Megtartottuk éves találkozónkat a Benczúr Szállóban

Megtartottuk éves találkozónkat a Benczúr Szállóban

Két év kihagyás után a KMDSZ nyugdíjas tagozata megtartotta éves találkozóját, amelyre a hagyományokhoz híven a Benczúr Szállóban került sor. Tavaly a koronavírus-járvány megakadályozta, hogy megrendezzük a szokásos őszi összejövetelünket, úgyhogy nyugdíjas tagjaink idén már nagyon készültek erre a rendezvényre.

A rendezvényt szokás szerint Boros Jenő, ny. nagykövet, a KMDSZ alelnöke és Nyugdíjas Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Mayer Lajos, a KMDSZ Választmányának tagja, azokról a tapasztalatairól tájékoztatta az egybegyűlteket, amelyeket a FERPA, az Idősek és Nyugdíjas Európai Szakszervezeti Szövetsége élén szerzett az elmúlt három évben. Ezt követően köszöntöttük a jubilánsokat, vagyis mindazokat, akiknek kerek évfordulót ünnepeltek 2021-ben illetve 2020-ban szakszervezeti tagságuk vagy születésnapjuk alkalmából. A rendezvény közös ebéddel zárult.

Fotók: Szirbek Anita és Simon Alexandra

2 Kommentek

  1. Dr. Kazmer Zsigmond
    október 2, 2021 at 08:29
    Reply

    Kőszonom a képeket, de főleg a meghívást a rendezvényre és annak
    Jó hangulatát. Jó egészséget, virusmentes, derus napokat valamintennyiotoknek. Udvozlettel

  2. Dr. Mayer Lajos
    október 2, 2021 at 18:50
    Reply

    Két év kihagyás után jó volt találkozni és beszélgetni a régi, kedves kollégákkal. Minden elismerésem a Nyugdíjas Bizottságnak és a KMDSZ-nek a sikeres rendezvényért.
    Üdvözlet,
    Dr. Mayer Lajos

Üzenjen nekünk

Close