A jelen konfliktusai és a jövő kilátásai – klubdélelőttünk témái

A jelen konfliktusai és a jövő kilátásai – klubdélelőttünk témái

Kiemelkedően nagy érdeklődés mellett – közel húsz érdeklődő tagtársunk részvételével - november 29-én megtartottuk klubdélelőttünket, amelynek meghívott vendége Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő volt. A beszélgetés témája „A jelen konfliktusai és a jövő kilátásai: az ukrán-orosz és az izraeli–Hamasz/palesztin konfliktus”.

Hagyományainknak megfelelően vendégünk gondolatébresztő bevezetőjét követően, Dérer Miklós tagtársunk szakértő vezetésével valódi párbeszédre került sor e konfliktusok természetéről, az érintett országokra és térségekre gyakorolt rövid és hosszabb távú következményeiről.

Kis-Benedek József megítélése szerint Oroszország vezetése elszámította magát mind az ukrán védelmi készség, mind pedig a képesség tekintetében, amennyiben a szomszédos ország néhány hét alatti lerohanására készültek. A megtámadott ország nemzetközi, elsősorban nyugati támogatottsága tekintetében is nagyban tévedtek. Igaz, hogy az USA és az EU közvetlen érdeke az agresszív orosz hatalmi törekvések kudarca, Oroszország gyengítése, és ebből a szempontból az ukrán önvédelmi háborúnak proxy-háborús jellege is van.

Kis-Benedek József

Ukrajnát hatalmas emberi és gazdasági károk érik, azonban számára a tét az ország függetlensége és jövőbeni, demokratikus fejlődése. Ehhez Oroszország nem, a nyugati piacgazdaságok viszont modellt nyújtanak. A válság katonai megoldása jelenleg nem látható, ahogy a politikai sem. Ez utóbbi mindkét fél részéről kölcsönös engedményeket követel meg, azonban a területek elszakítása mind Ukrajna jelenlegi vezetése, mind pedig a nemzetközi közösség számára jelenleg elfogadhatatlan.

A Közel-Keleten az izraeli-Hamasz konfliktus kilátásai szintén bizonytalanok. Azonban a Hamasz október 7-i embertelen támadása és a mintegy 1200 izraeli halálos áldozat, valamint a 240 körüli túsz sorsáért érzett aggodalom - nem is beszélve a terrorista fenyegetés megszüntetésének céljáról - a jeruzsálemi kormányt határozott fellépésre kényszeríti katonailag. A háború palesztin áldozatainak száma viszont tízezres nagyságú, a gázai lakoság szenvedései felmérhetetlenek. Az iszlamista terrorista szervezetek – a Hamasz, az Iszlám Dzsihád, a Hezbollah több tízezres fegyveres erejének teljes felszámolása aligha lehetséges. A konfliktus lezárása egy fenntartható megállapodás révén elérhető, de ennek jelenleg kicsi az esélye. Számolni kell az Izrael-ellenes Irán befolyásával, és a mérsékelt arab államok érdekeivel és álláspontjával, amelyek sok tekintetben eltérőek. Mindez nem teszi valószínűvé a gyors rendezést, sőt a konfliktus elhúzódása a közel-keleti térség destabilizálódásával és ennek káros nemzetközi gazdasági következményeivel (olajár megugrása) is járhat.

Egyetértés volt ugyanakkor abban, hogy még e konfliktusok elhúzódása sem fenyeget egy szélesebb, esetleg világméretű háború kitörésével, mert ez egyik nagyhatalmi szereplő – Oroszország, USA, Európai Unió vagy Kína – számára sem lenne alkalmas mód vagy eszköz a globális érdekeik érvényesítésére. Ilyen feszült és kritikus időkben minden országnak ajánlott a körültekintő külpolitikai magatartás követése.

 

Üzenjen nekünk

Close