Minden egyes nap legalább egy áldozatot követelt a rendkívüli hideg az elmúlt hetekben

Minden egyes nap legalább egy áldozatot követelt a rendkívüli hideg az elmúlt hetekben

Tavaly október óta 104 ember halálát okozta a hideg Magyarországon – tudatta vasárnap a Magyar Szociális Fórum (MSZF) a közleményében.

A szervezet legutóbb a január végi adatot közölte, akkor arról számoltak be, hogy 89 ember vesztette életét kihűlés miatt.

Ez tehát azt jelenti, hogy az elmúlt két hét során 15-en vesztették el az életüket a rendkívüli hideg miatt.

Azaz minden egyes nap átlagosan legalább egy áldozatot követelt a rendkívüli hideg.

Az MSZF január végi jelentése szerint vidéken haltak meg a legtöbben: míg a kis településeken nőtt az elhalálozások száma, a fővárosban mérséklődött.

Legutóbb több hajléktalan embereket segítő szervezet is felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy hideg mellett most az is fokozott veszélyt jelent az utcán élők számára, hogy az éjszakai kijárási tilalom miatt kevesebben járnak az utcán, így kevesebb figyelem irányul a kint éjszakázókra, tehát kisebb az esélye, hogy segítséget kapjanak.

Az extrém hideg miatt péntek óta ún. vörös kód van érvényben, mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszakánként mínusz 10 Celsius-fok alá süllyed a hőmérséklet.

Ilyenkor az összes bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan ellátórendszer kapacitásai végesek.

Ugyanakkor nem csak az utcán élőket veszélyezteti a kihűlés: az MSZF szerint az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben – akár a saját otthonában – vagy kórházba kerülése közben hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni.

Ma este 18 órakor a Szent István bazilikánál arra a közel kilencezer emberre emlékeznek, akik a rendszerváltás óta halálra fagytak Magyarországon.

Vörös kód

„A vörös kód jelzés különleges felhívás mind a szociális rendszernek, mind a társadalomnak. Ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a diszpécserszolgálatok valamelyikét”,

kérte múlt kedden Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára. A telefonszámok a www.hajlekot.hu oldalon érhetők el.

Ugyanakkor érdemes észben tartani az AVM ajánlásait is:

Életet menthetsz, ha odafigyelsz a következőkre:

  • Ha elhanyagolt, rossz állapotban lévő hajléktalan embert látsz, ne gondold rögtön, hogy részeg! Próbáld meg kideríteni, hogy nincs-e egészségügyi problémája, nem szorul-e segítségre.
  • Ha sürgős egészségügyi problémával küzdő hajléktalan embert látsz, hívd ki a mentőket. Lehetőleg várd meg őket és győződj meg róla, hogy ellátják, illetve kórházba szállítják az illetőt.
  • Ha krízishelyzetben látsz hajléktalan embert, hívd a regionális diszpécserszolgálatot (lásd alább)!
  • Télen egy forró tea is nagyon sokat segít a hideg átvészelésében!

Mikor hívd a diszpécsert?

  • Ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő karton nélkül, kihűlés, fagyás, kiszáradás).
  • Ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de nem tudod, milyen típusú segítségre lenne szüksége.
  • Ha a környezetedben élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik).
  • Információra, segítségre van szükséged, mert te, családtagod, barátod, rokonod, ismerősöd hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti.

Ha telefonálsz, erre figyelj:

  • Add meg a pontos címet, vagy ennek hiányában a helyszín megközelíthetőségét;
  • Mondd el, mit tapasztalsz (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.);
  • A bejelentett személy neme, kora, amennyiben tudomásod van róla, esetleg neve;
  • Ha megszólítod a hajléktalan embert, kérdezd meg, milyen segítségre van szüksége;
  • Amennyiben a helyszínen tudsz maradni, vagy vállalod, hogy a helyszín felkutatásában további információkat adsz a diszpécserszolgálat munkatársainak, add meg a neved és telefonszámod;
  • Várd meg a diszpécser esetleges kérdéseit (az információk pontosítása érdekében fontos), és csak ezután tedd le a telefont!

Regionális diszpécserszolgálatok

Ha egy hajléktalan ember segítségre szorul, hívd az éjjel-nappal elérhető regionális Diszpécserszolgálatot!

Budapest, Pest megye: 06-1-338-41-86

Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 06-34-511-028

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 06-92-323-000

Baranya, Somogy, Tolna megye: 06-72-233-169

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 06-42-504-618

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 06-76-485-582

Forrás: Mérce

 

Üzenjen nekünk

Close