Még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Még több pénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Számításaink szerint az új makropálya alapján éves szinten több mint 80 ezer forint plusz érkezhet az átlagnyugdíjból élő idősekhez, az év eleji emelésen felül. A büdzsében pótlólagos forrásokat kell találni ennek kifizetésére.

 Mint már jeleztük, Varga Mihály pénzügyminiszter egy mai nyilatkozatában elárulta, hogy a kormány módosított az idei makrokilátásokon: az inflációt 4,2 százalékra várják már, a GDP-t pedig 6,5 százalékra. Eddig 3,6 és 4,3 százalék volt a hivatalos prognózis, ezek a számok szerepeltek az áprilisban leadott konvergenciaprogramban.

A pénzügyminiszter bejelentése nagyon komoly hatással lesz a nyugdíjasok idei jövedelmére. Ők mind az infláció, mind a GDP alakulása alapján jogosultak további kiegészítésre, kifizetésekre, a rendes nyugdíjemelésük felett.

Amennyiben ugyanis az árak nagyobb mértékben nőnek, mint amennyivel januárban emelték a járandóságokat, akkor kompenzációra válnak jogosulttá az idősek, a 3,5 százalékot meghaladó GDP esetén pedig prémium jár nekik. Mindkét esetben törvénybe foglalt kifizetésekről van szó, tehát nem a kormány kegyén múlik, kapnak-e pénzt a nyugdíjasok.

Mennyi az annyi?

De nézzük a számokat. A mai bejelentés alapján az infláció 1,2 százalékponttal haladhatja meg az év eleji 3 százalékos nyugdíjemelést. Időközben a kormány már korrigált egyszer, amikor júniusban további 0,6 százalékpontot csapott hozzá a járandóságokhoz, belátva, hogy az árak gyorsabban nőhetnek, mint amennyivel az év elején emelték a nyugdíjakat.

Ez a lépése a kormánynak annyiban volt szokatlan, hogy eddig rendre megvárták az augusztusi inflációs mutatót (pontosabban a nyugdíjas infláció január és augusztus közötti értékét), és csak ezt követően döntöttek a kiegészítésről, amit novemberben kaptak meg az érintettek.

Idén változott az ütemezés, aminek a kormányzati illetékesek szerint semmi köze a közelgő választásokhoz. Akármi is motiválta az előrehozott kompenzációt, a mai bejelentés alapján biztosra vehetjük, hogy további kifizetésre kerül sor az év vége felé. Eddig ugyanis 3,6 százalékos emelésben részesültek az idősek, ám a kormány már 4,2 százalékos inflációt vár erre az évre. A pontos összeget, amennyit még kapnak a nyugdíjasok, azért nehéz e szám alapján meghatározni, mert - mint jeleztük - törvény szerint a nyugdíjas infláció alapján kellene meghatározni a kiegészítés mértékét. Ennek értéke pedig idén alacsonyabb, mint a teljes inflációé (lásd fenti grafikonunkat). De nem lennénk meglepve, ha szűk fél évvel a választások előtt a kormány úgy döntene, hogy a két érték közül a magasabbat veszi figyelembe, így mi is abból indulunk ki, hogy a 4,2 százalék szerint fogják megállapítani a kompenzációt.

Ha az év eleji 3 százalékos emelés után elért 148 ezer forint havi átlagos nyugdíjból kezdünk számolni, akkor azt kapjuk, hogy a 4,2 százalékra várt infláció kompenzálására havi 1776 forintot kellene kapnia az időseknek, akik tehát az átlagban részesülnek. Ez éves szinten  21,3 ezer forintot jelent, ám ennek egy része a júniusi 0,6 százalékos emeléssel már beépült az ellátásokba.

A GDP növekedése is pénzt hoz a konyhára. Amennyiben tényleg 6,5 százalékkal bővül a gazdaság idén, akkor az 3 százalékponttal lesz magasabb, mint a prémium kifizetésének feltételéül szabott 3,5 százalék.

Ami azt jelenti, hogy a nyugdíjasok legfeljebb 60 ezer forint prémiumban részesülhetnek karácsony előtt.

A jogszabály szerint ugyanis a prémiumot az alábbi képlet szerint kell kiszámolni: az egyik szorzat a GDP-különbözet (ez 3 százalékpont), a másik pedig a havi nyugdíj negyede, de maximum 20 ezer forint. A második tényező minden, 80 ezer forint vagy nagyobb nyugdíjban részesülő esetében 20 ezer forint. Akiknek ennél kisebb a nyugdíjuk, azok arányosan kisebb nyugdíjban részesülnek.

A lényeg: ahhoz képest, amire áprilisban, az akkori kormányzati makroprognózisok alapján számítani lehetett, a nyugdíjasok mintegy 55 ezer forinttal több pénzhez juthatnak. Ha minden a ma ismertetettek szerint alakul, akkor összességében idén éves szinten több mint 81 ezer forint többletpénz érkezhet a számlákra, az év eleji nyugdíjemelésen felül. Ehhez valószínűleg újabb forrásokat kell találni a költségvetésen belül, mert például az idei prémiumra félretett mintegy 50 milliárd forint kevés lesz a törvény szerint járó összegek kifizetésére.

 

Forrás: mfor.hu

 

Üzenjen nekünk

Close