A minimálbér magával húzza a gyedet és a gyodot is

A minimálbér magával húzza a gyedet és a gyodot is

A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is, az adóvisszatérítés pedig a kisvállalkozók esetén a tételes adójuk negyedéig terjedhet ki – közölte Novák Katalin.

A nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér Magyarországon. Ha ez megvalósul, a gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A gyed 2010-hez képest több mint két és félszeresére emelkedne, a hallgatói gyed pedig a bevezetéskori összeg duplája lenne.

A miniszter a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről azt mondta: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetén a kisvállalkozók és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózók is visszaigényelhetik a tételes adójuk negyedét.

Az intézkedés 1,9 millió szülőt érinthet, és 600 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek – emelte ki, hozzátéve: egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza.

A gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésével kapcsolatos kérdésekre azt felelte: mind a két szülő visszaigényelheti az adót, de még tartanak az egyeztetések a részletszabályokról, így azokról később adnak tájékoztatást.

Forrás: MTI

 

Üzenjen nekünk

Close