Járványhatás: minden nyolcadik dolgozónak felmondtak egy felmérés szerint

Járványhatás: minden nyolcadik dolgozónak felmondtak egy felmérés szerint

A legrosszabb a bizonytalanság érzése – válaszolták a legtöbben a HR Portál friss online felmérésében, amelyben a munkavállalók a koronavírus-járvány munkahelyi megéléséről nyilatkoztak. Minden nyolcadik válaszadónak felmondtak egy évvel ezelőtti munkahelyén. Az otthonról dolgozók mindössze 45 százaléka elégedett munkaadója támogatásával. A jelenlegi munkakedv magasabb pontszámokat kapott, mint az energiaszint, azaz többeknek lenne kedvük dolgozni, csak nincs hozzá erejük.

A személyügyi szakportál 2021. március 16 – április 5. között készített online kérdőíves felmérésén összesen 1063 munkavállaló értékelte az utóbbi egy évet, és arról is nyilatkozott, hogy milyen állapotban van most, 12 hónappal az első lezárások után.

A válaszadók alig egyharmada (29%) mondta azt, hogy nem okozott számára nehézséget a 2020 márciusa óta tartó időszak. 37% hullámvasútként élte meg jobb és rosszabb időszakokkal, míg mintegy 32% a negatívumokat hangsúlyozta („Nagyon nehéz év volt.”) Kiemelték, hogy a munkavállalók csaknem fele (49,5%) érzi azt, hogy ki van égve, elfogytak a mentális tartalékai.

A legrosszabb a bizonytalanság érzése volt

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb, minden válaszadó két opciót jelölhetett be. A legtöbben a folyamatos bizonytalanság, a hosszú távú tervezés hiányát válaszolták (58%), majd a szórakozási lehetőségek hiánya (39%) és az elszigetelődés, a társas kapcsolatok beszűkülése (36%) következett. Érdekesség, hogy a válaszadók a leginkább a home office-os munkavégzéshez tudtak alkalmazkodni (10%), a vírustól való félelmet is csak 18% említette, a munka – családi élet – gyerekek tanulásának összehangolását pedig 25% jelölte meg.

Minden nyolcadik munkavállalót elbocsátottak

A felmérés készítői megkérdezték azt is, hogy a kitöltő a tavaly márciusi helyzethez képest most hol dolgozik. 78% mondta azt, hogy ugyanott, 6,5 százalékot elbocsátottak és nincs munkája, 6 százalékot szintén elküldtek, de időközben talált új munkahelyet, 10% pedig saját elhatározásból váltott. Összesen tehát a felmérésben résztvevők 12,5 százalékának mondott fel munkaadója az utóbbi egy évben.

Jelenleg a felmérésben résztvevő munkavállalók egyharmada teljesen otthonról dolgozik, 38% naponta bejár, 29% pedig részben.

Négyszer többen nem akarnak naponta irodába járni

Arra is kíváncsiak voltak a felmérés készítői, hogy hogyan dolgoznának a munkavállalók a koronavírus-járvány csillapodása után, amikor már újra el lehet kezdeni az irodában dolgozni. Csak 13% várja a teljes irodai visszatérést, 33% részben jönne vissza, 19% pedig teljesen elzárkózik tőle. (Ebben a kérdésben a maradék százalékot azok teszik ki, akik már most is a munkahelyen dolgoznak.)

Úgy is lehet az eredményt summázni, hogy négyszer annyian vannak, akik nem akarják a Covid előtti mindennapos irodai jelenlét visszaállítását, mint akik igen.

Az otthonról dolgozók alig fele elégedett munkaadója segítségével

Fontos kérdés lehet a munkaadók számára, mennyire érzik azt a home office-ban dolgozó munkavállalók, hogy cégük támogatja őket. Árulkodó az az adat, hogy csak 45% válaszolta azt, hogy mindent megkap a sikeres munkavégzéshez. 24% úgy vélekedett, hogy „magára hagyták”, míg 24% csak szakmai, 7% inkább csak mentális segítséget kapott attól a szervezettől, ahol dolgozik.

Lenne kedvünk dolgozni, de kevés az energiánk

A válaszadókat arra is megkérték, hogy 1-10-es skálán külön-külön értékeljék, mennyire van kedvük dolgozni, illetve milyen az energiaszintjük. Összességében elmondható, hogy valamivel nagyobb a munkakedv, mint amennyi energiánk van. A motiváltságra 8-10 közötti pontszámot a kitöltők 40 százaléka adott, az energiaszintre azonban csak 29 százalékuk. A 0-4 közötti pontszámot megjelölők aránya a munkakedv kategóriában 21%, az energiaszintnél 30% volt.

Forrás: 24.hu

 

Üzenjen nekünk

Close