Dérer Miklós: A nemzetközi sajtó a Magyar-jelenségről

Dérer Miklós: A nemzetközi sajtó a Magyar-jelenségről

A külföldi (nyugati) sajtó nagy érdeklődéssel fogadta a Magyar Péter politikusi felbukkanását, mint a kétosztatú magyar politika állóvizét felkavaró új jelenséget. Elemzéseik túllépnek a hazai kormány-ellenzék sárdobálásain, és érdekesen, néhol egyedien ábrázolják a történéseket.

Az alábbiakban ezekből a sajtócikkekből közlünk válogatást.

Der Standard

Orbán Viktor hatalmas kihívással került szembe a március 15-i nemzeti ünnepen, ahol ijesztő módon „Brüsszel elfoglalására” szólított fel, de ugyanakkor sokkal nagyobb volt a részvétel az addig ismeretlen Magyar Péter gyűlésén, aki lelkes tízezrek előtt mondott lángoló beszédet Orbán maffiakormánya ellen – mutatott rá Lendvai Pál a liberális bécsi lapban.

Magyar erősen nyomul a közösségi médiában, és hatalmas visszhangot váltott ki egy felvétel, amely volt feleségével, a kegyelmi botrány miatt lemondani kényszerült Varga Judit volt igazságügyi miniszter való beszélgetést rögzíti, és még válásuk előtt készült az igazságügy akadályozásáról. Magyar Péter a felvétel alapján korrupcióval és a hatalommal való visszaéléssel vádolja a kormányt.

Varga közel kétórás emocionális ellenvádját, miszerint házasságában három gyermekével csaláson belüli erőszaknak volt kitéve, erősen futtatja a kormánysajtó, de politikailag hatástalan marad.

Mostanra szétesett a kormánysajtó Magyar elleni kampánya, amely „a házasságon belüli erőszaktevő terroristáról” és „a bosszúszomjas zsarolóról” szólt. „Ezzel az egész politikai uralmi rendszer politikailag kockázatos sztriptíze zajlik a nyilvánosság előtt” – írta Lendvai. „Orbán hat hét alatt Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter távozásával elveszítette a vezető beosztásban lévő két női politikusát. Balog Zoltán püspök, Orbán közeli tanácsadója a kegyelmi botrányban betöltött szerepe miatt kénytelen volt lemondani egyháza vezető tisztségéről. A szárnyra kelt hírek szerint Gulyás Gergely, a miniszterelnöki hivatal vezetője is erre a sorsra jut a Vargához és Magyarhoz fűződő barátsága miatt.

Magyar, aki a rendszer belsejéből jött, nagy tétekkel játszik. A kérdés az, hogy vajon ő lesz-e a magyar Navalnij, valamint hogy kinek árt majd többet, az Orbán-rezsimnek, vagy a tehetetlen ellenzéknek?” – írta Lendvai.

https://www.derstandard.at/story/3000000214012/der-striptease-des-orb225n-regimes

 

CNBC

Orbán Viktor politikai bajba került a júniusi európai választások előtt, amikor a pártját hat héten belül két politikai botrány rázta meg – mutatott rá a főleg gazdasággal foglalkozó amerikai kereskedelmi csatorna.

Emlékeztetett rá, hogy a jobboldali magyar vezető régóta Donald Trump szövetségese, és hogy Vlagyimir Putyin EU-n belüli legszorosabb támogatójának tekintik.

Az Eurasia Group elnevezésű tanácsadó intézet szakértői szerint a legutóbbi események „Orbán számára nagy valószínűséggel problematikusabbnak bizonyulnak”, noha eredetileg el tudott távolodni az úgynevezett kegyelmi botránytól anélkül, hogy jelentősen veszített volna a népszerűségéből.

Magyar Péter, egy alig ismert ügyvéd, aki korábban közel állt az Orbán-kormányhoz, közzétett egy hangfelvételt, amely szerinte bizonyítja, hogy vezető tisztségviselők konspiráltak a korrupció leplezésére. Magyar azóta már bejelentette, hogy politikai pártot szándékozik alapítani, hogy kihívást intézzen Orbán Fidesz-pártjával szemben. Végh Zsuzsa, a German Marshall Fund intézet munkatársa elmondta: „Magyar gyakorlatilag ismeretlen alakból néhány hónap alatt eljutott oda, hogy nagy tüntetéseket tud szervezni Budapesten, és uralja a politikai közbeszédet, ami azt mutatja, hogy az országban nagy a kereslet egy új politikai vezetésre."  Végh szerint Magyar Péter azon lehet, hogy a csalódott fideszesek és ellenzékiek, valamint nem kevésbé a határozatlanok, esetleg az apolitikus szavazók voksaira építse a politikai mozgalmát.

A Magyar szervezte március 26-i tüntetés azt a megmozdulást követte, amelyen február elején Novák Katalin államfő kegyelmi döntése ellen tiltakoztak, és amely évek óta a legnagyobb tüntetés volt.

Egy kormányszóvivő a CNBC-nek nyilatkozva Shakespeare „Sok hűhó semmiért” című darabjához hasonlította a történteket, ezen belül az államfő és az igazságügyi miniszter lemondását. Március 26-án Varga családon belüli erőszakkal vádolta Magyart, és azt állította, hogy nyomás alatt beszélt a férfi által korábban közzétett hangfelvételen, amelyből kiderült, hogy a tudott róla, hogy a politikusok beavatkoztak a jogi eljárásba. Magyar a Facebookon tagadta volt felesége állításait.

Végh szerint Magyar politikai sikere nagyrészt attól függ,hogy képes-e a támogatás lendületét fenntartani a 2026-ban esedékes parlamenti választásokig. Ezt pedig az Eurasia Group elemzői szerint igencsak megnehezíti, hogy a kormány keményen kézben tartja a médiát.

„Az adott valóságban nem világos, hogy Magyar fenn tudja-e tartani a lendületét akár csak a nyári európai választásokig, hacsak nem tesz közzé újabb leleplezéseket a kormányról” – mutattak rá az elemzők március 28-án közzétett jegyzetükben.  Hozzátették: „Mi több, egy újabb párt megjelenése az ellenzéki formációk között egyenesen Orbán kezére játszhat a júniusi választásokon. Ugyanis az 5 százalékos parlamenti küszöb alatt lévő pártok lehetővé teszik a Fidesz számára mandátumai növelését”.

https://www.cnbc.com/2024/04/03/hungarys-orban-a-long-time-trump-ally-rocked-by-political-scandals.html

 

The Guardian

Magyar Péter szerint a „víziója” vereséget tud mérni Orbán Viktorra, és centrista mozgalmat épít, amely láthatólag megrendítette a kormányzó pártot, amellyel drámaian szakított – írta a brit liberális lap.

Magyar a The Guardian-nek adott interjúban kifejtette: a rezsim bennfenteseként szerzett tapasztalatai segíthetik abban, hogy sikert érjen el ott, ahol más ellenzéki személyiségek kudarcot vallottak, és ennek alátámasztására idézte a felmérésekben elért „őrült” eredményeit.

Az Orbán Viktor újbóli hatalomra jutása óta eltelt 14 évben sok magyar elvesztette a reményt, hogy hatalmát erodálni lehet. Magyar Péter, a Fidesz legbelső elitjének volt tagja most azt tűzte ki céljául, hogy meggyőzze a magyarokat, Orbán kormányára vereséget kell és lehet mérni – írta a lap.

A tudósító az újságírók számára előre megadott kávézóban találkozott  a tüntetés után Magyarral, „aki azt reméli, hogy (a tüntetés) fordulópontot jelenthet Magyarország számára”.

A szerző ismertette Magyar Péter megjelenésének, és szereplésének történetét, majd rámutatott: elhatárolódott az ellenzéki pártoktól azzal, hogy nem csupán Orbánt, hanem a kormány egyes ellenfeleit is bírálta, és felszólította a konzervatív, baloldali és liberális magyarokat a mozgalmához való csatlakozásra.

Magyar elmondta: a cél természetesen egy párt, hogy indulhasson a június 9-i európai választáson. Saját támogatottságát mintegy 15-21 százalékra becsülte, és ezt „tiszta őrületnek” minősítette. Leszögezte: az európai választáson a listát vezeti majd, de nem kíván Brüsszelbe menni, „mert itthon kell pártot építenie”.

Arra a kérdésre, hogy mi különbözteti meg más magyar ellenzéki politikusoktól, akik kudarcot vallottak, Magyar – aki a politikája márkájának építésében erősen támaszkodik a közösségi médiára -, azt mondta: a különbség az Orbán-rendszeren belüli tapasztalata. „Újonnan érkeztem, de nem vagyok új, hanem nagyon is tapasztalt vagyok. És emellett van vízióm Magyarországról” –mondta.

A kormány tisztségviselői igyekeznek minél jelentéktelenebbnek feltüntetni Magyar megjelenését, és többször cáfolták a korrupcióról szóló állításait. Ám az új ellenzéki mozgalom láthatólag megrázta a kormányzó pártot, és a kormány ellenőrzése alatt álló médiumok naponta tucatjával közölnek a Magyar projektjét és jellemét támadó cikkeket. A Magyar-ellenes kampány részben a házasságával kapcsolatos információkra, Varga Judit volt feleség kijelentéseire támaszkodik. Magyar azonban tagadta a vádakat és „propagandakampányról” beszél.

Egyes ellenzéki politikusok és támogatók kételyeiknek adtak hangot Magyarral és stratégiájával kapcsolatban, és aggodalmukat fejezték ki, hogy tovább hígíthatja a megosztott ellenzéki szavazókat. Magyar ezzel kapcsolatban a lapnak leszögezte: „Szerintem ez nem az én problémám”. Azt mondta, úgy látja, a támogatói mintegy 30 százaléka az ellenzék szavazói közül érkezett, további 30 százalék a függetlenektől, és mintegy 20 százalék a kormány támogatóitól.

Emmanuel Macronhoz hasonlította magát, aki lám, elhagyta a szocialista pártot, és centrista mozgalmat alapított. „Az a célom, hogy középen legyek” – mondta, és hozzátette: egyaránt vannak közös nézetei Orbánnal és az ellenzékkel.

Magyar üzenetei a lap szerint erősen a belpolitikára koncentráltak. A tudósító kérdésére azonban bírálta Brüsszelt, de egyben hangsúlyozta, hogy konstruktív kapcsolatot kell vele ápolni. Ugyanakkor leszögezte: „A kérdésben valamivel közelebb állok a Fidesz álláspontjához, mint az ellenzékéhez, de annyi bizonyos: a klub tagjai vagyunk, és klubtagként kell viselkednünk”.

Felhozta, hogy az EU Orbánnal szembeni politikája segítette a kormányzó pártot. „Nem vagyok nagy híve az európai föderációs szuperállamnak, az erős tagállamokban és erős EU-ban hiszek” - mondta.

Azt is leszögezte azonban, hogy véget vet azoknak a jogállamiság körüli konfliktusoknak, amelyek Magyarország és az EU között napirenden vannak. „Lehetnek viták, de konstruktívnak kell lennünk” – mondta.

https://www.theguardian.com/world/2024/apr/07/hungary-politics-peter-magyar-orban-judit-varga-rally-budapest

 

Süddeutsche Zweitung

Magyar kihasználja az ellenszelet, és az az üzenete, hogy itt valaki egyedül akar elérni valamit, a régi terhek és a régi elitek nélkül. „Több mint húsz éve a magyar vezetők egymás ellen uszítják a magyarokat, de ennek most véget vetünk”. Közösen kell felkelni, át kell hidalni az árkokat, újra hitelt kell szerezni a politikának, túl kell jutni a morális és gazdasági válságon, amelybe a Fidesz taszította az országot – mondta hallgatóságának.

Ugyanakkor nem mutatott be konkrét programot, és nem jelentette be új párt alakítását sem. Tény azonban, hogy átvett egy már létező egyesületet, amelybe beléptek a támogatói, és a „Talpra, magyar” jelszót használja. Ígérte, hogy indul az európai választáson, mivel azonban egy új párt alakításához kevés az idő, a több mint 100 bejegyzett magyar párt valamelyikéhez csatlakozik majd, amely strukturális alapot tud adni neki egy ad hoc választási kampányhoz.

A cikk rámutatott: „A Fidesz-média nyilvánvalóan egy másik rendezvényen volt, mert olyanokat írt, hogy Magyar fellépése „kínos unalomba süllyedt”, „tévelygett a belvárosban”, és „hülyeségeket beszélt”. Ezzel Magyar immár harmadik, sikeres nagy rendezvénye után annyi világos, hogy a Fidesz nemigen tud mit kezdeni Orbán új kihívójával – mutatott rá a szerző.

https://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-peter-magyar-orban-protest-1.6527796

 

ARD Tagesschau

Egy „messiás” felkavarja a magyar ellenzéket. Újdonsággal ugyan nem rukkolt elő, mert amit kifogásol a rendszerben, az már jó ideje közismert.

László Róbert (Political Capital) abban látja a különbséget, hogy most olyasvalaki áll elő a vádakkal, aki a rezsim belső köreiből jön. Ugyan nem az első vagy a második vonalból, de eléggé szavahihető ahhoz, hogy veszélyes tudjon lenni Orbán számára. A demonstrációi nem a kormányról, hanem róla szólnak. De - teszi hozzá a szakértő – a tömegek már Márki-Zaytól is csodát vártak, aztán mi lett belőle. Ugyanakkor Magyar mégis más, mert benne van karizma és tervet is összeállított, túlmutatva az első sikereken. Üzenete világos, egyértelműen beszél.

A közép megtestesítője, jó polgári, konzervatív, régi magyar család sarja, ahol még számítanak valamit az értékek. Vagyis nem baloldali, vállalható a többség számára. Az Orbán-propaganda mégis igyekszik úgy beállítani, mint a baloldal „messiását”. László ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz egyáltalán nem rendült meg, bár Magyar jókor jelent meg a színen. Közelednek ugyanis az európai választások és a kormánypárt éppen gyengélkedik.

Ha feltűnő sikert ér el júniusban, az tovább segítheti.

https://www.tagesschau.de/ausland/europa/peter-magyar-102.html

 

Bloomberg

A magyar ellenzék emelkedő csillaga nagy tömegtüntetést hívott egybe, és ott az ígérte, hogy Európa-párti fordulatot hajt végre. Magyar Péter azzal tudta magára vonni a tömegek figyelmét, hogy a korrupciót állította a középpontba, miközben a közösségi médiában a rózsák háborúját vívta volt feleségével.

Orbán 14 éve uralja a magyar politikát, idáig azonban a kihívók gyorsan letűntek a színről, esetenként úgy, hogy az ellenzék kiállt mögülük.

Ugyanakkor a Fidesz-érában Magyarország az utolsó helyre esett vissza a Transparency International korrupciós indexén. A kormányfő Putyin legszorosabb szövetségese az EU-ban, csak hónapok elteltével adta fel ellenállását Ukrajna katonai megsegítésével szemben.

Sok tüntető elismerte, hogy az újdonsült politikusnak még bizonyítania kell vezetőként, de felbukkanása lehetőséget kínál arra, hogy kialakuljon a kritikus többség Orbánnal szemben. Mindenesetre az általa nyilvánosságra hozott felvétel átmenetileg védekezésre kényszerítette a rendszert, amely válaszul beindította hatalmas médiagépezetét Magyar lejáratására.

(A cikk csak előfizetőknek olvasható.)

https://www.bloomberg.com/news/articles/2024-04-06/budapest-protests-who-is-peter-magyar-hungary-s-rising-opposition-star?utm_source=google&utm_medium=bd&utm_campaign=HP&cmpId=GP.HP

 

Geopolitical Futures

„Úgy tűnik, Orbán elvesztette a fonalat, és ha Budapesten politikai váltás történik, akkor lehetséges, hogy a NATO-val, Oroszországgal és egyebekkel kapcsolatos magyar álláspont is megváltozik. De Orbánnak még nincs vége” – írja George Friedman magyar származású, amerikai geopolitikai stratéga, akit két éve Orbán Viktor is fogadott- és akiről jó véleményt fogalmazott meg.

„Orbán Viktor 1998-tól 2002-ig, majd 2010-től napjainkig kormányozta Magyarországot. Ez idő alatt uralta a magyar politikát és nagymértékben a magyar életet is. A múlt hét végén azonban megkérdőjeleződött az uralma, amikor több tízezer tüntető gyűlt össze Budapesten, és a bukását követelte” – Írja Friedman a Geopolitical Futures-ön. Szerint megdöbbentő esemény volt a Parlament előti óriási tüntetés.

Friedman szerint Orbán ideológiájának hatása elérte az USA-t is: márciusi amerikai útja során Orbán találkozott Donald Trumppal, később mindketten hivatkoztak a találkozóra a beszédeiben. „Erről az útról visszatérve Orbán politikailag biztonságban tűnt Magyarországon. Azonban egy erőteljes Orbán-ellenes erő lappangott, amely arra a meggyőződésre épült, hogy az Orbán-rezsim korrupt, és hogy különböző tagjai a nép kárára gazdagodnak meg” – írja Friedman.

Friedman arról is írt, hogy az ukrajnai orosz invázió előtt, miközben a NATO próbálta meghatározni a stratégiáját, Orbán Moszkvába utazott, hogy találkozzon Putyinnal. A találkozón Orbán azt sugallta, hogy Oroszország követelései észszerűek, és – ellentétben Magyarország NATO-szövetségeseivel – azt mondta, a Kreml elleni szankciók nem fognak működni.

Friedman szerint Orbán régóta hatékony politikus, így még inkább zavarba ejtők a múlt heti események. Azt írja: „Úgy tűnik, Orbán elvesztette a fonalat, és ha Budapesten politikai váltás történik, akkor lehetséges, hogy a NATO-val, Oroszországgal és egyebekkel kapcsolatos magyar álláspont is megváltozik. De Orbánnak még nincs vége. És még ha így is lenne, nem világos, hogy ellenfeleinek van-e olyan víziója, ami elég messzire megy a korrupció iránti megvetésükön túl ahhoz, hogy szélesebb körű változást hozzon Magyarországon.”

https://geopoliticalfutures.com/the-hungarian-crisis/

 

Financial Times

Orbán Viktor 2010 óta gyakorlatilag kihívás nélkül kormányozta Magyarországot, de most egy volt szövetségesből lett vetélytárs olyan nagy támogatásra tett szert, hogy a kormány a teljes fegyvertárát beveti az illető diszkreditálására.

Magyar Péter, jogász, volt diplomata és egy konzervatív család sarja kilépett a Fideszből, és a lapnak adott interjúban elmondta: „Célom az, hogy megfosszam a Fideszt a többségétől a következő parlamenti választáson, és legalább arra rákényszerítsem, hogy belépjen egy koalícióba. Együtt tudok működni a Fidesszel, ha nincs benne haverság és Orbán – már ha létezik ilyen”. Üzenete sok magyart megérintett a négy egymás utáni Fidesz-kormány után, és tízezrek mentek az utcára Magyar hívására. A felmérések szerint a támogatottsága jelenleg eléri a 10 százalékot, ami az ellenzéki oldalon a legmagasabbak között van. Ugyanakkor a Fidesz a biztos szavazók mintegy 40 százalékára számíthat 2026-ban.

A kormányt megrázta Magyar hirtelen feltörése, és küszöbön áll az európai választás is, ezért mindet bevet a diszkreditálására, kezdve attól, hogy női napszemüveget visel, odáig, hogy az új Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene állítólagos külföldi támogatás gyanúja miatt. Elemzők szerint Magyar növekvő támogatottsága mellett a Fideszt aggasztja az a potenciális kár is, amelyet a retorikája okozhat. László Róbert (Political Capital) szerint a Fidesz válság üzemmódban van. „Igyekeznek visszaszerezni a fő bázisukat, de tudják, hogy a mintegy kétmillió plusz szavazójuk közül százezreket fognak elveszíteni” – mondta az elemző.

Magyar még soha nem volt választott tisztségben, magát olyan konzervatívként pozicionálja, aki „nyitott mindenki másra”, és mint mondta, a csalódott fideszeseket és ellenzéki szavazókat célozza meg. A Fideszt ismerő források szerint Magyar kampánya kihívást jelent Orbán azon képessége számára, hogy visszaszerezze a szavazókat, és fenntartsa a párt kohézióját.

Magyar a miniszterelnök gyenge pillanatát használta ki – mutatnak rá elemzők. Februárban Orbán kénytelen volt megszavazni az Ukrajnának szánt 50 milliárdos segélycsomagot, amelyet korábban vehemensen ellenzett, aztán következett az úgynevezett „pedofil botrány”, és amikor Magyar volt felesége - akkor a Fidesz listavezetője az európai választáson -, lemondott, Magyar kampányt indított a kormányzó párt haveri rendszere ellen, és azóta tömegeket vonz és mozgósít.

Török Gábor elemző a Partizán adásában kifejtette: „A Fidesz belső okokból úgy döntött, hogy felhagy Magyar ignorálásával, és felveszi a kesztyűt. Magyart diszkreditálni kell, mert nagyon veszélyes, amit elindított: talán Magyarnak nem sokat használ, de alááshatja a Fideszt”. A párt azzal igyekezett gyengíteni Magyar vonzerejét, hogy a töredezett és gyenge magyar ellenzék újabb részének állítja be. A cikk idézte Mráz Ágostont (Nézőpont) is, aki szerint a Fidesz tábora egységes, és a helyén van. „Magyar Orbánt veszi célba, de téglafalba ütközik” – mondta Mráz.

A Fidesz kampánya Magyart a figyelem középpontjába állította, és széles platformot biztosított számára, ez pedig megfigyelők szerint a céllal ellentétes hatással járhat a Fidesz számára.

Magyar felszólított arra, hogy újra a jogállamiságra kell koncentrálni és a korrupció felszámolását hangsúlyozzza. Ezek a témák egyébként feszültségekhez vezettek az EU-val is, egészen odáig, hogy az Unió befagyasztott sok milliárdot. Ugyanakkor Magyar Orbánhoz hasonlóan elutasítja az EU „kettős mércéit”, és azt mondja, hogy az EU-nak nem kellene támogatások visszatartásával erőltetni igazságügyi reformokat. „Ez zsarolás, és nem az EU dolga, hogy megoldja Magyarország problémáit. Brüsszelnek – és Washingtonnak - meg kell értenie, hogy a Magyarországra gyakorolt nyomás a céllal ellentétes eredményt hoz. Orbán részben azért nyer, mert fenntartja a Brüsszellel való harc látszatát” – fejtette ki.

Magyar Péter a jelek szerint Oroszország kérdésében középre igyekszik helyezkedni.

Azt is kifejtette: ha pártja győz, nem hajol meg a Nyugatnak. „Ha júniusban jó eredményt érünk el, mindkét oldalon sok ember hinni kezdi majd, hogy el tudunk érni valamit” – mondta.

https://www.ft.com/content/3dcebe98-5612-4df2-b0a7-20cf5c738039

 

T.Online

Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, és egy eddig ismeretlen ember váratlanul tízezreket visz az utcára: a neve Magyar Péter, és nem az ellenzékből jön, hanem évekig Orbán pártjának, a Fidesznek a tagja volt – mutatott rá a német Telecom híroldalán.

Magyar Péter Orbán Magyarországát maffiaállamnak nevezi és korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel vádolja. A vidéket járja, a Youtube-on és a lapok címoldalán szerepel, és eddig ismeretlen Tisztelet és Szabadság (TISZA) elnevezésű pártájával indulni szándékozik az európai választáson.  Mindezek alapján nem csupán Magyarországon merül fel a kérdés, hogy veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára.

A cikk részletesen ismertette Magyar Péter közszereplését a februári hirtelen megjelenésétől kezdve a pedofil botrányon és következményeiig. Idézte Michael Winzert, a CDU-hoz közelálló német Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodavezetőjét, aki szerint a kilencvenes évek óta főleg két személy határozta  meg a politikai színteret, a jobboldalon Orbán Viktor, a baloldalon Gyurcsány Ferenc, és a polarizált rendszerben nem tudott kifejlődni új, releváns politikai erő. Ez azonban Magyar Péter megjelenésével megváltozott, mert Magyar Péter most ezt a rendszert forgatja fel, és alternatívát kínál a szavazóknak. Ebben főleg az elégedetlenségből profitál, abból, hogy drasztikus az infláció, és hiába beszél a kormány „szankciós inflációról”, a szakértők az okot a hibásan vezetett gazdaságpolitikában és a grasszáló korrupcióban is látják – mondta Winzer.

A szerző rámutatott: nem világos, hogy Magyar politikai téren mit képvisel. Beszédeinek középpontjában a korrupció áll. Winter szerint még igencsak homályos, hogy milyen álláspontot képvisel Magyar valójában. „Mindeddig nem szólt Európa-politikai témákról, hanem főleg csak a Fidesz botrányairól. Úgy tűnik, hogy egy „botrányoktól mentes, jobb Fidesz” mellett áll. Hangsúlyozza ugyan, hogy azt mondja, egy európai Magyarország mellett áll. Ám ellentétben az ellenzéki politikusokkal, akik Orbántól elhatárolódva magyar és uniós zászlókkal mutatkoznak, Magyarnál kizárólag magyar nemzeti zászlók vannak.

Magyar nagyon sokáig nem szólt az ukrajnai háborúról sem, és érdeklődés előzi meg, hogy elhatárolódik-e Orbán oroszbarát politikájától. A kérdéssel kapcsolatos első megnyilvánulásai azonban csak homályos pozíciókat mutatnak, amelyek azonban legalábbis retorikai téren eltérnek Orbán agresszivitásától.  A Facebookon közzétett kilencpontos listájából az derül ki, hogy kiegyensúlyozott álláspontra törekszik. Úgy tűnik, több pontban közel marad a Fideszhez, nincs szó például fegyverszállításról, és hangsúlyozza az ukrajnai magyarok jogait, amelyeket Orbán hoz fel Ukrajna ellen. Egy pontban azonban világosabban fogalmaz: „Ha elfogadjuk Ukrajna területvesztését, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, és megszüntetjük az európai államközi biztonsági garanciákat”.

Winzer azonban nem hiszi, hogy Magyar Orbánhoz képest teljesen más külpolitikát folytatna.

Nagy kérdés, hogy kire nézve veszélyesebb Magyar: a kormányzó Fideszre, vagy mégis inkább az ellenzékre, amelynek eddig a széles szövetség ellenére sem sikerült megnyirbálnia Orbán hatalmát? Erről bizonyosat majd a június 9-én esedékes európai választás után lehet mondani. A Fidesz egyelőre nyugodtnak mutatkozik, Magyar pedig azt jósolja, hogy a választás eredménye lesz az Orbán-rendszer első koporsószöge.

Az Euractiv portál megbízásából készült Europe Elect felmérésben kimutatott első, óvatosan értékelendő tendenciák szerint Magyar pártja három helyet szerezhet az Európai Parlamentben, de az ellenzék kárárára, míg a Fidesz tíz mandátumra számíthat.

https://www.t-online.de/nachrichten/ausland/id_100383260/aus-orbans-eigenen-reihen-wird-ihm-peter-magyar-zur-europawahl-gefaehrlich-.html

 

További linkek:

https://www.euronews.com/2024/04/07/thousands-protest-in-hungary-against-viktor-orbans-government

https://www.aljazeera.com/news/2024/4/6/thousands-demonstrate-in-anti-orban-protest-in-hungary

https://www.france24.com/en/europe/20240406-hungarians-rise-tens-of-thousands-protest-against-orban-in-budapest

https://timesofindia.indiatimes.com/world/europe/hungary-tens-of-thousands-rally-in-support-of-orban-rival/articleshow/109104227.cms

https://www.reuters.com/world/europe/tens-thousands-march-budapest-against-orban-2024-04-06/

https://www.yahoo.com/news/rising-opposition-leads-rally-against-092107701.html

https://de.euronews.com/2024/04/07/orbans-neuer-gegner-peter-magyar-versammelt-100000-in-budapest-in-ungarn

https://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-proteste-1.6526227

https://www.spiegel.de/ausland/ungarn-zehntausende-demonstrieren-gegen-viktor-orban-in-budapest-a-131be7c2-46ea-4e53-b8fe-2a470fb9c192

https://kurier.at/politik/ausland/ungarn-protest-orban-budapest-peter-magyar/402847972

Üzenjen nekünk

Close