Ipsos: a magyarok csaknem háromnegyede már a saját bőrén is érzi a klímaváltozást

Ipsos: a magyarok csaknem háromnegyede már a saját bőrén is érzi a klímaváltozást

Leginkább Kelet-Magyarországon érzik az emberek, feltehetően az idei aszály miatt, hogy súlyos a helyzet. 

Az éghajlatváltozás már látható hatással van lakókörnyezetünkre, és világszerte minden harmadik ember felkészül arra, hogy emiatt a következő 25 évben el kell hagynia otthonát – derül ki az Ipsos 34 országban végzett, a Világgazdasági Fórum nemzetközi szervezet számára készített, a Népszavához eljuttatott felméréséből. Előbbi állítással a megkérdezettek 56 százaléka értett egyet, míg a költözési kényszertől pontosan 35 százaléknyian tartanak.

Magyarországon a klímaváltozást a saját bőrükön, a lakókörnyezetükön érzők aránya kiemelkedően magas, 74 százalék, amivel az országok rangsorában a második helyre kerültünk.

A világ polgárai közül tízből heten (71 százalék) arra számítanak, hogy az klímaváltozás hatása fokozódik a következő 10 évben is. Ez az arány a magyarok körében szintén magasan átlag feletti, 86 százalékos. A vizsgált 34 országból huszonkettőben a megkérdezett felnőttek többsége, 56 százaléka súlyosnak is minősíti a klímaváltozás hatásait a közösségükben.

Kilenc országban Mexikóban, Magyarországon, Törökországban, Kolumbiában, Spanyolországban, Olaszországban, Indiában, Chilében és Franciaországban meghaladja az összes megkérdezett kétharmadát a helyzetet súlyosnak tartók aránya.

A felmérés jelentős regionális különbségeket állapít meg azokban az országokban, amelyekben a közelmúltban a szélsőséges hőséget, aszályt, erdőtüzeket vagy áradásokat tapasztaltak. Így az éghajlatváltozás súlyos hatásainak elterjedtsége jelentősen magasabb az országos átlagnál a brit fővárosban, Londonban, a kanadai Brit Kolumbiában, az Egyesült Államok nyugati régiójában, Délkelet-Franciaországban, Dél-Németországban, Északkelet-Olaszországban és Magyarország keleti részén.

Az éghajlatváltozás miatt a következő negyed évszázadban a legtöbben, 65-64 százaléknyian Indiában és Törökországban számítanak arra, hogy költözniük kell, de a lakosság csaknem fele érzi ugyanezt Malajziában, Brazíliában, Spanyolországban és Dél-Afrikában. Sokkal kevesebben, 17-23 százaléknyian  tippelnek erre Svédországban, Argentínában, Hollandiában és Lengyelországban. Ez a különbség érezhető az életkor szerinti vizsgálatkor is, és minél idősebb valaki, annál kevésbé tartja valószínűleg, hogy elvándorolna.

Forrás: Népszava

 

Üzenjen nekünk

Close