Dérer Miklós: Léggömb, vagy csak egy lufi?

Léggömb, vagy csak egy lufi?

A jelenlegi kémballonhoz hasonló eszközök adatai és lehetőségei

Az elmúlt hetek egyik nagy feltűnést és érdeklődést keltett eseménye volt az Egyesült Államok szárazföldi területe fölött nagy magasságokban – 30 ezer méter körül – sodródó léggömb, amelyről viszonylag hamar kiderült, hogy Kínából bocsátották útjára. Az amerikaiak egyértelműen hírszerzési eszköznek, kémléggömbnek tartották már a kezdetektől, sőt, egy több kontinensre kiterjedő nagyszabású katonai megfigyelési program részeként azonosították. A kínaiak viszont– akik rövid vacillálás után elismerték, hogy az objektum az övék – sajnálkozásukat kifejezve útjáról lesodródó meteorológiai megfigyelő eszköznek magyarázták. A kérdés az volt, hogyan reagáljon a nyilvánvalóan magát sértettnek tartó érintett fél – Amerika – az ügyre.

Viszonylag hamar felmerült Washingtonban a léggömb lelövésének ötlete. Különösen a republikánus ellenzék érezte úgy, hogy a téma lehetőséget kínál a kormányzat biztonság- és Kína-politikájának bírálatára, mivel az adminisztráció úgy döntött, hogy – egyelőre nem semmisíti meg a repülőeszközt. Annak ellenére sem, hogy Montana államban katonai szempontból „érzékeny” terület felett is elhaladt.

A politikai és katonai döntéshozók észszerűnek tűnő magyarázatot adtak a léggömb időleges útjára engedésének. Tartottak attól, hogy lakott területek felett az eszköz megsemmisítése következtében lehulló roncsok károkat és sérüléseket okozhatnak, másrészt céljuk volt a léggömb hasznos felszerelésének lehetőleg épségben történő megszerzése. Arra is hivatkozhattak, hogy az elmúlt évtizedben – Donald Trump elnöksége idején is - voltak hasonló berepülések, amelyekre az akkori kormányzat sem reagált különösebben. A Pentagon egyik illetékese pedig rendszeresnek mondta a sztratoszférában a hasonló kínai tevékenységet. [1]

Azt is figyelembe kell venni, hogy Biden elnök egyensúlyozásra kényszerült a republikánus vádak (soft on China – „puha” kínai politika) leszerelése és annak figyelembevétele között, hogy a folyamatosan romló amerikai-kínai viszonyt elhamarkodott reakciókkal ne rontsa tovább, másrészt határozottságot is mutasson a például a Tajvan-kérdésben és Dél-Kínai tengeren a megfelelő alkalmat leső Peking visszaszorításában.

A kínai léggömbök szokásos útja az Egyesült Államokba (1), és a legutóbb észlelt Latin-Amerikába irányított vagy sodródott léggömb pályája (2).

A viszonylag visszafogott amerikai reagálás hátterében technikai jellegű megfontolások is voltak.

A védelmi szférának már voltak tapasztalatai a hasonló kínai léggömbök megfigyelésében és kontrollálásában. Általános vélemény, hogy ezek a sodródó eszközök nem olyan hatékonyak, mint az űrben mozdulatlanul egyhelyben tartózkodó, úgynevezett stacionárius műholdak. Az általuk fotózott képek szemcsézettsége (glanularity) sem mindig előnyös, bár esetenként élesebb képet eredményez.[2] A léggömb felszerelése viszont mindenképpen alkalmasabb lehet az Egyesült Államok elektronikus rendszereinek megfigyelésére, a radarok észlelésére és szondázására, vagyis a katonai létesítmények biztonsági védelmének kipuhatolására.  Ugyanakkor szakértők azt is megjegyzik, hogy a léggömb viszonylagos földközelsége azt is lehetővé teszi, hogy az amerikaiak akadályozzák a kínai elektronikus adatátvitelt zavaró eszközök, az úgynevezett jamming alkalmazásával. Ennél többet a felszerelés, a gondola tartalmának megszerzésével lehet megtudni. Ez utóbbi szempont fontos szerepet játszott abban a döntésben is, hogy a léggömböt nem a szárazföld, hanem az óceán fölött lőjék le, hiszen így feltehetően nagyobb esély van a szerkezetek épségben történő megszerzésére. Amivel egyúttal a kínai hírszerzői képességek fejlettségének színvonaláról is képet alkothatnak az amerikaiak.

Ugyanakkor, azt is felvetették egyesek, hogy egy ilyen low tech eszköz, éppen látszólagos jelentéktelensége miatt, veszélyeket is hordozhat, példának okáért tömegpusztító fegyvereket szállíthat, ha nem is nukleáris fegyvert, de biológiait-kémiait valószínűbben, úgyhogy nem tréfadolog, jó időben kell odafigyelni, és megtalálni a megoldásokat a tárgy és a helyzet semlegesítésére.

A legérdekesebb kérdés a léggömb útjának időzítése Donald Blinken amerikai külügyminiszter régóta tervezett és a kapcsolatok utóbbi években tapasztalt folyamatos romlását enyhíteni kívánt pekingi látogatását közvetlenül megelőző napokra. Az akció végül is az Egyesült Államok szuverenitása megsértésének minősíthető, provokációnak, bár a hivatalos kínai magyarázatban tagadják az ilyetén szándékokat, túlreagálással vádolják Washingtont, és tiltakoztak a „kínai tulajdon megsemmisítése” miatt. A politikusok, a szakértők és a Pentagon is csak találgatnak az okokról.

Felmerült – éppen az időzítés kontextusában, hogy a kínaiak éppen hogy képességeiket akarták fitogtatni, megmutatni a tárgyalások előtt, hogy tekintélyt keltően megalapozzák álláspontjaikat. Belpolitikai okai is lehettek, a szaporodó belső problémákról a figyelem elterelése – a koronavírus-járvány kezelésének anomáliáit, a tüntetésekben megnyilvánuló társadalmi elégedetlenséget, a gazdasági nehézségeket említhetjük. Felvetődött a szabotázs lehetősége, nevezetesen, hogy a pekingi vezetés keményvonalasai éppen, hogy a feszültség enyhítésének kínálkozó alkalmát szándékoztak volna megtorpedózni. A legegyszerűbb és legmegengedőbb magyarázat, amit nem lehet kizárni, az a „szerencsétlen lépések” egybeesése, összetorlódása, a senki által sem akart és tervezett véletlen. Ahogyan a Pentagon egyik illetékese megengedően fogalmazott: van olyan, amikor a balkéz nem tudja, hogy mit csinál a jobb.

Az az igazság, hogy a Blinken látogatással kapcsolatban nem volt tapasztalható különösebb várakozás. Peking előzetes kifogásai az amerikai politikával összefüggésben eléggé határozottak: kifogásolja a keményedő Kína-ellenes washingtoni álláspontot mind gazdasági, mind külpolitikai vonatkozásban, bírálja az új Fülöp-szigeteki amerikai támaszpontok létrehozását, valamint Kevin McCarthy-nak, a képviselőház republikánus elnökének tervezett tajvani látogatását. (Emlékezhetünk, hogy McCarthy elődjének, Nancy Pelosi-nak tajpeji látogatása tavaly mekkora felzúdulást keltett kínai hivatalos körökben.) Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Kína nem csak azt követeli, hogy az Egyesült Államok fejezze be Kína feltartóztatásának hivatalossá váló kétpárti politikáját, hanem egyértelmű vörös vonalakat is húzott: Tajvan és a Dél-Kínai tengeren létesített támaszpontjainak kérdései „off limits”, vagyis nem képezhetik vita tárgyát. Vagyis, ha egyetértés is mutatkozik a kapcsolatok javításának, a feszültség enyhítésének szükségességében, ennek módjában egyelőre feloldhatatlannak látszanak az ellentétek.

Ilyen körülmények között, és különösen, hogy Biden elnöknek az Unió helyzetéről tartott minapi beszéde kissé teátrálisan, de nagyon határozottan szólt Kína ellen, különösebb illúzióing nem lehetnek. Miközben az elnök hangsúlyozta, hogy versengést, nem konfliktus szeretne, szintén húzott vörös vonalat, mindenfajta kínai fenyegetés és szuverenitás sértés elutasítását. Az egyébként a kongresszusi republikánusoktól nem különösebb rokonszenvvel fogadott beszédnek ez a része egyértelmű kétpárti tapsvihart kapott, mutatva, hogy az amerikai Kína-politika radikalizmusa adminisztrációkon átívelő egységet mutat.

Ahogyan a Financial Times vezető külpolitikai elemzője, Gideon Rachman látja, a kémléggömb története betett a kínai-amerikai közeledésnek, így a kapcsolatok továbbra is lefelé tartó spirál foglyai, egyelőre nincs remény arra, hogy fokozatosan javulnának. Az incidens előtt is csupán minimális volt a bizalom Washington és Peking között, mindkét fél érti azonban, hogy veszedelmesen nagy lett a feszültség.

A katonai szembenállás azt eredményezte, hogy Amerika még határozottabban korlátozni kívánja a fejlett technológia eladását Kínának. A félvezetőkre elrendelt tilalom már az egész szektort fenyegeti, több vezető kínai és nyugati céggel együtt, amelyek Kínában ezen a területen működnek. Minden nap elhangzik, hogy a két gazdaság elválik egymástól (decoupling). Ugyanakkor a valóságban továbbra is bővül a kétoldalú árucsere, ami azért halvány reménysugár lehet. Az aligha új, hogy két állam kémkedik egymás ellen, amióta világ a világ, ez az egyik legősibb tevékenység. Történelmi mércével mérve ez a mostani ügy viszonylag jelentéktelen. (Gideon Rachman értetlenkedik is, hogy a kémműholdak korában minek van szükség ilyen, szerinte özönvíz előtti módszerre.) Viszont azért vert fel ekkora port az esemény, mert Amerikában kemény politikai vita megy Kínáról. Említettem, hogy republikánusok vezetése arra használta fel az ügyet, hogy puhasággal vádolja meg a kormányzatot, amely így csapdahelyzetbe került, még keményebbnek kell mutatkoznia – nyilván az észszerűség határain belül. Ezért az is lehet, hogy a léggömböt végül politikai és nem biztonsági okokból lőtték le.

Gideon Rachman azt a tényt is kiemeli, hogy az utóbbi hetekben a mérsékelt erők mindkét fővárosban, Washingtonban és Pekingben is a párbeszéd újraindításával próbálkoztak, Ez most egyelőre reménytelen. Hosszú távon azonban túl nagy a tét ahhoz, hogy a diplomácia áldozatul essen egy kémléggömbnek.

Dérer Miklós

[1] A Pentagontól származó információk szerint ebben az időszakban mintegy 20-30 hasonló léggömböt észleltek az Egyesült Államok körüli térségben. Azt is közölték, hogy több alkalommal értesítették a Kongresszust is a behatolásról.

[2] A fotóművészetben sokszor alkalmazzák, különösen fekete-fehér képek készítésénél.