Márciusi klubdélelőttünk – merre tart a világ és hazánk?

Márciusi klubdélelőttünk – merre tart a világ és hazánk?

A KMDSZ Nyugdíjas Bizottsága márciusi klubdélelőttünket „A globális nemzetközi rend újrarendeződése és várható következményei – út a káosz felé?  címmel tartotta meg, március 18-án, szakszervezetünk Csalogány utcai  irodájának tárgyalótermében.

A találkozó vendége volt Pröhle Gergely nagykövet, a KÜM korábbi helyettes államtikára, korábbi főnökünk és kollégánk -az ÉS-t aláhúznám. Ezen túlmenően kulltúrális és egyházi téren  is mind a mai napig aktív munkát végez. Családja szellemi öröksége is segíti ebben.

Vendégünk bevezetőjében megállapította, hogy napjaink világpolitikáját három nagy erőközpont kívánja alakítani – az USA, Kína és Oroszország.

Ebben az alakuló új világrendben az EU nem játszik fő szerepet, hanem egyelőre inkább a folyamat szemlélője. Európa elkényelmesedett, versenyképessége csökkent, kitettsége növekedett a három erőközpont tekintetében. Nekünk ilyen  gyorsan változó helyzetben kell megfogalmaznunk a magyar nemzeti érdekeket és kell szövetségeseket találnunk. A változásoknak megfelelően kell újra és újra meghatározni nemzeti célkitűzéseinket - szigorúan a realitások alapján.

Vendégünk gazdag diplomáciai tapasztalataira támaszkodva szólt a széleskörű és sokoldalú  nemzetközi kapcsolatok fontosságáról, a civil  szervezetek és informális hálózatok jelentőségéről a kormányzati döntések előkészítésében és meghozatalában. Betekintést nyerhettünk olyan történésekbe, amelyekről esetenként csak mozaikszerű információkkal rendelkeztünk aktív szakmai életünk során.

A kötetlen, baráti, jó hangulatú beszélgetés zárógondolataként megállapíthatjuk: ha az eseményeket befolyásolni nem is tudjuk, de legalább közelebb kerültünk azok megértéséhez.

Kedves KMDSZ tagjaink! Tájékoztatunk, hogy klubdélelőttjeinket májusban folytatjuk, tekintettel a feszített április belpolitikai napirendre. Köszönjük  tagjaink érdeklődését és a jövőben is számítunk kezdeményezéseteikre és részvételetekre  munkánkban.

Készítette: Bösenbacher Ferenc, Pap László Csaba

Close