Dérer Miklós: Ukrajna és a Nyugat

Dérer Miklós: Ukrajna és a Nyugat

Ukrajna és a Nyugat

 

Miközben Vlagyimir Putyin karácsonyi üzentében elhúzódó hosszú háborúra igyekezett felkészíteni a tűrőképességét egyelőre még tartó orosz lakosságot[1], az ukránok – ahogy a védelmi miniszter, Olekszii Reznikov minapi cikkében kifejtette – még az idei évben teljes győzelemre, az orosz inváziós csapatok vereségére veszik az irányt. Úgy vélte, ehhez az első és legfontosabb lépés a kezdeményezés visszaszerzése, amelyhez a tavalyi év második felének ukrán katonai sikerei nyithatják meg az utat. Hozzátette, nincs lehetőség az agressziót megelőző status quo-hoz visszatérni, és hangsúlyozta azt a hivatalos ukrán álláspontot, hogy mindenekelőtt a Nyugat vezetőinek egyértelműen fel kell ismernie és el kell fogadnia, hogy Oroszország veresége kívánatos és elérhető célkitűzés, és enélkül a béke elképzelhetetlen. Kizárólag így lehet megszabadulni a nemzetközi biztonságot leginkább és folyamatosan destabilizáló veszélytől, az orosz terjeszkedési törekvések fenyegetésétől. Azok a hangok, amelyek ezt megelőzően, idő előtt a diplomáciai megoldást sürgetik, egy oroszbarát kompromisszumos békét szeretnének, ami viszont újabb háborúk melegágya lenne. Ahelyett, hogy Putyin számára arcmentő kibúvókat keresnénk, a jelenleg mutatkozó gyengeségét kellene kihasználni. Mindez azt jelenti, hogy Ukrajnát el kell látni azzal a légvédelmi képességgel, középhatósugarú rakétákkal, tankokkal és repülőgépekkel, amelyekre szüksége van a háború (győztes) befejezéséhez.

A folyamatosan egyeztetett nyugati stratégia nem ilyen radikális és maximalista. Miközben egyértelműen szeretnék megregulázni és visszaszorítani az orosz agresszív ambíciókat, nem kívánják megalázni a világ második nukleáris hatalmát, mivel ennek mind a nemzetközi biztonság szempontjából, mind az orosz belpolitika vonatkozásában súlyos, veszélyes, tehát nem kívánatos következményei lehetnének. Abban viszont határozottak, hogy nem szabad kvázi megjutalmazni Putyint agressziójáért, és a háborúban elfoglalt területeket nem tarthatja meg.

A Krím bonyolultabb kérdése más eset. Kevesen tartják valószínűnek, hogy a félsziget visszatérhet Ukrajnához. Azonban a Krímnek is, és a többi, Moszkva által vitatott és igényelt területek kérdésének megnyugtató, mindenki által elismerten, az elfogadott nemzetközi jog alapján kellene megoldódnia, különben az áldatlan háborús helyzet fennmaradása a befagyott konfliktusok számát szaporítva hosszabb távon is nagy regionális rizikót jelentene. Persze, ez egy olyan ideális megoldás lenne, amelynek esélyeit a jelenlegi körülmények között még nehéz elképzelni.

Mindenesetre, ami a katonai-fegyverzeti kérdést illeti, a folyamatos és esetenként erőszakosnak látszó ukrán nyomás a fegyverszállítások felgyorsítására sikereket tud felmutatni. Ugyanis egy jórészt hagyományos, egyes esetekben – és egyre gyakoribban – elavultabb fegyverekkel is felszerelt, a hivatásos katonákat egyre nagyobb számban sorozottakkal kiegészítő orosz tömeghadsereg nyomásának ellensúlyozására a fejlett technika és a precíziós tűzerő lehet az egyik hatékony megoldás. Persze, a politikai óvatosság és a fokozatosság ennek az ukránok rendelkezésére bocsátásában érthető és nyilvánvaló, hiszen a Nyugat – miközben elkötelezetten támogatja a megtámadottat – nem kíván maga is aktívan bekapcsolódni a konfliktusba. Ezért például a kért, sőt követelt nehéz harckocsik (tankok) helyett a mai napig egyelőre könnyebb „páncélozott harcjárművek” (armoured/infantry fighting vehicles) érkeznek, hiszen a francia AMX-10RC, a német Marder és az amerikai Bradley ilyen fegyverrendszerek.[2]

Marder német lövészpáncélos

Legújabban viszont, számítva egy nagyon is lehetséges tavaszi orosz offenzívára, már ígéretek formájában is nagyon komolyan felvetődött nehéz páncélosoknak, amerikai Abrams és német Leopard 2 tankoknak a szállítása. Ez utóbbiak például lengyel készletekből. Zelenszkij elnöknek a brit miniszterelnökkel, Rishi Sunak-kal folytatott kjivi tárgyalásain pedig ukrán közlés szerint komoly ígéret hangzott el brit Challenger 2 tankok szállítására.

Brit Challenger2 harckocsi

Ezek az ígéretek a nyugati stratégiának az ukrán védelem érdekében tett bizonyos változását jelzik, ám elemzők jeleznek problémákat. Egyesek szerint mindez csupán válasz a növekvő orosz tavaszi fenyegetésre, és nem változtat az alapvetően támogató, de nem résztvevő óvatos felfogáson. Mások úgy vélik, hogy ezekkel a komolyabb fegyverekkel egyfajra eszkalációs spirál indulhat be, amelynek a végét nem, de a veszélyeit nagyon is láthatjuk.

A védelem megerősítéséhez pedig legújabban a nagyon hatékony Patriot légvédelmi rendszert is többen felajánlották Kjivnek.[3] Nagyhatósugarú, Oroszország távolabbi területeinek támadására is eminensen alkalmas rakéták szállítását azonban kizárták.

Kérdéses volt, hogy a könnyű harckocsik küldése mennyiben minősült inkább politikai gesztusnak, mint tényleges, a harcok menetét komolyan befolyásoló, vagy a várható tavaszi orosz offenzíva esélyeit korlátozó fegyvereknek. (A Patriot rakéták esetében – amelyeket egyébként Németország is felajánlott - más a helyzet, tényleges és hatékony védelmet jelentenek az orosz repülőgépek, rakéták és drónok ellen.) A szofisztikált fegyverrendszerek érkezésében az időtényező nagyon számít. Scholz német kancellárt otthoni koalíciós partnerei részéről kritikák is érik, mondván, ezeket a fegyvereket már múlt tavasszal el kellett volna küldeni Ukrajnának. A háború menetének alapvető megváltozásához, a további, és meghatározóbb ukrán harctéri sikerekhez viszont katonai szakértők szerint leginkább olyan tüzérségi eszközök, rakéták, drónok, tankok és repülőgépek számítanának, amelyek legalább 300 kilométer mélységig elérnék az orosz törzsterületeket, ezáltal képesek lehetnének rombolni az ellátási-utánpótlási vonalakat, megakadályozni, de legalábbis komolyan akadályozni az orosz (bekerített) csapatok visszavonását, a támadásra készülő orosz csapatok összevonását, a jóformán teljes mértékben a külső szállításokra szoruló Krím ellátását. Az ilyen mértékű és színvonalú segítségnyújtás azonban valóban a háború vállalhatatlan eszkalációjához, a Nyugatnak a háborúba történő közvetlen részvételéhez vezetne. Ezért teljességgel kizárható opció.

Patriot rakétaegység készenlétben

Mindeközben Ukrajna szenved, védekezik és meglepő harctéri sikerek ér el. Az ország kiterjedt pusztításokat visel el, infrastruktúrájának módszeres pusztítását; a lakosság ellenálló képességét és a kjivi vezetést és a hadsereget támogató elkötelezettségét igyekszik gyengíteni az orosz terrorhadviselés. Egyelőre sikertelenül. Sőt. A háború, az orosz agresszió és hadviselés alapvető változásokat eredményezett az ukrán társadalomban és politikai rendszerben. És pont ellenkező irányban és értelemben, mint azt az agresszor a Kreml-ben elképzelte. Egy gyengébb identitású és többnyelvű-többetnikumú társadalom rohamléptekkel alakul nemzetté, erősödik ukrán identitása még az oroszul beszélők jó részének is. A patriotizmus kézzelfogható, ahogy az oroszokkal szembeni ellenérzés, sőt gyűlölet is, amelynek megváltozása, enyhülése távoli esély lehet csak. A múlt szkepszisét felváltó meglepő bizalom alakult ki a politikai vezetéssel szemben, az emberek értékelik a kitartást, a következetességet, érdekeik képviseletét. Az országot a háború előtt jellemző korrupció visszaszorulóban, ahogyan a politikai életre rátelepedett oligarchák hatalma és befolyása is. A nyugati orientáció – amely komoly, megosztó viták tárgya volt -, nem kérdés többé. A társadalom többsége támogatja az Európai Unióhoz csatlakozást, ahogyan támogatná a NATO felvételt is. És a vezetéssel egyetértve nem fogadja el az ultimátum jellegű orosz tárgyalási és „békeajánlatokat”, amelyekre hasonló intranzigenciával és maximalizmussal válaszol. Az álláspontok megmerevedtek, csupán a harctéri helyzet, vagy a nemzetközi nyomás változtathatna ezen.

Ugyanakkor sem a Nyugat, sem Ukrajna nem engedheti meg magának, hogy a háború ad Graecas calendas elhúzódjon. Az irtózatos orosz terrorbombázások és az infrastruktúra folyamatos és tömeges pusztítása az életlehetőségektől fosztja meg az ukrán lakosságot. Türelmük és eddig példaszerű ellenálló és tűrőképességük nem lehet végtelen. Ahogyan a nyugati támogatók együttérző figyelme is lankadhat, nem utolsó sorban a közvélemény esetleges, jövőbeli kifáradása (war fatigue) nyomására. A háború befejezésében a nemzetközi szervezetek, valamint a háborúzó felektől kiinduló globális ellátási láncok fenntartását, és ahol megszakadtak, újra kialakítását szorgalmazó, a háború következményeit megszenvedő országok (az ukrán és orosz gabona- és étolajszállítások akadozásáról és akadályozásáról beszélünk) egyaránt érdekeltek.

Legyünk azonban realisták. Ukrán győzelem a háborúban – nem lankadó nyugati segítséggel - lehetséges, de nem valószínű. Orosz győzelem lehetséges, de nem kívánatos, és megakadályozandó. A jelenlegi helyzetben egy befagyott konfliktus, vagy egy elhúzódó háború a legkevésbé sem kizárható. Vlagyimir Putyinnak ebben a konfliktusban semmiben, talán csak ebben igaza lehet.

Dérer M.

 

[1] Viták inkább a mélyben és az elit körében folynak. A tudatos háborúellenesek jó része emigrált – többszázezres tömegről, főleg értelmiségiekről és a sorozást kikerülő férfiakról van szó. Az elit pedig többé-kevésbé a háború pártján áll, problémái inkább a hadsereg eredményességével, illetve a hivatalossággal ellentétben a kompromisszum lehetőségeinek a keresésével kapcsolatban vannak.

[3] Zelenszkij ukrán elnök nagyhatású washingtoni kongresszusi beszédében úgy fogalmazott, hogy az orosz agresszióval szembeni sikeres ellenálláshoz ne csupán az ukrán patrióták, hanem az amerikai Patriot-ok is szükségesek.

Üzenjen nekünk

Close