A gazdagság sem változtat a nők és férfiak közötti különbségen

A gazdagság sem változtat a nők és férfiak közötti különbségen

Nem ugyanúgy költi a pénzt a nő, mint a férfi - ez a megállapítás önmagában nem egy bátor kijelentés, ám egy friss kutatás szerint ez akkor is igaz, ha dollármilliókról, -milliárdokról van szó – olvasható a HVG-ben.

A nők immár a globális vagyon 32,5 százalékát birtokolják, arányaiban Észak-Amerikában (37,3 százalék) van a legtöbb vagyonos nő, amit Ausztrália (32,8), Ázsia (32,2) és Nyugat-Európa (30,9) követ – derül ki a Blochamps Capital kutatásából.

Régiónk, Kelet-Európa eléggé le van maradva, itt a vagyon kevesebb mint negyede, 22,4 százaléka van a nők kezében. A trend ugyanakkor az egész világban növekedő, a kutatás szerint 2023-ra már az összvagyon 34,2 százaléka összpontosul majd női kézben, azaz a 271 ezer milliárd dolláros összvagyonból 93 ezer milliárd.

Az is változik, hogyan jutnak vagyonhoz a nők: míg korábban az öröklés volt a legjellemzőbb, ma már 68 százaléka önerőből jutott pénzhez, 18,2 százalékuk öröklés és önerő által, 13,9 százalékuk pedig csak öröklés által. Kivételt a jövőben Ázsia jelenthet, ahol sokan örökölhetnek majd első generációs milliárdosoktól nagy vagyont – ezért is nő itt a legjobban a női milliárdosok száma.

Hivatalos magyar adatok nincsenek, az azonban elmondható, hogy itthon jellemzően öröklésből és vagyonmegosztásból szerzik vagyonukat, nemzetközi összehasonlításban kevesebb az önerőből gazdaggá váló nő. Emiatt is van az, hogy Magyarországon szinte kizárólag középkorú, illetve idősebb nők rendelkeznek nagyobb tőkével – magyarázta Karagich Istvánnal, a Blochamps Capital tulajdonos ügyvezetője a növekedés.hu-nak adott nyilatkozatában.

Az nemtől függetlenül elmondható, hogy a cég előrejelzése szerint a jövőben a magyar milliárdosok száma is növekedni fog, 2024 már 5 olyan ember lesz, akinek vagyona meghaladja a 300 milliárd forintot és 5500 olyan, akié az egymilliárdot.

Máshogy állnak hozzá

A globális adatokat nézve elmondható, hogy a nők valamivel jobban takarítanak meg (a jövedelmük 9 százalékát teszik félre szemben a férfiak 8,6 százalékával), ám befektetési hajlandóságuk 40 százalékkal alacsonyabb a férfiakénál. A kutatás szerint ez a szerényebb „pénzügyi ismeret magabiztosságuk” miatt van, illetve azzal is magyarázható, hogy nők mindössze 5 százaléka szerint szimbolizálja a vagyon a sikert, 60 százalékuk szerint pedig inkább a család biztonságát jelenti.

Ha pedig mégis kamatoztatni akarják a pénzüket, akkor azt is máshogy teszik: a kutatás szerint a befektetéseiket precízebben gondolják át és fontosabb számukra, hogy az fenntartható, etikus témájú legyen, például vagyonukkal segíteni tudják az egészségügyek, az oktatást és a környezetvédelmet is. Ezt 65 százalékuk vallja, ha pedig a vagyont örökölték, akkor már 83 százalékuk.

Érdekesség, hogy a nők, ha házasok és nagyjából annyit keresnek, mint a férjük, akkor kevésbé hajlamosak pénzügyi szakértő segítségét kérni, mint amikor ők a fő kenyérkeresők, vagy netalán egyedülállók.

Forrás: HVG

 

Üzenjen nekünk

Close