„Kipihenni a távolléteket” – szabadság gyűjtése munkában töltött időn kívül

Szabadságra jogosító időszakok jelentősen túlmutatnak a ténylegesen munkában töltött periódusokon. Számos olyan távolléti idő is szabadságra jogosítónak számít, amelyre a munkáltatónak még munkabért sem kell fizetnie. Az ado.hu cikkében részletesen áttekintik a szabadságra jogosító időszakokat.

A munkavállaló fizetett szabadságának egyik fő célja a munka fáradalmainak kipihenése. A fizetett szabadság a munkajog egyik legkorábbi vívmánya. Nemcsak a nemzeti jogrendszerek által, hanem számos nemzetközi egyezmény és az uniós jog által is védett munkavállalói jog. Az Európai Unió Bírósága (EUB) számos ítéletében állást foglalt a fizetett szabadsághoz való jog lényegi tartalmáról. Több határozatában is rámutatott, hogy a fizetett szabadságról az uniós jogban nem csupán a munkaidő-szervezési irányelv (2003/88/EK irányelv) rendelkezik, hanem az EU Alapvető Jogok Chartája is tartalmazza mint valamennyi munkavállalót megillető alapvető jogosultságot. Az EUB az ide kapcsolódó ítéleteiben hangsúlyozza, hogy e jognak kettős célja van: egyrészt annak a lehetővé tétele, hogy a munkavállaló kipihenhesse a munkaszerződése alapján rá háruló feladatok végrehajtását, másrészt pedig hogy rendelkezésére álljon a kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas idő. Az EUB a szabadsághoz való joggal kapcsolatos gyakorlatában rendre erre a kettős célra emlékeztet, s ebből vezeti le a szóban forgó munkavállalói jogra vonatkozó szabályok helyes értelmezését.

A fizetett szabadsághoz való jogra vonatkozó hazai szabályokat az EUB által kifejtett ítélkezési gyakorlat szerint, az uniós joggal összhangban kell értelmezni. Megállapíthatjuk, hogy a jog megfelel az uniós jogból származtatható követelményeknek, amennyiben alapvetően a munkában töltött időt tekinti a munkaviszony során olyan időszaknak, amely fizetett szabadságra jogosító idő. Ugyanis elsősorban a ténylegesen munkavégzéssel töltött idő alatt gyülemlik fel a munkavállaló fizikai és szellemi fáradtsága, amelynek kipihenésére a szabadság rendeltetett. Az EUB gyakorlata is támogatja azonban azt az értelmezést, miszerint a ténylegesen munkában töltött időn kívül lehetnek még olyan időszakok, amelyeket a szabadságra való jogosultság szempontjából a munkavégzéssel töltött időszakokkal egyformán kell kezelni. Az EUB is megerősíti például, hogy a betegszabadság is olyan időszak, amely alatt a munkavállaló szabadságra jogosító időt gyűjt.

A magyar Munka Törvénykönyve hasonló elvek követésével meghatároz olyan időszakokat, amelyeket munkában töltött időszaknak kell tekinteni abból a szempontból, hogy a munkavállaló ezen időtartamok alatt is szabadságra jogosító időt szerez. Ezek az időszakok az alábbiak:

A szabadság időtartama

A tárgyévi szabadság maga is szabadságra jogosító idő. Ha nem így lenne, a szabadság kiszámítása igen bonyolulttá válna. Hiszen a tárgyévre rendelt szabadságnapokat rögtön le kellene vonni a tárgyév összes munkanapjából, s így már csak az éves munkanapok valamekkora hányada alapján kellene megállapítani az időarányos szabadságot. Ami persze rögvest a szabadságnapok csökkenéséhez vezetne, s így a számítás újabb korrekciójára lenne szükség. Összességében a tárgyévre rendelt pl. 25 munkanap szabadságból akkor lehet ténylegesen 25 szabadságnap, ha magukat a szabadságnapokat is szabadságra jogosító időként kezeljük. Lényeges, hogy e szempontból mind az alap-, mind a pótszabadságok jogszerző időnek számítanak.

A szülési szabadság és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja

A szülési szabadságon lévő anyák valamint a gyermekükkel fizetés nélküli szabadságon (gyeden, gyesen) lévő szülők esetében szintén uniós jogi kötelezettség annak biztosítása, hogy e szabadságok igénybe vételében ne érje őket hátrány a munkaviszonyból származó egyes jogok gyakorlása terén. Ezzel összhangban a szülési szabadság valamint az ezt követő gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság első 6 hónapja (vagyis kb. a gyermekkel való otthonlét első éve, a szülési szabadság kezdőidőpontjától függően) tehát szabadságra jogosító idő. Ezt a szabadságot a szülőnek praktikusan a fizetés nélküli szabadságot követően lehet kiadni.

A keresőképtelenség ideje

2015. január 1-jétől már a keresőképtelenség teljes tartama szabadságra jogosító időnek számít (korábban csak a keresőképtelenség első 30 napja minősült ilyennek, de e szabályt uniós jogi aggályossága okán módosították). Jogszerző időnek számít a keresőképtelenség bármely esete: nemcsak a saját betegség, hanem a gyermek otthoni ápolása miatti keresőképtelenség, de a járványügyi okból fennálló keresőképtelenség is ide tartozik. A bírói gyakorlat szerint a keresőképtelenség szabadságra jogosító volta független attól, hogy a keresőképtelenség adott időszakára táppénz jár-e a munkavállalónak, vagy sem.

• A munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés
• A tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó tartama
• Szabadságra jogosítanak a munkavégzés és rendelkezésre állás alóli mentesülésnek bizonyos esetei, így
  • az emberi reprodukciós eljárásokkal összefüggő mentesülési esetek;
  • a kötelező orvosi vizsgálatok (pl.  üzemorvosi vizsgálat, kötelező várandósgondozási vizsgálatok stb.) tartama;
  • a véradáshoz szükséges idő, legalább 4 óra időtartamban;
  • a szoptatására tekintettel az anyának biztosított, törvényben meghatározott mértékű mentesülési idő;
  • a hozzátartozó halála esetén igényelhető két munkanap mentesülési idő;
  • általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges idő;
  • az önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátása tartama;
  • a jogszabály szerinti örökbefogadás előkészítése időszakában – az örökbe fogadható gyermekkel történő személyes találkozás céljából – évente legfeljebb tíz munkanap;
  • ha a munkavállaló különös méltánylást érdemlő személyi, családi, vagy elháríthatatlan okból van távol;
  • munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott mentesülési idő.
• Ha a bíróság a munkavállaló kérelmére – amennyiben ennek törvényi feltételei fennállnak – helyreállítja jogellenesen megszüntetett munkaviszonyt, a megszüntetés és a helyreállítás közötti időszak munkaviszonyban töltött időnek minősül. Erre az időre tehát szabadság is jár.
• A Kúria eseti döntése szerint, ha a közalkalmazott  munkáltatója felmentés esetén mentesíti a közalkalmazottat a felmentési idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettsége alól, a teljes felmentési idő jogszerző időszaknak minősül.

Fontos megjegyezni, hogy – amint azt a korábbi Legfelsőbb Bíróság világossá tette – az az szabály, miszerint a keresőképtelenséget okozó betegség tartamára is megilleti a munkavállalót szabadság, nem azt jelenti, hogy a táppénzes betegállomány ideje alatt a szabadság kötelezően kiadandó. A helyes értelmezés szerint csupán azt jelenti, hogy a távollét e tartamát a szabadság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni. Ezen ítélet ugyan a korábbi Munka törvénykönyvének hatálya alatt született, és csupán a keresőképtelenségi időt mint szabadságra jogosító távolléti időt érinti, azonban az elvi tartalom alkalmazható a jelenleg hatályos törvény szerint szerzett szabadságra és a többi, fent részletezett jogszerző időre is.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a szabadságra jogosító időszakok jelentősen túlmutatnak a ténylegesen munkában töltött periódusokon. Számos olyan távolléti idő is szabadságra jogosítónak számít, amelyre a munkáltatónak még munkabért sem kell fizetnie (például a keresőképtelenségi időszak betegszabadságon túlnyúló része, gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság stb.).

Forrás: ado.hu