Megszünteti a BKK a diák és a nyugdíjas bérleteket is

Megszünteti a BKK a diák és a nyugdíjas bérleteket is

A megszűnő bérletek helyett a fővárosban is érvényes vármegyei és országos bérleteket lehet majd használni.

Sajtótájékoztatót tartott kedd kora délután Karácsony Gergely főpolgármester, ahol megerősítette korábbi bejelentését, miszerint az eddigi 9500 forint helyett március 1-től 8950 forintba fog kerülni a Budapest-bérlet.

A főpolgármester bejelentette, hogy a BKK diákbérletét, valamint a 65 év alatti nyugdíjasok bérleteit megszüntetik, amelyek helyett a fővárosban is érvényes vármegyei és országos bérleteket lehet majd használni.

A vármegyebérletet 945 forintért vásárolhatják meg a diákok és az érintett nyugdíjasok, míg az országbérletért 1890 forintot kell fizetniük.

Karácsony arról is beszélt, hogy az országbérlet, a Pest vármegyei bérlet és a Budapest-bérlet után keletkező bevételeket mostantól egy közös alapba helyezik, amelyből a szolgáltatás arányában osztják szét a pénzt az állam és a főváros között.

A javaslatot már holnap a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a főpolgármester, aki szerint a Budapest-bérletnek továbbra is versenyképesnek kell maradnia a Pest vármegyei bérlettel szemben.

A főpolgármester és Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn egyezett meg a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről. Ennek értelmében a Budapest-bérlet érvényes marad a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is. A BKK járatain pedig március 1-jétől kezdve elfogadják a Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet is.

Forrás: economix.hu

Üzenjen nekünk

Close