Az irodai munka is kockázatos

Az irodai munka is kockázatos

Kétéves kampányt indult a mozgásszervi betegségek kialakulásának megelőzéséért.

A mozgásszervi betegségek a munkával összefüggő leggyakoribb egészségi problémát jelentik Európában.

Ötből mintegy három munkavállalónak okoznak nehézséget a mozgásszervi panaszok.

Sok olyan munkahely van, ahol olyan jellegű rendszeres mozgást kell végezni, ami megviseli a szervezetet, ezért a megbetegedési okok élcsoportjában szerepelnek a mozgásszervi panaszok – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor kiemelte: a gépesítésre és a robotizációra nem mindig van lehetőség.

Az államtitkár szerint jellemzően két korosztálynál jelentkeznek a gondok, eltérő okból. Az idősebb szakemberek azt mondják, már kitanulták a fortélyokat, de nem veszik figyelembe az idő múlását, és nincs már meg a korábbi rugalmasság, ez pedig balesetekhez vezethet bizonyos esetekben. A fiataloknál viszont nincs meg a gyakorlat, de a lendület viszi őket, túlvállalják magukat, vagy nem tartják be a szabályokat, ami szintén gondot okozhat.

Egyre inkább kimutatható a kár nemzetgazdasági szinten is

– hangsúlyozta Bodó Sándor.

Arról is beszélt, hogy korábban a fizikai munkakörben dolgozók voltak érintettek, ám ma már veszélyt jelent az íróasztalnál eltöltött sok munkaóra is, az irodai munka is bekerült a kockázati elemek közé.

Az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége kétéves kampányt indít Egészséges munkahelyek: legyen könnyebb a teher néven a mozgásszervi betegségek kialakulásának megelőzéséért a munkahelyeken. A kampányban a szakmai információk mellett bemutatják a jó példákat és gyakorlatokat, hogyan lehet elkerülni a mozgásszervi megbetegedéseket.

Forrás: Infostart

Üzenjen nekünk

Close