómiára törekvése, párosulva Scholz kancellárnak az európai vezető szereptől való már-már beteges húzódozásával vezetői vákuumot eredményezett. És ezt a vákuumot igyekszik kitölteni – az önvédelem kényszeréből is – a magát fenyegetve érző, felemelkedő és magára találó „Kelet”. A lehetséges új európai geopolitikai központ.

A kiemelt lengyel szerep a csoporton belül szinte magától értetődő. Dinamikusan fejlődő gazdaság jellemzi, négy százalékon felüli védelmi költségvetés, maghatározó stratégiai helyzet, kiegészülve a miniszterelnök, Donald Tusk európai tekintélyével és vonzódásával (a most távozó Tanácsot megelőző grémium elnöke volt), és a külügyminiszter Radek Sikorski erős transzatlanti kapcsolatrendszerével (felesége egyébként a neves amerikai újságíró, Ann Applebaum). Ám a vezetés nem egydimenziós. Fontos szerepe lehet a későbbiekben a csoport érdekeinek érvényesítésében Kaja Kallas volt észt miniszterelnöknek, az Unió valószínű új vezető diplomatájának, aki a balti és északi szempontokat hozhatja magával. Sőt, ezeket ez érdekeket erősítheti a lett európai biztos-jelölt, Valdis Dombrovkis is, aki szintén befolyásos személyiség Brüsszelben. Másokkal együtt mindez pedig a csoport súlyának erősödését jelentheti a brüsszeli döntéshozatalban, egyúttal a transzatlanti viszony hangsúlyozásának erősödését is, hiszen mind az északiak, mind pedig különösen a baltiak az európai-amerikai kapcsolatok erősítésének harcos hívei.

Ami Közép-Európa egyre inkább egykori uniós zászlóshajóját, a Visegrádi Együttműködést illeti, a lengyelek még az előző konzervatív jobboldali Kaczynski-Morawiecki kormányzat idején elvesztették érdeklődésüket iránta. Úgy ítélték meg – és erre az új jobboldali-liberális Tusk-kormány csak ráerősített -, hogy az európai fősodortól eltérő magyar külpolitikai álláspontok az uniós és oroszpolitikában, valamint a magyar miniszterelnök érdekeikkel ellentétes törekvései a közép-európai politikában a V4-ek uniós érdekérvényesítési lehetőségeit végtelenül beszűkítik.

Az előzőekben említett európai nagyhatalmi bénultságok, a vezetői vákuum a veszélyekkel és fenyegetésekkel súlyosbított időkben egy fontos európai csoportosulás, a német-francia-lengyel Weimari Háromszög belső viszonyaiban is súlyponteltolódáshoz vezethet a lengyelek javára. Persze, sem itt, sem az európai szítéren nem szabad leírni Németországot és Franciaországot. A jelenlegi helyzet inkább időleges zavarnak tekinthető. A két országot semmilyen európai döntésben nem lehet megkerülni, sőt, a Benelux-államokat sem, Olaszországról nem is beszélve. Jelenleg arról van szó, hogy az aktuális helyzetben, az orosz- ukrán háború, az Ukrajna melletti európai elköteleződés és a fenyegető orosz törekvések ismeretében a keletiek szava és érdekei ezekben a kérdésekben - ami most együttesen a főkérdés – megkerülhetetlenek. Ez viszont azt is jelentheti, hogy hosszabb távon az európai regionális érdekek kiegyenlítődhetnek, és a nagyobb hatalmak az Unióban elfogadhatják a történelmi pillanat és a mindenkori aktuális helyzet okozta időleges geopolitikai eltolódásoknak az egyes belső európai regionális érdekek határozottabb érvényesítésében megjelenő következményeit. Jelenleg éppen ez is zajlik: az Európai Unió Ukrajnával és Oroszországgal határos tagállamai a német-francia-brit-olasz-Benelux európai hatalmi viszonyokba és játszmákba új szempontokat és megoldási javaslatokat hoznak.

XXX

És itt visszakanyarodhatunk az idő előre haladtával egyre inkább külpolitikussá váló, és a külpolitikában is a jövő nagy strukturális átalakulási iránt érdeklődő magyar miniszterelnök felvetéseihez-félelmeihez. Ugyanis a változást-változásokat ő egyértelműen negatívnak tekinti eddigi politikai vonala és távolabbi elképzelései szempontjából. Egyúttal az átalakulást nem szervesnek, belülről, az abban érintett és résztvevő országok szempontjainak és érdekeinek érvényesülése oldaláról fogja fel, hanem kívülről történő „átszerkesztésnek” tekinti: „Átszerkesztés zajlik, több dimenzióban, összehangoltan, Európa hatalmi átszerkesztése zajlik…”. Ez az „átszerkesztés” alapvetően egy „amerikai kísérlet”, és azt célozza, hogy „Európát leválasszák a kínai gazdasági kapcsolatokról”, ami a magyar ún. konnektivitási és gazdasági semlegességi politikával egyszerűen nem fér össze. De érinti az európai-orosz gazdasági kapcsolatokat is, amelyek ennek következtében nem maradhatnak olyanok, amelyeket a miniszerelnök magyar szempontból kívánatosnak tartana. („Messze van a realitásoktól” ezeknek a kapcsolatoknak a megelőző szintre történő visszaépítése.) „A mi érdekünk…hogy a kapcsolatrendszerből minél többet mentsünk át. De hogy ez sikerül-e, meddig sikerül – erre ma senki nem tud választ adni…”

Orbán Viktor korán és világosan felismerte a közép-európai geopolitikai változásoknak a politikai törekvéseit fenyegető jellegét. Ezeket a változásokat azonban egyrészt külső erők politikai-gazdasági érdekérvényesítésének tekinti, vagyis nem szervesen a régió érdekeiből fakadóknak, másrészt gazdasági alapúaknak tartja, nem pedig regionális biztonságpolitikai megfontolások eredményének, a további orosz agresszív fenyegetések elhárítására kialakult védelmi tömbnek. (Az más kérdés, hogy ez a tömörülés egy békeidőszak Ukrajnájával kiegészülve jelentős gazdasági potenciált is jelenthet.) A másfél évvel ezelőtti beszédben tőle szokatlan szkepticizmussal Orbán Viktor kevés mozgásteret látott elképzeléseinek továbbvitelére, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatrendszer fenntartására.

Úgy tűnik, a miniszterelnök azóta alaposabban átgondolta a helyzetet, és egyértelműen a régi, általa beváltnak tartott irányvonal folytatása, sőt, határozottabb érvényesítése mellett döntött. A döntés talán nem igazán elméleti hátterét politikai igazgatója, a szókimondó Orbán Balázs fejtette ki, amikor arról beszélt, hogy a szuverén magyar külpolitika lényege, hogy mindig mást mondjunk, mint mások. Ezzel leszünk érdekesek, különlegesek.

 

Dérer Miklós

 

 

Üzenjen nekünk

Close