Dérer Miklós: INDIA VÁLASZTOTT

Választások évada a 2024-es esztendő. Ötvenvalahány országban jó kétmilliárd választópolgár járul, vagy már járult az idén a szavazóurnákhoz, hogy gyakorolja állampolgári jogait. A bennünket különösen érdeklő választások – mint a mostanában lezajlott európai parlamenti, vagy a novemberben esedékes amerikai elnök- és kongresszusi, majd a rendkívüli franciaországi és az előre hozott nagy-britanniai mellett – mintegy elsikkadt az Indiában lezajlott esemény, amely több érdekességet és tanulságot is hordoz. Azt se felejtsük el, hogy a világ legnépesebb demokráciájáról, feltörekvő és egyre inkább globálisan is teljesítő, dinamikusan fejlődő nagyhatalomról van szó.

Az ország méretei, a lakosságszám (csupán a szavazók voltak 640 millióan), és az infrastruktúra viszonylagos fejletlensége magyarázza, hogy a választás hat héten át tartott. A változatlan stabilitást jelenheti, hogy a már két terminusát letöltő miniszterelnököt, Narendra Modi-t harmadszorra is megválasztották. A változást viszont az mutatja, hogy ugyan Modi pártja, a Bharatiya Janata Párt (BJP) ugyanúgy a szavazatok 37 százalékát kapta, mint az előző alkalommal, de most a hagyományosan széttagolt ellenzék összeállt, megakadályozván a az egypárti kormányalakítást: Modi kénytelen volt a többség érdekében koalícióra lépni a Nemzeti Demokrata Párttal. Ami az esetenként autoriter tendenciákkal is megvádolt Modi számára – és a megfigyelők többsége számára is – váratlan és sokkoló fejlemény volt.

India ugyanis a 80-as évek óta mindig többségi (egypárti) kormányokat választott, és a koalíció korlátozhatja Modinak a nemzetvezetői ambícióit. Ugyanis a hasonló szavazatarány mellett kevesebb – 60-70 hellyel kevesebb – helyet kapott a parlamentben – amit „a legtöbb szavazatot kapott viszi a körzetet” egyfordulós választási rendszer magyaráz. Egyúttal az ellenzék felismerte, hogy a miniszterelnök sem legyőzhetetlen abban az esetben, ha összeáll, és félre teszi kasztok, etnikumok és vallási torzsalkodásoktól szabdalt ellentéteit. Ezek az ellentétek különösen az elmúlt évtizedben erősödtek fel, nem minden hivatalos kormányzati politikai ösztönzés nélkül: a miniszterelnök hindu nacionalizmusa nagyban felelős ezekért. A magára talált ellenzék is várhatóan sokkal határozottabban fogja számon kérni és bírálni a kormányzatot.

Az említett, főként kulturális alapú problémák mellett ott vannak a gazdaság megoldandó, vagy legalábbis kezelendő kérdései. Ugyan India az elmúlt három évtizedben 7 százalékos impresszív gazdasági növekedést mutatott fel, és a globális GDP-ből is 6-7 százalékos arányban részesül, a munkanélküliség (különösen a fiatalok munkanélkülisége), az infláció, és a viták az Indiában „rezervációnak” nevezett pozitív diszkrimináció alkalmazásáról (ez itt a hátrányos helyzetű vallási, etnikai és kaszt-csoportok preferenciális munkához juttatását jelenti) sok megoldandó kérdéssel bombázzák a mindenkori kormányzatot. Nyilván a strukturális problémák megoldása hosszabb időszakot vesz igénybe.

Aztán ott van a miniszterelnök a maga mindenki fölé emelt, az indiai politikára ráterpeszkedő alakjával, amely köré csinos kis személyi kultuszt épített föl az elmúlt évtizedben. Ő, Narendra Modi, a vezető a propaganda szerint, aki a ragyogó jövő, a hatalmas győzelmek felé viszi az országot, és aki minden eredmény mögött ott található. A választási eredmények azonban azt is mutatják, hogy a szavazók kissé belefáradtak a személyét illető kultusz-üzenetekbe, miközben az infláció változatlanul szárnyal, és nincs elegendő munka. Nem mintha a kifáradás fenyegetné a miniszterelnököt, azonban a közismert fittsége, a rendszeres jógázás, szigorú diétái, az, hogy nem dohányzik, és nem fogyaszt alkoholt, már nem lesz hosszabb távon elégséges politikai tekintélyének és befolyásának fenntartásához. Eredményeket kell felmutatnia. És hosszabb távon akár kontraproduktív is lehet a sokvallású, soknemzetiségű, és kasztkülönbségektől és egyenlőtlenségektől szabdalt ország nyugalma szempontjából az erős hindu nacionalista retorika.

Ami a külpolitikát illeti, itt nagyobb viták nem igazán várhatóak. Valamennyi nagyobb politikai erő fenn kívánja tartani az ország régtől fogva gyakorolt külpolitikai doktrínáját, a stratégiai autonómiát. A szembenálló katonai tömbök és a szuperhatalmak között fenntartott egyensúlypolitika a klasszikus, hidegháború időszakában követett el nem kötelezettség modernizált változata. Fenntartja erős gazdasági és fegyverbeszerzési kapcsolatait Oroszországgal, intenzív, bár erősen negatív szaldós kereskedelmi kapcsolatokat ápol az ősellenség[1] Kínával, és részint a Pekinggel kapcsolatos fenntartásai miatt is biztonsági megfontolásokból az Egyesült Államoknak is számos kérdésben partnere. Tagja a G-20-nak, a világ legjelentősebb gazdaságait tömörítő szervezetnek, és alapító tagja például a BRICS-nek (Brazília, India, Kína és Dél-Afrika nemzetközi viszonyokat egyre inkább befolyásoló együttműködése) és az SCO -nak (Sanghaji Együttműködési Szervezet), de a Quad-nak is, amely egy négyoldalú biztonsági párbeszéd az Egyesült Államok, Ausztrália. Japán és India részvételével, és amely Kína egyre agresszívabb előretörését monitorozza az indiai-csendes-óceáni térségben. Kapcsolatainak diverzifikációja egyúttal azon törekvését is szolgálja, hogy gyorsabban és eredményesebben integrálódjon a globális ellátási láncokba, miközben ellensúlyként is megmutatkozzon a Kínai Népköztársasággal szemben.

Az indiai külpolitika fő törekvése napjainkban, hogy a Globális Délen elősegítse a szélesebb körű együttműködést és az alapvető nemzetközi problémák megoldásában növelje a Dél befolyását, érdekeinek érvényesítését. Ezekben a kérdésekben Delhi megkerülhetetlen viszonyítási ponttá kíván válni. Hosszútávú ambíciója, hogy a multipolárissá fejlődő nemzetközi rendben egyfajta harmadik pólussá váljon az Egyesült Államok és Kína geopolitikai versengésében.

India egyúttal egyre konstruktívabb szerepre is törekszik a nemzetközi rendszer fenntartásában, amit bizonyít többek között az Indiai-óceánra telepített haditengerészeti kontingens, amellyel a tengeri kereskedelmet veszélyeztető kalóztámadások és a jemeni húszi gerillák elleni nemzetközi együttműködésben vesz részt.

Az aktív külpolitika bizonyos indiai lépéseket is láthatóbbá tesz, amelyek nem minden esetben felelnek meg a kinyilvánított normáknak és önként vállalt szabályoknak Például, ilyenek azok az indiai titkosszolgálat feltehető részvételével több országban is elkövetett gyilkoságok, amelyek komoly konfliktusokat okoznak az illető kormányokkal és árnyalják az Indiáról kialakított képet. Egyúttal bonyolíthatják a kapcsolatokat a Nyugattal, amelynek viszont érdeke, hogy az amerikai-kínai, illetve az európai-kínai viták és rivalizálás közepette jó viszonyt alakítson ki az indiai szubkontinens visszafogottabb globális ambíciókat dédelgető nagyhatalmával, lévén az Indo-Pacifikus térség a globális gazdaság és geopolitika kulcsrégiója a 21.században.

Dérer Miklós

[1] A gyarmatosítás örökségeként meghúzott közös határt egyik fél sem fogadja el véglegesnek, és a határvillongások, amelyek a hatvanas évek elején komoly háborúba torkollta, a mai napid jellemzik a himalájai térséget. A helyi rivalizálás a két hatalmas ország felemelkedése következtében geopolitikaivá szélesedett: az Indiai-óceán térségeben a befolyásuk megőrzése, illetve kialakítása komoly ellentétek forrása lett.