Dérer Miklós: Népmozgások egykor és napjainkban

Dérer Miklós ezúttal az ukrajnai menekültválságot elemzi, történeti kontextusba helyezve a fejleményeket.

Népmozgások egykor és napjainkban

(Menekültek, menedékkérők, bevándorlók, migránsok)

Bevezetőnek egy videó (A kitörölhetetlen hirdetésért elnézést kérek – DM).

A vándorlás, a migráció az emberiség természetes állapota. Már emberőseink kirajzása Afrikából, és az évezredek során a kontinensek benépesítése is a migráció eredménye volt. A kíváncsiság, a kalandvágy is hajtotta eleinket, a fő okok azonban mindig rajtuk kívül állóak voltak: éghajlatváltozás, természetes életterek szűkülése, az önfenntartás jobb körülményeinek a megtalálása. Az írott történelem korszakaiban ez a természetes fizikai vándorlás kiegészült népek és népcsoportok erőszakos áttelepítésének és elüldözésnek a hatalmasok és győztesek által esetenként a mai napig nagy buzgalommal űzött politikájával. Nem szabad elfelejtkeznünk a célzatos betelepítésektől sem, amelyek részint lakatlan területek be-, vagy újra népesítését célozták, vagy esetleg hiányzó szakértelmet, készségeket és kultúrákat igyekeztek meghonosítani a telepesek által egyes területeken. Végül bevándorlók országokat is alapítottak (az afrikai Libériát például felszabadított amerikai rabszolgák), vagy egy egész kontinens állami struktúráját meghatározó benépesítés történt, mint Észak- és Dél-Amerika esetében.

A migráció folyamata elfogadott és természetes medréből igazán a második világháborút követően csapott ki. A huszadik században már az első világháború után is lezajlottak népességcserével, elüldözéssel és általában is kényszerű elvándorlással jellemezhető népmozgások – elég, ha csak az örmények genocídiummal felérő menetelésére, a görög-török migrációra, vagy a trianoni békeszerződést követő anyaországba irányuló magyar átköltözésekre utalunk. Igazán azonban 1945 után vált kérdéssé és problémává az „idegen” népesség beáramlása - először Európa nyugati felén, majd egyre inkább az Egyesült Államokban, a migráció hagyományosan legfőbb célországában is. Az (európai) gazdasági fellendülés következményeként emelkedő életszínvonal, a női munkavállalás általánossá válása következményeként lecsökkent a gyermekvállalási kedv, és ezáltal a népesség addig természetes növekedése is. A társadalmak elöregedése megállíthatatlannak tűnt, munkaerőhiány réme fenyegetett, a demográfiai válság jelei mutatkoztak. A problémákat felerősítette az egészségügyi-higiéniás viszonyok javulásának eredményeként a fejlődő világ népességrobbanása, és a túlnépesedett és válságoktól-háborúktól sújtott régiókból kiáramló, jobb életviszonyokat kereső tömegek nyomása.

A közel keleti – elsősorban szíriai – polgárháború következményeként kialakult 2015-ös menekültválság aztán - úgy látszott – kibillentette a viszonylagos nyugalmi helyzetből az addig kiegyensúlyozottabban vitatott demográfiai-bevándorlási kérdést, és nehezen megoldható feladat elé állította elsősorban a (nyugat)európai társadalmakat. A békésebb és nagyobb lehetőségeket nyújtó, vágyott Európába a pusztító polgárháborúk, valamint a szegénység, vagy a lehetőségek hiánya miatt jó másfél millió ember áramlott rövid idő alatt, jó esetben dokumentumokkal, de sokan anélkül (undocumented migrants), „illegálisan” belépve az európai országok területére. Erre a tömegre sem az Unió, sem az egyes tagországok menekültellátó rendszerei nem voltak felkészülve. Ráadásul az érkezők többsége nem ideiglenes, hanem végleges letelepedési lehetőségekben gondolkodott. A beilleszkedési-integrációs problémák legélesebben a volt gyarmattartó országokban, azok közül is Franciaországban jelentkeztek különös erővel ((ezekbe a gyarmatok függetlenné válása után még előbb is, alanyi jogon települtek be tömegek.) Az északi országok és Németország megértőbben és befogadóbban kezelte a bevándorlási kérdéseket, vállalva, hogy a munkaerőpótlás érdekében társadalmaik multietnikussá válnak.

Már magának a népmozgalmi jelenségnek az elnevezése – az okairól és a feltételezett következményeiről nem is beszélve – viták terepévé vált. Politikai oldaltól és a vándorláshoz való pozitívebb, vagy negatív viszonytól függően nevezték menekültválságnak, vagy migránsválságnak hívták, bár többnyire felcserélhető értelemben. (A fegyverek zajától menekülőknek a pejoratívvá váló „migráns” elnevezése valóban nem igazán pontos. Ők lehetnek „menekültek” (refugees), vagy a megfelelő jogi eljárás megindulása esetén „menedékkérők” (asylum seekers). A „migráns” elnevezést inkább a gazdasági okokból bevándorolni kívánók megnevezésére lehet használni. -Mindenesetre befogadásuk előtt valamennyien hazájukból elvándorolni kényszerülők, „hontalanok” (displaced persons).

A beilleszkedési-integrációs problémák legélesebben a volt gyarmattartó országokban, azok közül is Franciaországban jelentkeztek különös erővel ((ezekbe a gyarmatok függetlenné válása után még előbb is, alanyi jogon települtek be tömegek.) Az északi országok és Németország megértőbben és befogadóbban kezelte a bevándorlási kérdéseket, vállalva, hogy a további gazdasági növekedés és az életszínvonal fenntartása érdekében a munkaerő pótlását bevándorlókkal oldják meg, és ezáltal társadalmaik multietnikussá válnak.

A világ főbb migrációs útvonalai napjainkban

A 2015-ös válság főbb szárazföldi útvonalai

A főbb útvonalak az afrikai migrációval kiegészülve

Az utóbbi napok egy újabb, méreteiben és gyorsuló kifejlődésében szokatlan méretű és hatású menekültválságot produkáltak. A putyini Oroszország tizenkilencedik századi stílusú, területszerzésre irányuló, és nemcsak a hidegháború végével kialakult európai erőviszonyok, hanem a második világháború után megszilárduló, kölcsönösen elfogadott szabályrendszeren nyugvó nemzetközi rend teljes átalakítására törekvő Ukrajna elleni agressziója tömeges elvándorlásra késztette a bombázásokban és fenyegetésekben érintett lakosságot.

Úgy gondolom, ezek az emberek nem migránsok, hanem a szó klasszikus értelmében menekültek. Órák alatt kellett elhagyniuk lakóhelyüket apusztítást és pusztulást, az atrocitásokat elkerülendő. Túlnyomó többségük asszony és gyermek, hiszen a 18 és 60 év közötti felnőtt férfilakosság védelmi okokból nem hagyhatja el Ukrajna területét. A határos országokat s menekültellátó rendszereiket teljesen felkészületlenül érte a váratlan és igazolhatatlan támadás okozta népmozgás, mindazonáltal a 2015-ös válságtól bizonyos fokig eltérően most általános és teljes rokonszenvvel találkoznak a menekültek. Ebben európaiságul, kulturális rokoníthatóságuk feltehetően alaposan közrejátszik. De szerepe van benne az Európában a világháború óta  nem tapasztalt méretű humanitárius tragédiának, az orosz agresszió majdnem általános elítélésének is. Ez az agresszió – ha csak rövid időre is – összerántotta a sok vonatkozásban széttartó és az Unió jövőjéről különböző irányokban és intenzitással gondolkodó tagállamok politikusait és közvéleményét, és a szolidaritás már-már elfeledett példáit produkálta.

A környező nyugati országokba menekültek száma tíz nap alatt kétmillióra szökött, ami példátlan a kontinensünk eddigi történetében. Több mint felük Lengyelországba távozott, de a második helyen a több mint százötvenezer lelket befogadó Magyarország áll. Románia, Szlovákia és Moldova is nagy számban fogad be és lát el menekülteket, de távolabbi európai országok – és legutóbb az Egyesült Államok is – hajlandóságot mutat nagyobb csoportok befogadására.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője arra figyelmeztetett, hogy a menekültek száma rövid időn belül elérheti az ötmilliót. Ezek az emberek viszont feltételezhetően visszatérnének egy nyugodt és békés Ukrajnába. Borrell egyébként utalást tett arra, hogy alaposabban ellenőrzik az EU segélykiadásait azokban az országokban, amelyek diplomáciai szinten vagy támogatják Oroszországot, vagy tartózkodnak attól, hogy bírálják Moszkva ukrajnai invázióját.

A háború 9. napján a menekülthelyzet, a befogadottak számával

Dérer Miklós