Évadnyitó túra a Tihanyi-félszigeten

Évadnyitó túra a Tihanyi-félszigeten


Március első napján tekintélyes számú, 18 fős csapat gyűlt össze a Déli pályaudvaron, hogy a Tihanyi félsziget nevezetességeit megnézzük.
Mintegy két órányi vonatozás után érkeztünk Balatonfüredre, ahol a túravezető, Illés Mihály várt bennünket. Kisvártatva autóbusszal elutaztunk a tihanyi hajóállomáshoz, ahonnan rövid
szintező gyaloglás után már valamivel meredekebb kaptató vitt egy befoglalt forráshoz, a Cyprián-kúthoz. Onnan továbbhaladva a hegy északi meredélyébe vájt ún. barátlakásokhoz, azaz középkori barlanglakásokhoz jutottunk.
Vadregényes vidék ez. Nem sokkal később kiértünk az erdőből, áthaladtunk Tihany község Gödrös nevű részén, majd lementünk az országútra. Azon átkelve egy pihenőhelyen falatoztunk. Onnan továbbhaladva felmentünk egy dombra, a Kiserdő-hegyre, amelynek a tetején vannak az ún. Szélmarta sziklák. Itt valóban erősebben fújt a szél, mint a többi helyen. Ráláttunk a Külső-tóra. Leereszkedve elértük a Belső-tavat, láttunk szürkemarha-telepet, a mozdulatlanul pihenő hatalmas állatokkal. Később, egy mezőn, nagyszámú ürgét figyelhettünk meg, amint sütkéreztek, majd elbújtak. Aztán egy kanyarral felmentünk az Aranyház gejzírkúp zord, bokaficamító szikláihoz. Szerencsére senkinek sem esett baja, szép volt a kilátás onnan is. Ismét leereszkedtünk, most már Tihanyba, ahol kisvártatva autóbuszra szállhattunk, és visszatértünk Balatonfüredre. Onnan némi kávézás-sörözést követően vonattal tértünk vissza Budapestre.

Jó volt kirándulni a friss levegőn, a gyönyörű tájon, amely azonban még a tavasz első jeleit sem nagyon mutatta. Mintegy 9 kilométert gyalogoltunk, de lassan haladtunk, nem fáradt el senki.
Folytatjuk!

Close