A nyugdíjkiadások drasztikus csökkenésével számol a kormány jövőre

A nyugdíjkiadások drasztikus csökkenésével számol a kormány jövőre

43,8 milliárddal kevesebb nyugdíjkiadással számol a kormány a "demográfiai folyamatok miatt".

2022-re az ideinél 43,8 milliárd forinttal kevesebbet kell költenie az államnak nyugdíjra - derül ki a 2022-es költségvetés fejezeti indoklásából.

dokumentum úgy fogalmaz, hogy

"a nyugdíjasok átlagos létszáma – elsősorban a nyugdíj igénybevételi és demográfiai folyamatok miatt – várhatóan 1,2%-kal csökken",

és bár a "korhatár feletti nyugdíjasok számának csökkenését kissé kompenzálja a nők korhatár előtti nyugdíjban részesülők számának várható emelkedése", így is csökkenni fognak a tervezett nyugdíjkiadások.

A szöveg szerint

"a létszámváltozás hatása mindösszesen 43 800 millió forinttal csökkenti a 2022. évi tervezett kiadásokat".

2019-ben 2 millió 557 ezer ember részesült valamilyen jogcímen nyugdíjkifizetésből (ebből mintegy 2 millióan öregségi nyugdíjból), ehhez képest az 1,2 százaléknyi csökkenés több mint 30 ezer 600 főt jelentene.

A kiadások alakulását pedig érdemes összehasonlítani például a tavalyival: 2020 májusában a kormány még egyáltalán nem számolt ilyen szintű demográfiai változásokkal, az akkor beadott 2021-es költségvetés még arra jutott, hogy "a nyugdíjasok átlagos létszáma – több folyamat együttes hatásaként – gyakorlatilag változatlan marad 2021-ben", mert az 1956 második felében születettek 2021 első félévében érték el a 64,5 évet, miközben a hozzátartozói ellátásokban részesülők létszáma évek óta csökkent.

2021-re mindenesetre a kormány 100 millió forintos kiadásnövekedéssel számolt, ezzel párhuzamba állítva a 2022-re tervezett közel 44 milliárdos kiadáscsökkenést, elég drasztikus a változás.

Bár a nyugellátásokkal kapcsolatban a 2022-es költségvetés nem említi a koronavírust, és valóban más demográfiai folyamatok is közrejátszhatnak a nyugdíjasok számának csökkenésében, korábban a KSH azt közölte, hogy közel 40 ezer fővel csökkent Magyarország népessége 2020-ban, a járvány sújtotta évben elhunytak száma pedig több mint 11 000 fővel volt több, mint 2019-ben, ezzel pedig ez volt az elmúlt 21 év legmagasabb halálozási adata.

Forrás: Magyar Narancs

Üzenjen nekünk

Close