Jelentős gazdasági visszaesés volt a harmadik negyedévben is

Jelentős gazdasági visszaesés volt a harmadik negyedévben is

Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után.

A harmadik negyedévben megindult a kilábalás a járvány okozta válságból, a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítménye emelkedett – tette hozzá a KSH.

Ezzel a magyar gazdaság kilábalt a technikai recesszióból, mert az előző negyedéhez képest az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban 14,6 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. A definíció szerint két egymást követő negyedév negatív növekedési adata jelent technikai recessziót.

A gazdasági teljesítmény éves csökkenését legnagyobb mértékben az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi szolgáltatások növekedése mérsékelte – közölte a hivatal.

Az első három negyedévben a nyers adatok szerint 5,6 százalékkal csökkent a nemzetgazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH megjegyezte, hogy a koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan gyors változásokat hozott, amelyek egyaránt hatással vannak az adatok minőségére, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát.

A statisztikai hivatal ezúttal közölte a jövőre kivetített dinamikára építő úgynevezett évesített indexet is, amely az előző negyedévi 46,8 százalékos visszaesés után a harmadik negyedévre 53,5 százalékos növekedést jelez. Az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított negyedéves volumenváltozás négy negyedéven át folytatódna.

A harmadik negyedévi részletes GDP adatokat december 1-én közli második becslése alapján a KSH.

Forrás: MTI

 

Üzenjen nekünk

Close