Lehet javítani a nyugdíjemelés módszerén?

A kizárólag az inflációhoz kötött nyugdíjemelés miatt a nemzetgazdasági nettó átlagkereset vásárlóerejével összevetve a nyugdíjak relatív vásárlóereje folyamatosan csökken, miután az utóbbi években az inflációnál legalább háromszor nagyobb mértékű volt az országos nettó átlagkereset növekedése.

A kötelező nyugdíjemelés révén 2021. januárban 3 százalékkal, majd a 2021. évi költségvetési törvény módosítását követően a júniusi évközi rendkívüli kiegészítő emelés révén további 0,6 százalékkal, vagyis összesen 3,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Novemberben minden valószínűség szerint újabb nyugdíjemelési korrekció válik szükségessé, miután az éves várható infláció mértéke meghaladhatja a 3,6 százalékot. A novemberi kiegészítő nyugdíjemelés pontos százalékos mértékét a 2021. január–augusztus hónapokban mért tényadatok határozzák meg, a KSH erről szóló inflációs gyorstájékoztatója szeptember 10. körül jelenik majd meg.

A 2021. augusztus 10-én közzétett legutóbbi gyorsjelentés szerint 2021. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek. Ennek alapján novemberben a nyugdíjemelési korrekció egyösszegű, 7,2 százalék mértékű lenne (a havi eltérés a magasabb inflációs mérték, 4,2 százalék és az idei eddigi nyugdíjemelés, 3,6 százalék között 0,6 százalék, ezt kell egész évre vetíteni, vagyis 12-vel megszorozni az emelési különbözet egyösszegű fizetése esetén), de a végleges eredménnyel természetesen meg kell várni a január–augusztusi tényadatokról a jelentést.

Ha a szeptemberi inflációs jelentés szerint a várható nyugdíjas-infláció éves mértéke esetleg magasabb lenne, mint az általános fogyasztóiár-növekedés mértéke, akkor a kompenzációt a magasabb mértékű nyugdíjas-infláció szerint kell végrehajtani.

Ha a várható éves infláció 1 százaléknál kisebb mértékben haladná meg a 3,6 százalékot (vagyis 4,6 százaléknál kisebb lenne), akkor egyösszegű kompenzációra, abban az esetben viszont, ha a várható infláció több mint 1 százalékkal haladná meg a 3,6 százalékot (vagyis 4,6 százaléknál nagyobb lenne), akkor visszamenőleges nyugdíjemelésre kerülne sor. A két eljárás közötti különbség az, hogy egyösszegű kompenzáció (emelési különbözet) fizetése esetén a novemberi nyugdíjjal együtt a január–december hónapokra járó emeléseket egy összegben fizetik ki, így a decemberi nyugdíj összege nem nő, viszont a következő év januári nyugdíj összegét az emelési különbözet egytizenketted részével meg kell növelni a következő évi rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt. A visszamenőleges nyugdíjemelés révén viszont a novemberi nyugdíjjal együtt kifizetnék a január–október hónapokra eső emelési korrekciót, majd a novemberi és a decemberi nyugdíj már az emelt összegben érkezne.

A nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztói árindex számítása során 2021-ben a 2019. évi nyugdíjas fogyasztási szerkezetet használják.

A nyugdíjasok szempontjából kitüntetett csoport, vagyis a gyógyszerek, gyógyáruk részaránya az általános fogyasztói árindexben 2,7 százalék, míg a nyugdíjasok kiadási szerkezetében 5,8 százalék.

Emellett a nyugdíjaskosárban az élelmiszerek és a háztartási energia részaránya néhány százalékponttal magasabb, míg a szeszes italok, dohányáruk, ruházkodási cikkek, tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások aránya valamivel kisebb, mint az általános fogyasztói árindexben.

A hivatalos statisztika által mért infláció a nyugdíjasok személyes tapasztalata szerint persze a korrekciókkal együtt is fájdalmasan elmarad az általuk ténylegesen érzékelt árnövekedéstől, hiszen a statisztikai átlagban nem kiugró, de a mindennapi bevásárlások során annál fájóbb tétel a zöldségek, gyümölcsök, baromfihús, pékáru, étolaj, margarin, tojás akár tíz-húsz százalékot is meghaladó mértékű éves árrobbanása. Az inflációhoz kötött, egységes százalékos mértékben meghatározott nyugdíjemelés azonban nem csak a nyugdíjasok szubjektív megítélése szerint képtelen megakadályozni a nyugdíjasok relatív elszegényedését és a nyugdíjrendszer méltánytalanságainak halmozódását.

A kizárólag az inflációhoz kötött nyugdíjemelés miatt ugyanis a nemzetgazdasági nettó átlagkereset vásárlóerejével összevetve a nyugdíjak relatív vásárlóereje folyamatosan csökken, miután az utóbbi években az inflációnál legalább háromszor nagyobb mértékű volt az országos nettó átlagkereset növekedése. Ráadásul az inflációs nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke miatt a nyugdíjas-társadalom tagjai is mindinkább elszakadnak egymástól, vagyis a szegényebb nyugdíjas még szegényebb, a gazdagabb nyugdíjas még gazdagabb lesz.

Ezek a hatások fájdalmas mértékben mélyítik a magyar nyugdíjrendszer egyik legnagyobb méltánytalanságát, amely annak a következménye, hogy a nyugdíjak alapjául szolgáló nettó havi életpálya-átlagkereset összegét a nyugdíjba vonulás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjéhez kell igazítani az évente meghatározott valorizációs szorzók révén. Ennek a számítási eljárásnak a következtében a nyugdíj összege indokolatlanul nagy mértékben függ a nyugdíjmegállapítás évétől.

Ha az országos nettó átlagkeresetek és velük azonos mértékben a valorizációs szorzók erőteljesen emelkednek – ez történik 2016 óta folyamatosan –, akkor hasonló életpályát befutó emberek nyugdíja jelentős mértékben kisebb lesz, ha korábban mentek nyugdíjba, vagyis olyan évben, amelyben a nettó országos átlagkereset kisebb volt.

A folyamat évente ismétlődik, ezért a nyugdíjasok a relatív elszegényedés évről évre növekvő meredekségű csúszdáján siklanak egyre lejjebb, egymástól is mindinkább elszakadva. 

A nyugdíjak rendszeres emelésének jelenlegi, inflációhoz kötött módszerét ezért érdemes lenne úgy átalakítani, hogy az új eljárás az összes méltánytalansági összetevőt képes legyen kezelni. A vegyes indexálásra azért lehet szükség, hogy az aktív keresők vásárlóerejének növekedéséhez képest mérsékelje a nyugdíjak vásárlóerejének leszakadását. E tekintetben különös jelentősége lehet a 13. havi nyugdíjnak, mert ha azt éves szinten vesszük figyelembe, akkor egyhavi plusznyugdíj 8 százalékos éves nyugdíjnöveléssel ér fel. A vegyes indexálás azonban önmagában nem segíti a nyugdíjas-társadalom belső feszültségeinek enyhítését. Bármely vegyes nyugdíjnövelési metódusnak is ki kell egészülnie két kiegészítő módszerrel: a sávos emelés, illetve a nyugdíj-megállapítási évjárat szerinti emelés rendszerével.

A nyugdíjrendszer biztosítási elve mellett a másik vezérlő elv, a szolidaritási elv jegyében a kis összegű nyugdíjakat akár a nagyobb összegű nyugdíjak emelésének terhére nagyobb arányban lenne szükséges emelni, ahogyan a legtöbb európai nyugdíjrendszer teszi.

Magyarországon ráadásul a 13. havi nyugdíj visszaépítésével lényegében okafogyottá váló nyugdíjprémiumra évente félretett 50 milliárd forint nagyságrendű összegek átirányításával érdemi pluszforrás is előteremthető erre a célra. (A nyugdíjprémium jogintézménye a korábbi 13. havi nyugdíj 2009-es megszüntetése miatt került be a nyugdíjtörvénybe.) A nagyobb összegű nyugdíjak mérsékeltebb emelésének további pénzügyi indokoltságát erősítheti az az összefüggés, hogy a magasabb nyugdíjjal rendelkezők jellemzően tovább élnek, mint akiknek kisebb összegű a nyugdíjuk, így ha nincs újraelosztási elem az emelési eljárás során, akkor nagyobb terhelést eredményez a nyugdíjrendszerben a magasabb összegű nyugdíjak azonos mértékű emelése. Ezeket a gondokat enyhítheti például az osztrák mintára létrehozható sávos nyugdíjemelés.

Magyarországon azonban még a sávos emelés bevezetése sem lenne elég a nyugdíjemelés valóban méltányos rendszeréhez, ha az nem egészülne ki a nyugdíj-megállapítási évjáratokat is figyelembe vevő eljárásrenddel. Ha a rendszeres nyugdíjemelés meghatározó tényezői között szerepel a nyugdíj-megállapítás éve is, akkor a valorizáció révén beépített elsődleges méltánytalanság következményei évenkénti lépésekben enyhíthetők.

Dr. Farkas András, a Nyugdijguru.hu alapítója

Forrás: Világgazdaság