Dérer Miklós: ENSZ békefenntartás

Kezdjük a közelmúlt eseményeivel, amelyek újra felhívták a figyelmet az ENSZ régóta működő (és vajúdó) békefenntartó tevékenységére, esetenként annak nehézségeire, valamint a világszervezet tekintélyének problémájára.
A Libanonban az Irán által támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen harcoló izraeli csapatok (IDF-Israeli Defence Forces) támadásai több alkalommal is az Egyesült Nemzetek Szervezete libanoni békefenntartóinak (UNIFIL) állásait és intézményeit érintették. Az alábbiak egyetlen hét történései:
- Szétlőtték egy helyen az UNIFIL által működtetett megfigyelőrendszer kameráit;
- Megrongálták a békefenntartók járműveit és kommunikációs eszközeit;
- Az ENSZ egységei szerint egy harckocsi szándékosan tűz alá vette az UNIFIL Nakúrában található főhadiszállásának megfigyelőtornyát, aminek következtében az ott szolgálatot teljesítő két indonéz békefenntartó zuhanás közben megsérült;
- A Libanont és Izraelt elválasztó határzónában található egyik megfigyelőállás körüli betonfalat lerombolni igyekezett az izraeli hadsereg (IDF) egyik buldózere.
- Közben újból támadás érte a nakúrai főhadiszállást, a létesítmény mellett két Srí Lanka-i békefenntartó megsérült[1].

Előbb több európai ország – köztük Franciaország, Olaszország és Spanyolország is – hevesen elítélte a libanoni békefenntartók elleni izraeli támadásokat, amelyeket indokolatlannak, és a nemzetközi humanitárius jog megsértésének minősítettek. Később, az európai külügyminiszterek október 14-i ülésükön is komolyan foglalkoztak a témával, hiszen tizenhat európai ország is részt vesz az ottani békefenntartásban (köztük tizenöt fővel a Magyar Honvédség). Az EU külügyi főképviselője, Josep Borell ennek nyomán „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte az izraeli akciókat, amelyek azonnali beszüntetését követelte. Biden elnök is „határozottan kérte” Izraelt, hogy hagyjon fel a békefenntartók elleni támadásokkal.

Netanjahu izraeli miniszterelnök tagadta, hogy a támadások szándékosak lettek volna, és a felelősséget a békefenntartókra hárította azzal, hogy többször is felkérték az ENSZ-t, hogy vonja ki erőit a déli harci zónákból, amit az UNIFIL illetékesek visszautasítottak, és a mai napig visszautasítanak.

UNIFIL járőr a kék vonal mentén idén október ötödikén

Az Izraellel meglehetősen barátságtalan viszonyt fenntartó UNIFIL (a Globális Dél dominálta ENSZ-nek egyébként sem a szíve csücske a zsidó állam) egyébként 1978 óta vesz részt a libanoni békefenntartásban, és a déli, az országot Izraeltől elválasztó, és gyakorlatilag határrá rögzült ún. Kék Vonal mentén működik. Akkor az izraeli csapatok kivonásának felügyelete volt a feladata, ám jelenléte a bizonytalan és konfliktusos helyzet fennmaradása következtében máig rögzült, Az állomány jelenleg több mint tízezer katona ötven országból, spanyol vezetés alatt, valamint nyolcszáz civil alkalmazott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa évente újítja meg a kontingens mandátumát. Izrael értelmetlennek, feleslegesnek és kontraproduktívnak tartja az ENSZ békefenntartók ottani jelenlétét.

###

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartó tevékenysége 1948-ban indult el, amikor is a Biztonsági Tanács felhatalmazást adott ENSZ katonai megfigyelők telepítésére a Közel-Keleten. Feladatuk az Izrael és az azt megtámadó arab államok között megkötött tűzszünet ellenőrzése volt.
Azóta az mindenképpen bebizonyosodott, hogy a világszervezet rendelkezésére álló eszközök közül a békefenntartás (peacekeeping) a leghatékonyabb a befogadó országban tapasztalható konfliktushelyzetek kezelésében. A hatékonyságot a világszervezet felhatalmazásának legitimáló ernyője, a terhek megosztása (általában többnemzetiségűek a missziók), a katonai erő telepítésének képessége (force projection), és a civil és katonai feladatok egységben kezelése adja.

A világszervezet békefenntartó szolgálata három alapvető elven nyugszik: a konfliktusban résztvevő feleknek bele kell egyeznie az ENSZ csapatok és tisztviselők stb. küldésébe; a küldetésnek szigorúan semlegesnek és pártatlannak kell lennie, valamint erőt/erőszakot kizárólag önvédelemből, vagy a mandátum által kijelölt feladatok végrehajtása védelmében szabad alkalmazniuk.

A múltban, a hidegháború viszonyai között a Biztonsági Tanács tevékenysége a benne helyet foglaló nagyhatalmak ellentétei miatt gyakran megbénult. Mindazonáltal ebben a kezdeti időben a békefenntartás a konfliktusos helyzetek utáni klasszikus békefenntartásra – tűzszünetek ellenőrzésére, a konkrét terület helyzetének stabilizálására - szorítkozott. A főleg megfigyelői feladatokat fegyvertelen katonai megfigyelők és könnyű fegyverzetű csapatok végezték. Ilyen volt például az egyik első telepítés India és Pakisztán háborúja a brit kivonulás után. (A misszió a mai napig működik.)

Uruguay-i békefenntartó megfigyelőállásban az indiai-pakisztáni határon

Az első fegyveres művelet az 1956-os szuezi brit-francia-izraeli agresszió utáni helyzet stabilizálását, a csapatkivonások biztosítását volt hivatott elérni. Követte azt az 1960-as kongói békefenntartás, az első nagyobb volumenű, a csúcsidőszakban húszezer katonát megmozgató operáció, amely nagy véráldozattal is járt: 250 halottat vesztett a világszervezet, közte Dag Hammarskjold főtitkárt.

A hatvanas-hetvenes években számos rövidebb küldetést teljesítettek az ENSZ legkülönbözőbb országból felajánlott katonái és tisztviselői, minek utána 1988-ban a békefenntartókat Nobel Békedíjjal tüntették ki.

A hidegháború viszonylagos „fegyelme” utáni bizonytalan helyzetekben a missziók száma megszaporodott és a feladatok is változtak-kiegészültek. Már a kilencvenes évek elején az ENSZ BT húsz új műveletre adott felhatalmazást, amelyek drasztikusan megnövelték a békefenntartók létszámát (11 ezerről 75 ezerre). Jugoszlávia, Ruanda és Szomália különösen próbára tette a tagországok képességeit és részvételi-hozzájárulási hajlandóságát, ezért a küldetések számát és lehetőségeit-feladatait annak ellenére korlátozni kellett, hogy a békefenntartás kiegészült a béketeremtés még komplexebb feladataival. (Ezeket a feladatokat egyébként a világszervezet Koszovóban és Kelet-Timorban, valamint egy sor afrikai országban a körülményeknek képest megfelelően teljesítette.)

Bár jelenleg több mint 110 ezer katonai, rendőri és civil személyzet vesz részt 14 békefenntartó misszióban, mind a missziók, mind pedig a résztvevők száma folyamatosan csökken a 2010-es évek óta. (Különösen rendőri erőkből nagy a hiány.) Pedig az egyre összetettebb és bonyolultabb feladatok nemcsak polgárháborús vagy határon átnyúló, államok közötti konfliktusok esetén igényelhetnék a világszervezet beavatkozását. Az ENSZ béketeremtő funkciói ugyanis – biztonsági tanácsi felhatalmazások alapján - kiegészültek a politikai folyamatokat, a kibontakozást segítő képességekkel, a lefegyverzés és a korábbi harcoló felek békeintegrációjának feladataival. Sőt, választások szervezésének segítése, az emberi jogok védelme és érvényesülésük előmozdítása, valamint a jogállamiság restaurálása is megjelenhet feladataik között.

Bár a műveletek száma nagyot esett, ez nem jelenti, hogy lefelé menő ágba, vagy akár az akciók megszűnésébe torkollhat az ENSZ békefenntartás. Még akkor sincs ez így, ha a jelenlegi legfontosabb válság- és konfliktusterületeken – Ukrajnában, Gázában és bizonyos szempontból Szíriában is – a világszervezet nem képes vagy nem tud meghatározó szerepet betölteni. Ennek az egész konfliktuskezelő tevékenységnek a története azt bizonyítja, hogy állandó és folyamatos átalakulásban van, a működtetés aktivitása hol erősödik, hol gyengül. Továbbá azt is, hogy minden szkepticizmus ellenére az egyenlege jó, amennyiben az erőszak visszaszorítása, a konfliktus terjedésének korlátozása és a civil lakosság védelme szempontjait nézzük ott, ahol működött.

Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a nagyon fontos konfliktuskezelő tevékenységet az elmúlt évtizedekben bizonyos mértékben átszőtte a „liberális békeépítés” (liberal peacebuilding) ideológiája, ami főleg az iraki, szomáliai és afganisztáni részleges vagy teljes nagyhatalmi kudarcok miatt presztízsében nagyot esett, és diszkreditálta az egyébként ezekben nem részes vagy „bűnös” világszervezet béketeremtő tevékenységét is. Bizonyossá vált, hogy sokkal szerényebb, mondhatnánk, pragmatikusabb célokat kellene kitűzni az konfliktusok sorozataival sújtott társadalmak működő liberális demokráciákká alakításának programjával szemben.

A „liberális békeépítés” ideológiájának nem kizárólag a nem megfelelő és erre alkalmas helyeken végzett nagyhatalmi próbálkozások tettek be a „Globális Délen”, hanem a világban felgyorsulni látszó változások is, amelyek a populizmus és az autoriter kormányzások előretörését prognosztizálják.

Ezek a fejlemények az alapjai a nagyrészt béketeremtéssé fejlődött békefenntartás átalakulását siettető elképzeléseknek. Nevezetesen szakértők és nem-kormányzati szervezetek javasolják a „pluralista béketeremtés” pragmatikus bevezetését a jelenkori békefenntartásba. Nevezetesen, vegyük figyelembe, hogy és az egyes országok kormányzatai különbözőek, és az egyes társadalmak belsőleg is erősen tagoltak. Vagyis, hogy a világ – legalábbis jelenleg - nem az unifikáció, hanem a diverzifikáció irányában változik, és ennek következményeit az ENSZ békemissziók tevékenységében is érvényesíteni szükséges, éppen a hatékonyság növelése érdekében.

Dérer Miklós

[1] Írásom kezdetéig összesen tizenöt UNIFIL békefenntartó sérült meg, szerencsére halálos áldozat még nem volt.