Dérer Miklós: Visszatekintés az előző évre

Lássuk, hogyan is állunk! Dérer Miklós ezúttal lényegre törő áttekintést ad a nemzetközi kapcsolatok elmúlt egy évében bekövetkezett fejleményekről és elmozdulásokról.

Visszatekintés az előző évre

– 2021 retrospektív –

Várt és váratlan eseményekkel zsúfolt, turbulens évet hagytunk magunk mögött 2021-gyel. A tavalyi évre – úgy gondolom – változatlanul a Covid-19 járvány kezelése és következményeinek orvoslása nyomta rá bélyegét. Az év közbeni sikereket és a kezdődő kilábalást veszélyeztetik az év végével sorban felbukkanó és agresszívan terjedő variánsok, a nyomukban járó és a lakosság tűrőképességét kikezdő újra bevezetett korlátozások. Ezért úgy látszik, a járvány (vagy járványok?) hosszabb távon is velünk maradnak, mindennapi életünk valahogyan – nehezen - tolerálandó részeként.

A pandémia nem egyszerűen a globális és helyi gazdaság állapotát, a szegények, a sérülékenyek és a hatalomtól és befolyástól megfosztottak életkörülményeit, sőt, életesélyeit érintette hátrányosan, hanem rádöbbentette az embereket a globális kormányzás hiányosságaira – vagy konkrétabban fogalmazva, annak nemlétére - a globalizálódó világban. Eközben az országok befelé fordulása, a helyi megoldások erőltetése egy határokat átszelő globális probléma megoldásában elvonta az államok, a politikusok figyelmét a külső eseményektől, a válságok és konfliktusok kezelésétől. Az eredmény pedig a megoldások elhalasztása, vagy esetenkénti lip service volt, különösen olyan kérdésekben, amelyek aktuálisan és közvetlenül nem érintették a nagyhatalmak pozícióit. A demokrácia helyzete, a demokrácia-autokrácia, a liberalizmus-illiberalizmus viták kevesebb politikai figyelmet kaptak a megérdemeltnél. Nyugat-Afrikától Délkelet-Ázsiáig államcsínyek és katonai puccsok figyelemeztettek a nyugati mintákat követő demokratikus és parlamentáris rendszerek törékenységére. A Nyugat által támogatott rendszer villámgyors összeomlása Afganisztánban még kapott figyelmet, de sem előtte, sem eleddig utána nem igazán érintette meg a nemzetközi politikát a készülő katasztrófa: előbb a Talibán hatalomátvétel, utóbb a humanitárius krízis és gazdasági összeomlás veszélye. Ezek a világban a változatlanul kezelendő migrációs nyomás erősödésével járhatnak.

A klímaváltozás kérdéseiben is – a természeti katasztrófák tavalyi megszaporodása és súlyossága ellenére - a napi és nemzeti gazdasági érdekek végső soron, ha nem is felülírták, de takaréklángra tették a sürgetően megoldandókat, példának okáért az energiahordozók zöldre váltásának egyre sürgetőbb ügyében, a széndioxid kibocsátási kvóták egyértelmű csökkentésének bolygónk megmentését szolgáló törekvésében.

A globális ellátó láncolatok (supply chains) zavaraival, esetenkénti megszakadásával kialakuló áruhiány és ellátási nehézségek hatására egekbe szökött az infláció a világ számos országában. Brazíliában és Törökországban különösen, de másutt is erősen érezhető az árak drasztikus emelkedése. A kormányok kiadásaik csökkentésével és kamatemeléssel igyekeznek válaszolni a kihívásra, ami növelheti a gazdasági frusztrációt, ezáltal az aktuális kormányzatokkal szembeni ellenérzéseket, és az idei kormányváltások esélyeit.

Kulcsországok tavalyi inflációs mutatója

Fontos, életünket befolyásoló választásokra kerül sor ugyanis az idén, amelyeknek a kimenetele nem lesz minden esetben szokványosnak nevezhető. A francia és a brazil elnökválasztások kimenetelének jelentőségét nem kell hangsúlyozni, azonban természetesen a félidős amerikai kongresszusi választásoknak lehet a legnagyobb hatása globálisan. Marad-e a szűk demokrata többség mindkét házban, avagy a szintén demokrata elnök terminusának fennmaradó idejében béna kacsa lesz? Utóbbi esetben kérdéses, sikerülhet-e elképzeléseit és politikáját egy ellenséges republikánus törvényhozással a háta mögött érvényesíteni.

Induljunk el tehát Amerikával, amelynek belső viszonyai és politikája egyelőre változatlanul nagyban befolyásolja a nemzetközi viszonyokat.

Joe Biden elnök megválasztásának és hivatalba lépésének körülményei az egyértelmű és bizonyított győzelem ellenére a vesztes volt elnök, Donald Trump hatására – aki nem ismeri el vereségét – mai napig gyűrűző hullámokat keltenek. Kongresszusi vizsgálatok és bírósági perek jellemezték az elmúlt évet – és velünk maradnak az idén is - az országban. A Capitolium emlékezetes január hatodikai ostroma, a feltüzelt randalírozó tömeg látványa a stabilitás és demokrácia alapországának tartott Amerika imázsát alaposan megrázta.

Az új elnök nagyvárakozással fogadott meghirdetett nemzetközi programja – America is back! – pedig hamar csorbát szenvedett, részint az afganisztáni kapkodó és egyeztetés nélküli kivonulással, részint a Franciaországot hoppon hagyó és megalázó ausztrál tengeralattjáró-üzlettel, de legfőképpen a kínai kihívás miatti egyértelmű Ázsia-Pacifik térség felé fordulása miatt – legalábbis a hagyományos atlanti szövetségesek szemében. Biden nagyívű otthoni gazdasági, szociális és infrastrukturális programjainak egy része nyögve nyelősen ugyan, de elfogadtatott, ám itt is van még teendő. Mindenesetre az elnök népszerűsége az év végére mélypontra zuhant, a republikánus ellenzék az alkalmasságát kérdőjelezi meg. A koronavírus-járvány eleinte sikeres kezelése az új, gyorsabban terjedő variáns megjelenésével megakadt, és a cikk írása idején az addig elképzelhetetlennek tartott egymilliós napi fertőzöttség borzolja a kedélyeket, és ad munkát az egészségügyi hatóságoknak. A december közepén megtartott demokrácia-csúcs az elnök hazai és főleg nemzetközi reputációját volt hivatva felerősíteni, ám sok kritika érte a vállalkozást, amelynek eredményeit - amennyiben lesznek – a jövő fogja megmutatni.

A Biden elnök teljesítményével elégedettek százalékos arányszámai a tavalyi évben

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy az amerikai belpolitikában már-már végletesen súlyosbodott a megosztottság, a külpolitikában pedig Kínával a versengő viszony, és főleg Oroszországgal a kapcsolatok – elsősorban az Ukrajna körüli válságban az orosz fél váratlan és ultimátum szerű agresszivitása miatt - egyfajta új hidegháború sajátosságait mutatják. Kínával kapcsolatban az amerikai külpolitika azt a nehezen megoldható feladatot igyekszik megoldani, hogy miközben kritizálja és elszigetelni igyekszik a Középső Birodalmat, a piacaira jutást és a gazdasági kapcsolatokat is igyekszik legalább szinten tartani, sőt növelni, miközben ez a szint ugyancsak jelentős. A vezető hatalmak konfrontációja veszélyes szintre jutott, amelyről nagyon nehéz a normalitás valamiyen állapotába visszakerülni. Remélhetőleg a politikusoknak meglesz a józan eszük a konfrontáció erősödő folyamatának megállítására.

Két érdekes, és egymásnak több szempontból is ellentmondó grafikont láhatunk fentebb. Miközben erődödnek az amerikai-kínai politikai és biztonsági ellentétek, egymást kölcsönösen stratégiai kihívásnak és fenyegetésnek tekintik, valamint az amerikai lakosság Kína-megítélése is nagyot romlott, - nem függetlenül az egységes kétpárti politikusi vélekedésektől és a média hatásától, - a két ország közötti kereskedelem a Trump-éra meghirdette kereskedelmi háború okozta megroppanás után újra szárnyal.

Vagy vegyük Európát, közös otthonunkat.

Eseménydús év volt a tavalyi, de hát melyik nem az mostanában? Amennyiben a tényeknél maradunk, a német választás, a Merkel-korszak vége, és a középbal-zöld-liberális „közlekedési lámpa-koalíció” győzelme ugrik be legelőbb, mint ami befolyásolhatja a kontinens – és az Európai Unió! – további fejlődését. Valamint ennek nyomán a francia készülődés, hogy végre kikaparhassák régóta elásott gesztenyéjüket az európai vezető szerepet érvényesítendő. Egyébiránt tovább fodrozódnak a Brexit tovagyűrűző hullámai, az EU-brit vita egyes kérdésekben változatlanul megszabja a brüsszeli és a londoni politikai napirendet. A mérsékeltebbeknek jó hír, hogy a radikális jobboldal utóbbi évekbeli készülődése egy hatalomváltásra Európa egyes országaiban és Brüsszelben is, mintha kifulladóban lenne. Ám nyugtával dicsérd a Napot: a covid-válság következményei még átírhatják az európai politikai tabellát.

Mindenesetre úgy látszik, hogy néhány kivételtől eltekintve erősödött a kohézió a kontinensen. A talpra állás is mintha megtörtént volna, és közelinek látszik, vagy tán be is indult a fellendülés is. A Nagy Hármas – Németország, Franciaország, Olaszország - mintha elhelyezkedne a vezetőülésben. Talán az európai uniós háromszög - Tanács, Bizottság, Parlament – viszonya is közeledett egy konszenzus közeli állapothoz. Ez azért is fontos lenne, mivel növekvő biztonsági kihívásokkal néztünk, nézünk szembe. A klímaváltozás és a covid-járvány minket is érint, és a kezdeti zavarok után mindkét ügyben előrelépést tapasztalhatunk, bár korántsem optimálist, de talán a pillanatnyilag lehetségest. Ezekben a kérdésekben különösen fontos lenne a közöségi és a nemzeti kompetenciák tisztázása, mint ahogy a külpolitikában is ez lehet a fő belső csapásirány.

Az Oroszországgal kapcsolatos vita, a nagy szomszédhoz való viszonyban követendő egyeztetett álláspont kialakítása már régtől fogva megosztja az Unió országait. Általában is, de különösen az energiapolitikában, az oroszországi belső viszonyok értékelésében, az ukrajnai intervenció kérdésében, és konkrétan az aktuális putyini agresszív lépések és ultimátum-jellegű követelések okozta válság közeli helyzet okán. A washingtoni – inkább retorikai – intranzigenciához közeli, valamint a megengedőbb, békülékenyebb és kompromisszumkészebb álláspontok egybefésülése tavaly is feladat volt, és az idén sem egyszerűsödött. Egészében véve az állapítható meg, hogy az Unió alapvetően igyekszik távol tartani magát az amerikai-orosz viszony harcias elemeitől, részint az energia kiszolgáltatottság, részint egyes országok (például Németország) hagyományosan megengedőbb oroszpolitikája, részint pedig stratégiai kiszolgáltatottsága miatt. (A Minszk által mesterségesen szított lengyel-belarusz migrációs határválság közös kezelése azonban az EU egységesebb oldalát mutatta.)

A Kína irányában követendő politika szintén ezen a mezsgyén helyezkedik el: a már elfogadott EU-Kína kölcsönös beruházási egyezménynek a főleg amerikai nyomásra bekövetkezett jegelése nem talált teljes egyetértésre a tagállamok között. Szintén a békülékenyebb és a határozottabb nemzeti politikák vitájáról van szó, miközben Kína túlreagál egyes uniós lépéseket.

A kínai politika a külpolitikai nehézségek miatt – így a Belt and Road koncepciót övező erősödő gyanakvás, a Dél-kínai tengeren folytatott agresszív tevékenység, az orosz-kínai közeledés ellenére is növekvő elszigeteltség, az amerikai politika Kína-ellenes koalíciókat eredményező sikerei – a belpolitika, a Kínai Kommunista Párt és Hszi Csin-ping elnök pozícióinak megerősítésére, Hszincsiang és Hong Kong teljesebb integrációjára törekszik. Legalábbis az elmúlt év fejleményei erre mutatnak. A Tajvannal kapcsolatos politika militarizálása és az egyesítési politika előtérbe hozása is a belső kohézió erősítését szolgálja. (Ahogyan az Ukrajnával szembeni orosz törekvéseknek is hasonló az eredőjük, az általánosabb és hagyományos geopolitikai megfontolások mellett.)

A világ 2021-ban nem lett barátságosabb és békésebb hely. Egyes válságok tovább súlyosbodtak, újak jelentkeztek, volt stagnálás és talán eredmények és javulás is.

Azt azonban csak remélhetjük, hogy nem lesz igaza a parafrazált klasszikus mondásnak: lehet, hogy a tavalyi év rosszabb volt, mint az azt megelőző, de még mindig jobb volt, mint amilyen az idei lesz.

Dérer Miklós