Az infláció hivatalosan is megugorhatja a 17 százalékot

Az infláció hivatalosan is megugorhatja a 17 százalékot

A rezsicsökkentés leépítésének hatására 17 százalékra gyorsulhat az átlagos infláció Magyarországon - derül ki az elemzők várakozásaiból. A forintgyengülés vélhetően a nyár közepén kezdte igazán éreztetni hatását.

Egyelőre semmi nem állítja meg Magyarországon az árak száguldását, júliusban is folytatódtak az elmúlt hónapokra jellemző átárazások, ami a kormányzati adóintézkedésekkel párosulva újabb lendületet adott az áremelkedéseknek - írja a Világgazdaság. A hírportál elemzői konszenzusa szerint a nyár közepén 13 százalékra gyorsulhatott az infláció.

Eközben a maginfláció is már a 15 százalékos szint közelében jár. Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy hónapról hónapra tolódnak feljebb az éves várakozások: a mostani számítások szerint idén csaknem 12,5 százalékos lehet a drágulás, és jövőre sem fog érdemben lassulni.

"Átárazás" az új eufemizmus

Az egyedi hatásokat emelte ki kommentárjában Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. A szakember szerint a nyár folyamán – szezonális hatások miatt – jellemzően az éves átlagnál gyengébb havi infláció szokott mutatkozni, ugyanakkor az extrém körülmények és az említett tényezők következtében aligha számíthatunk hasonlóra idén.

Ráadásul a különadóval sújtott szektorok is megkezdték az áralkalmazkodást, bár megjegyezte, ezek a hatások egyelőre rendkívül nehezen becsülhetők.

A forintgyengülés hatása

A drámai mértékű forintgyengülés hatása vélhetően gyors áttételekkel érvényesült a hónap folyamán, főként az importált élelmiszerek és iparcikkek körében, míg a piaci szolgáltatások áremelkedését a szabadidős szolgáltatásokkal kapcsolatos kereslet élénkülése is gyorsíthatta - mondta Halász Ágnes, az UniCredit Bank vezető elemzője.

A rezsitámogatás csökkentése augusztusban csaknem a duplájára gyorsítja majd a drágulás havi ütemét, amitől az alacsony bázissal párosulva az éves árindex 17 százalék közelébe emelkedhet.

Forrás: napi.hu

 

Üzenjen nekünk

Close