Európából – Európáról

Európából – Európáról

Ezen a héten a Dérer Miklós által összeállított „európai mozaik” ad áttekintést térségünk legfrissebb fejleményeiről.

Európából - Európáról

 

Európai Unió

Miközben az energiaárak az égbe szökkentek, és az európai alumíniumgyártás a gyárbezárások miatt leépülőben van, az Unió növeli importját Oroszországból és Kínából. Eközben a francia alumíniumipar reprezentánsai jóval közelebbi és közvetlenebb problémára mutogatnak. Nevezetesen arra, hogy a Brüsszel által támogatott Ibériai (Spanyolországot és Portugáliát érintő) gázár-befagyasztás méltatlanul hátrányos versenyhelyzetbe hozza őket, és Spanyolország ellen dömpingellenes intézkedéseket sürgetnek.

XXX

Még az energiánál maradva: a krízis megoldására a Brüsszel által szorgalmazott rendkívüli intézkedések egyes kritikusok szerint egyre inkább „összefércelt rongyszőnyegre” emlékeztetnek, hiszen egyre több a kivétel, az ideiglenesnek mondott mentesség, és a túlzott képlékenység – vagyis pont azok az egységet megingató sajátságok, amiket éppen a Bizottság szeretett volna elkerülni.

XXX

Közegészségügyi illetékesek megosztottak abban a vonatkozásban, hogy az Európai Uniónak szüksége van-e egy dohányzás ártalmai ellenes stratégiára. Ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (a WHO) adatai szerin a káros szenvedély évente 700 ezer idő előtti halálesetnek az okozója Európában.

XXX

Az Unió kiberbiztonsági ügynökségének főnöke, Juhan Lepassaar szerint ugyan az ukrajnai háború nem eredményezett radikális változásokat az európai országok kíberbiztonsági helyzetében, az mindenesetre megállapítható, hogy a hálón végrehajtott támadások egyre gyakoribbak és szofisztikáltabbak lettek.

XXX

Az EUROSTAT értékelése szerint az euro-övezet szeptemberi inflációs rátája– nagyrészt az energiaárak 40 százalékos növekedésének köszönhetően - elérte a 10 százalékot. Az áremelkedés az élelmiszerek 12 százalékos drágulásával együtt évtizedek óta a legmagasabb, az európai lakosság többsége eddigi élete során még nem tapasztalt hasonló mértékű áremelkedést.

XXX

A jobbközép Európai Néppárt, „nagyon megosztott” az abortusz kérdésében, nyilatkozta Arba Kokalari , az Európai Parlament képviselője, a csoport tagja. A képviselőnő, aki a „választás szabadságának” (pro-choice) őszinte híve arról is beszélt, hogy a terhességmegszakítás lehetőségének az EU alapjogaiba foglalását sürgető mozgalom egyre nagyobb teret nyer.

XXX

Az EU-Izrael Tanács következő ülését – a megszállt területeken folytatott izraeli telepítési programokkal kapcsolatos vita ellenére – novemberben, még az esedékes izraeli választások előtt valószínűleg megtartják a felek, miután egy évtizedig az európaiak tiltakozásul felfüggesztették a részvételt. Palesztin jogvédő csoportok mindeközben határozottan állítják, hogy a zsidó állam az utóbbi időben fokozta a megszállt területek (Ciszjordánia) ellenőrzését, és folyamatosan építi a telepeket. A biztonsági erők aktivitása is növekszik.

XXX

Az Európai Unió illetékesei úgy vélik, hogy a szivárgások a két, Balti-tenger alatti gázvezetéken „nem véletlenek”. Josep Borrell, az unió külpolitikai főképviselője arról is beszélt, hogy „minden rendelkezésre álló információ azt jelzi, hogy a szivárgások szándékos cselekedet eredményei”. Svédország, Lengyelország és Dánia is szándékos szabotázsakciót sejt az Északi Áramlat 1 és 2 szivárgása miatt. Az ukrán elnök tanácsadója úgy fogalmazott, ez „Oroszország által eltervezett terrortámadás és agresszió az EU-val szemben”. (A szivárgásokat, amelyek komoly környezetkárosító veszélyeket hordoztak, a múlt héten sikerült megszüntetni.)

XXX

Nemcsak az uniós politikusok, hanem más európai politikai tényezők is valamennyien szabotázsnak tulajdonítják az elmúl időszakban a balti tengeri három gázvezetékkel történteket. A robbantások a valahai legnagyobb egyedi légkört mérgező metán koncentrációt bocsátottak a légkörbe, pedig a gázkitermelésnél és szállításnál történnek - ritkán – hasonló légkörszennyezést okozó véletlenek. Dán hivatalos helyről közölték, hogy a légkörbe került károsanyag az ország éves szennyező kibocsátásának egyharmadát tette ki.

Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter és jelenlegi európai parlamenti képviselő félremagyarázható tweet-je elég nagy vihart okozott: az egyébként erősen atlantista és Amerika-barát politikus Twitter-bejegyzését többen úgy értelmezték, hogy a politikus az Egyesült Államokat vádolja az Északi Áramlatok elleni szabotázzsal. A kölcsönös és politikai alapú vádaskodások sora mai napig is alig ült el, pedig a szivárgásokat már megszüntették. Egyébként a szakértők tartanak a gázvezetékek elleni támadás precedens jellegétől: a globális gazdaság és általános kommunikáció alapjának számító tenger alatti internet vezetékek ugyancsak hívogató következő célpontnak bizonyulhatnak.

XXX

Stefano Sannino, az EU külügyi szolgálat (EU External Action Service) főtitkára a 2022-es CEPA fórumon arról értekezett, hogy a globális politikai egyensúly napjainkra megbomlott, és az antidemokratikus politikai és kormányzati modellek terjednek a világban. Ezek ellenében még nem sikerült vonzó alternatívát nyújtanunk. „A háború globális mértékben polarizálta a nemzetközi viszonyokat, és ezért az elmúlt hat hónapban fáradhatatlanul igyekeztünk bilaterális és multilaterális kapcsolatainkat továbbfejleszteni. Nemcsak a háborút érintő orosz narratívát szükséges ellensúlyoznunk, amely igyekszik elterelni a figyelmet a háború igazi okairól és az Ukrajna elleni agresszió miatti felelősségükről, hanem arra is oda kell figyelnünk, hogy a háborúnak milyen hatásai vannak harmadik államok egész sorára” – hangsúlyozta a diplomata.

XXX

Nemzetállamok

Annalena Baerbock német külügyminiszter igyekezett a harmónia és az egyetértés látszatát kelteni varsói vizitje során, ami különösen annak a fényében tűnik kármentési kísérletnek, hogy alig pár órával a látogatás előtt partnere, Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter aláírt egy diplomáciai jegyzéket, amelyben a lengyel kormány hatalmas jóvátételi összeget követel a Németország által a második világháborúban okozott károkért. (Nyilvánvaló, hogy a lengyelek egy többszörösen lezárt ügyet igyekeznek ezzel felmelegíteni, valószínűleg hiába és belpolitikai okokból.) A németekre egyébként más európai partnereiktől is rájár a rúd, hiszen az a német terv, hogy a háztartások és a vállalatok költségeinek enyhítésére (az égbeszökő energiaárakról van szó) 200 milliárd eurós támogatást nyújtanának, kiverte a biztosítékot az Európai Bizottságnál és a tagállamoknál. Ez utóbbiak azt kifogásolják, hogy ez a támogatás jelentős előnyt jelent a német cégek számára, mivel olyan mértékű, amellyel a többi ország nem tud versenyezni. Azt is kifogásolják, hogy miközben a német kormány ellenzi a gázárak maximalizálását európai uniós szinten, koordinálatlan és önző önálló akciója tulajdonképpen mégis hasonló húrokat penget, csakhogy nem európai, hanem csak német nemzeti szinten. Úgyhogy az európai pénzügyminiszterek legutóbbi összejövetelükön, amelyen a nemzeti energiaterveket igyekeztek k megtárgyalni – és éppen a nagyobb koordináció céljából – a német külön út kísérlete is szóba került, és nem rokonszenvező vagy megértő megközelítéssel.

XXX

Szeptemberben legutóbb már a második, ezúttal ezer menedékjogot kérő személyszállító hajó kötött ki Amszterdamban. (A hajókat, amelyek cruise ship-ek, vagyis nagy vízkiszorítású óceánjáró sétahajók, a holland kormány bérelte.) A hajók a tervek szerint az elkövetkező hat hónap során, amíg a menekültkérelmeket elbírálják, a menedékkérők szállásául fognak szolgálni, ahol nyelvi oktatást is kapnak. A holland hatóságok egyébként súlyos restanciában vannak a kérelmek elbírálásában, jelenleg 30 ezren várnak a kedvező hírre vagy az elutasításra; ez a szám több, mint a 2015-ös nagy menekülthullám idején.

XXX

A hollandok 2023-ban nagy nemzetközi csúcstalálkozót kívánnak összehozni a mesterséges intelligencia (AI) témájában. A találkozó, ahogyan ezt Wopke Hoekstra külügyminiszter közölte, a mesterséges intelligencia (AI) katonai területen történő felelős alkalmazásával foglalkozik majd. Egyúttal a témát nemzetközi egyezményjövőbeni elfogadására is alkalmas formában kívánják megtárgyalni.

Az AI jelentős kockázatokat és dilemmákat hordoz ezen a területen, hiszen olyan helyzetet is eredményezhet, amelyben a humán ellenőrzés megszűnhet, vagy az ezzel kapcsolatos felelősség megállapíthatatlanná válik. „Az AI nagyon gyors léptekkel fejlődik katonai területen is” – hangsúlyozta a miniszter- „Ez az új technológia a nemzetközi biztonság és a fegyverkorlátozás területn az egiyik legnagyobb kihívás lesz a jövőben. Amennyiben nem jutunk közös nevezőre a kérdésben, nem kötünk nemzetközi egyezményeket a felelősségteljes fejlesztésről, telepítésről és alkalmazásról, később nagyon bánni fogjuk.”

XXX

Marine Le Pen pártja a francia nemzetgyűlésben határozati javaslatot nyújtott be egy olyan bizottság felállítását javasolva, amely az egyes politikai pártoknak nyújtott külföldi támogatások mértékét vizsgálná. A javaslat azért is érdekes, mivel éppen az ő pártját éri rendszeresen támadás az orosz befolyás miatt.

XXX

Brüsszeli éttermek (nem mindegyik!) újabban gyertyafényes vacsorákat hirdettek meg abból a megfontolásból, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a dráguló energiával való takarékoskodásra. A csütörtök és vasárnap között időszakban pedig lekapcsolják gáztűzhelyeiket, elektromos sütőalkalmatosságaikat és kemencéiket, és igyekeznek hideg ételeket felszolgálni. „Természetesen erőfeszítéseket és képzelőerőt igényel, hogy különleges receptekkel tudjunk szolgálni vendégeinknek. A hidegtálak mellett csak barbecue-sülteket kínálunk, és a fridzsidereken kívül minden elektromos készüléket lekapcsolunk”- nyilatkozta az egyik vendéglős.

XXX

Az energiaellátási és árproblémák ellenére Belgium bezárja negyven éve működő Doel nukleáris erőművének hármas számú reaktorát. (Összesen négy van az erőműben.) A vita azonban tovább folyik arról, hogy a bezárás végleges és visszafordíthatatlan legyen, vagy legyen lehetőség egy átmeneti időszakra, ami alatt – szükség esetén - a blokk termelése újra indítható lenne. Mindenesetre a belga energiaügyi miniszter, Tinne van der Straeten a parlamentbei vitában megvédte a reaktor bezárását, mondván, hogy a fennmaradó kapacitás elegendő a szükségletek ellátására.

Belgium két nukleáris erőműve az ország szükségletének 50 százalékát fedezi.

XXX

Finnországban megkezdik a világ első napelemekkel meghajtott autójának a gyártását. A Valmet Automative Group befejezte az előkészítést a Lightyear 0 elektromos jármű első példányának előállítására. A gépkocsi a tetőbe integrált napelem cellák segítségével részben megszabadítja a használókat a plug-in töltés viszontagságaitól, és az energia hatékonyság új lehetőségeit nyitja meg a tervezők reményei szerint. Az autó az ígéretek szerint óránként 32 kilométeres távolságot lesz képes teljesíteni.

Az EUobserver brüsszeli online médium több üzletemberrel beszélt Észak-Olaszországban, akik valamennyien megerősítették, hogy azért szavaztak Giorgia Meloni Olaszország Testvérei (FdI) elnevezésű pártjára, mivel stabilitást, kevesebb bürokráciát és adócsökkentést ígért. A győztes koalícióban részes Matteo Salvini EU-ellenes retorikája ugyan félelmet keltő szerintük, de bíznak Meloniban, hogy neki „több józan esze” lesz. Venetoban, a húsz olaszországi régió egyik leggazdagabb és magasan iparosodott tagjában ezért is arathatott az országos aránynál nagyobb sikert az FdI, a voksok 32,2 százalékát megszerezve. (Hogy mások is hasonlóan gondolkodtak, azt Salvini Ligá-jának az eredménye igazolja, amely a várakozásokkal szemben még itt is csupán 16,6 százalékot ért el, nem is beszélve az országos, mindent alulmúló 8 százalékról.)

XXX

Napokkal azután, hogy Csehország ellenőrzést vezetett be déli szomszédjaival közös határán, Ausztria és Szlovákia is határellenőrzés bevezetését fontolgatja a migránsok megnövekedett áradatának megállítására. Ausztria a Szlovákiával közös határán már fel is állította az ellenőrző pontokat, míg Szlovákia a szlovák-magyar határszakaszon tervezi bevezetni az ellenőrzést.

Ausztria egyébként a 2015-ös nagy migrációs válság idején vezette be „ideiglenes” jelleggel az ellenőrzést a Szlovénia és Magyarország felől jövő forgalomra.

Valamennyi szóban forgó ország tagja a schengeni megállapodásnak, amely a személyek szabad áramlását hivatott biztosítani a tagországok között. A megállapodást részlegesen és három hónapra fel lehet függeszteni, és ha szükséges, a felfüggesztést meg lehet hosszabbítani.

XXX

Prágában a közelmúltban tüntetések követelték Petr Fiala miniszterelnök kormányának lemondását az emelkedő energiaköltségek miatt. A szélsőjobbos és szélsőbalos tüntetők az országnak az Európai Unió-val, a NATO-val, az ENSZ-el, valamint a WHO-val fenntartott kapcsolatainak az átértékelését is transzparenseikre írták.

XXX

Románia költségvetési deficitje az év első nyolc hónapjában a GDP 2,4 százaléka volt. A közzétett adat összegszerűen 6,7 milliárd eurót tett ki, ami a 2021-es hasonló időszak 8 milliárdos adatához képest jelentős csökkenés, különösen, ha figyelembe vesszük az egész Európát érintő gazdasági nehézségeket.

XXX

Az Európai Unióba törekvő Szerbiát a Bizottság szóvivője figyelmeztette, hogy nem erősítheti kapcsolatait azzal az Oroszországgal, amellyel Brüsszel súlyos gardasági és politikai konfliktusban van agresszív háborúja következtében. Mindez annak összefüggésében vetődött fel, hogy Belgrád a napokban rendszeres külpolitikai konzultációkról írt alá egyezményt Moszkvával, ami kiverte a biztosítékot a jelenlegi helyzetben. „Szerbia nem erősítheti kapcsolatait Oroszországgal, mert az ország növekvő számban követ el bűnt, agressziót és fegyveres atrocitásokat Ukrajnában” – tolmácsolta a Bizottság véleményét a szóvivő.

Az EU belgrádi misszióvezetője ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a szervezet elvárja Szerbiától, hogy „kiálljon az Unió, az európai értékek és a nemzetközi jog mellett. Az együttműködési egyezmény viszont az ellenkezőjét bizonyítja függetlenül attól, hogy Belgrád nem ismeri el az Ukrajna elfoglalt területén megtartott népszavazás eredményét”.

A dokumentumot, amelyet a new york-i orosz ENSZ misszió irodáiban írt alá Lavrov orosz külügyminiszter és szerb kollégája, szerb külügyminisztérium „technikai természetű”-nek minősítette.

Dérer Miklós

 

 

Üzenjen nekünk

Close