Az év végére utolérheti magát a világgazdaság

Az év végére utolérheti magát a világgazdaság

A jelenlegi várakozások szerint a globális GDP akár 5 százalékkal is nőhet az idén, ledolgozva a világjárvány miatti visszaesést. Kína már most pozitívban lehet. Az InfoTandem infografikája.

Ebben az évszázadban még nem mértek olyan gyors globális növekedési tempót, mint amilyenre a jelenlegi várakozások szerint az idén esély mutatkozik. A PwC friss előrejelzése, a Global Economy Watch 2021 szerint – amely egyebek mellett az IMF és az OECD adatait és várakozásait szintetizálja – a globális GDP piaci árfolyamon számítva hozzávetőleg 5 százalékkal bővülhet. Ez azt jelenti, hogy a világgazdaság teljesítménye az év végére, a jövő év elejére visszakapaszkodhat a járvány előtti szintre.

A kedvező összkép persze igen változatos részletekből áll össze, akár az időbeli eloszlást, akár az egyes meghatározó országok teljesítményét nézzük. Ami az ütemezést illeti, a következő 3–6 hónap mindenképpen küzdelmesnek ígérkezik, különösen a jelenlegi téli hónapokat élő északi féltekén, félő ugyanis, hogy több helyütt újabb korlátozó intézkedésekre lesz szükség. Így több fejlett országban is előfordulhat, hogy az első negyedévet még a visszaesés jellemzi majd, s inkább csak az év második felében kap új erőre a gazdaság.

Ez nagyban függ attól, hogy a védőoltásokat sikeresen és gyorsan alkalmazzák-e, s a fejlett országokban mikorra sikerül a lakosság legalább kétharmadát beoltani. Szintén befolyásolja a kilátásokat, hogy a világ jelentős gazdaságaiban továbbra is laza fiskális, monetáris és pénzügyi feltételek érvényesülnek-e majd.

Országonként vizsgálva, úgy tűnik, a meghatározó szereplők közül Kína áll a legjobban, ahol a gazdaság teljesítménye már most meghaladja a járvány előttit. A PwC szakemberei szerint a kilábalás ott lesz lassabb, ahol a szolgáltatási szektor a meghatározó (ilyen például az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország), valamint ahol főként a tőkejavak exportjára épül a gazdaság (mint Németországban és Japánban).

A világjárvány következményeként a reál-GDP 2020-ban globálisan 3,9 százalékkal csökkent az előzetes számítások szerint; a legtöbb fejlett országban visszaesést mértek. A zuhanás a pandémiával különösen sújtott Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban a 9 százalékot is meghaladta, de ebbe a körbe tartozik például India is. A legfejlettebbek közül Németország és Japán is 5 százalék fölötti mínuszt kénytelen elkönyvelni, míg az Egyesült Államoknak és Oroszországnak „csupán” 4 százalék körüli visszaesést kell ledolgoznia.

A mélyről induló India mellett az eleve pozitívban lévő Kínától várható az idén a leglátványosabb felfutás, e két országban 8–9 százalékkal is erősödhet a GDP. Az amerikai és a német gazdasági teljesítmény bő 3 százalékkal, a japáné ennél valamivel szerényebben bővülhet a várakozások szerint.

A környezet 2021-ben kiemelt hangsúlyt kap, lehetőséget kínálva a nettó nulla kibocsátásra történő gazdasági és politikai átmenet felgyorsítására. A környezetvédelmi projektek finanszírozására szolgáló – a fix hozamú értékpapírok globális piacának jelenleg alig 5 százalékát kitevő – úgynevezett zöld kötvények kibocsátása az idén összességében több mint 40 százalékkal bővülhet, és értéke először haladhatja meg az 500 milliárd dollárt.

A foglalkoztatási problémák viszont még jó ideig fent maradhatnak; az OECD a világjárványt megelőző körülbelül 5 százalékos rátához képest 7 százalék körüli munkanélküliségi szintet jelez előre tagállamaiban.

 

Forrás: ado.hu

 

Üzenjen nekünk

Close