Nagyon gáz? Főleg Oroszországnak

Nagyon gáz? Főleg Oroszországnak

Nagyon gáz? Főleg Oroszországnak

 

Az Eurobarometer  december közepén végzett felmérése alapján az uniós polgárok 74 százaléka helyeselte, hogy az Európai Unió Ukrajna mellé állt az orosz inváziót követően. (Magyarországon ennél kisebb arányban, 59 százalékban támogatták az Uniónak ezt a lépését.) A felmérés szerint valamennyi tagországban többségben voltak a támogatók: legnagyobb arányban Svédországban (97 százalék), Finnországban (95 százalék), Hollandiában (93 százalék), Portugáliában (92 százalék) és Dániában (92 százalék) értettek egyet az Unió szerepvállalásával.

Ukrajna támogatásának egyrészt demonstratívan politikai, másrészt komoly gazdasági hatásokat is célzó következményei voltak az uniós országok közösen elfogadott szankciói, aminek következtében 2022-ben 45,5 százalékkal csökkent a Gazprom nyugati gázexportja. Az orosz vállalat január eleji közleményéből kiderül, hogy a Független Államok Közösségén kívüli export mindössze 100,9 milliárd köbméter volt a 2021-es 185,1 milliárd köbméterhez képest, vagyis nem sikerült az elképzeléseknek megfelelően átállítani az exportot Európán kívüli piacokra. Korábban ugyanis Európa volt a Gazprom fő exportpiaca, azonban az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók miatt drasztikusan csökkentek a szállítások. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat 2022 során folyamatosan növelte a Kínába irányuló szállításokat, de – miként azt Miller elismerte egy múlt heti konferencián – a Gazpromnak „nagyon-nagyon nehéz" éve volt. Vagyis a szankciók hatnak.

Egyúttal örvendetes hír, hogy bezuhant a földgáz tőzsdei ára és ez természetesen jó az európai gazdaságoknak. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minapi davosi felszólalásában azt mondta: Európában a gázárak a vártnál gyorsabban csökkenni kezdtek, és most már alacsonyabbak, mint az ukrajnai háború kirobbanása előtt. A tavaly augusztusi megawatt-óránkénti 350 eurós csúcsértékhez képest a földgázárak Európában januárra 80 euróra csökkentek, és az árcsökkenés hátterében von der Leyen szerint az Európai Unió közös erőfeszítései állnak. Európa megszüntette az Oroszországból importált fosszilis energiáktól való függőségét, és az orosz vezetékeken érkező gáz nagyjából 80 százalékát tudták mással helyettesíteni - tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy sikerült a gáztározókat feltölteni, és augusztus és november között mintegy ötödével csökkenteni a szükségleteket. Egyesek már azt a véleményüket is hangoztatják, hogy az európai gazdaság Oroszország nélkül is működik és sikeres lehet.

Az energiafelhasználás kedvező alakulásában természetesen szerepe van az enyhe időjárásnak is, ami jelen esetben a klímaváltozás egyik – kevés – pozitív következményének is mondható.

Látszólagos ellentmondás, hogy az olaj- és gázeladásból származó orosz költségvetési bevételek tavaly 28 százalékkal, 2500 milliárd rubellel emelkedtek a megelőző évhez képest, amint azt az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes közölte. Ennek oka inkább az energiahordozók árának - különösen a gáznak – hatalmas emelkedése, mint az új piacok felvevőképességének megugrása. Az oroszok viszonylagos dömpingáron voltak képesek értékesíteni az árut egy ideig.

Mindazonáltal Oroszország importja 2022-ben 20,8 százalékkal, exportja pedig 12,3 százalékkal csökkent.  (2021-ben az orosz export 3,5 százalékos pluszban volt.) A behozatal adatai még drámaibbak: 2022-ben 20,8 százalékos mínusz mutatható ki, míg az orosz import 2021-ben még 16,9 százalékos pluszban volt. Az EU-ban ráadásul 20 milliárd euró értékű orosz vagyont is zároltak.

A szankciók az orosz pénzügyi rendszert is keményen érintik: az orosz központi bank tartalékainak mintegy 50 százalékát, 300 milliárd eurót fagyasztottak be az EU és a G7 államai, és az orosz bankszektor eszközeinek 70 százalékát sújtják is az intézkedések. A szankciók által sújtott magánszemélyek összesen 20 ezer milliárd euró értékű vagyona van zár alatt az EU-ban.

„Ha abból indulunk ki, hogy korábban Európa földgázkeresletének a 40 százaléka Oroszországból érkezett, amely arány 2022-re lefeleződött, és ezt a hiányt a nemzetközi LNG (cseppfolyósított földgáz) piacról tudtuk pótolni, akkor nehéz azt mondani, hogy a globalizáció szintje csökkent. Inkább kinyílt a piac, és a kőolajhoz hasonlóan a földgáz is egyre több helyre megy, és egyre nagyobb mennyiségben. Az LNG-ből pedig folyamatosan egyre nagyobb részesedést szerez be Európa” – ezt Gaál Gellért, a Concorde vezető elemzője nyilatkozta a minap egy interjújában.

A Kreml, és jelesül Vlagyimir Putyin, tavaly február után az orosz energia- mindenhatóság zsarolási potenciáljának bűvöletében vívta agresszív háborúját. Leginkább az európai energia-kiszolgáltatottságra alapozta azt a várakozását, hogy a várhatóan felháborodó és magát fenyegetve érző Unió és a NATO nem fog keményen visszavágni. Természetesen a sérülékeny európai gázpiacnak a háború és következményei okoztak nehézségeket, de mára egyértelművé vált, hogy hosszabb távon az igazi vesztes maga Oroszország. Egy évvel az invázió után mára már nyilvánvaló, hogy Putyin agresszív háborúja következményeként az ország hosszú távra elvesztette a háború előtti szerepét és befolyását a világgazdaságban, és minden jel szerint a nemzetközi politika fontos területein is. Az európai gazdaságok folyamatosan alternatív forrásokat találnak energiahordozókban jelentkező igényeik kielégítésére.

Az elérhető információk alapján valószínűsíthető, Putyin arra is számított a nyáron, hogy amennyiben elzárja a gázcsapot, a hideg télben fűtés híján didergő európai polgárok előbb-utóbb arra kényszerítik a politikusokat, hogy álljanak le Ukrajna támogatásával. Ennek esélye elég nagynak mutatkozott, hiszen Európa az orosz gáz 83 százalékát (!) vette át, ami az európai gázigény és -felhasználás 46 százaléka volt. (Oroszország teljes globális gáz- és olajexportja a költségvetés bevételeinek mintegy felét tette ki.) Hasonlóan 40-50 százalékot tett ki az európai import fémekből és műtrágyából is.

Oroszországban a „korlátozott katonai művelet” az erős nacionalista érzelmek felszítása miatt az egykori birodalom iránti nosztalgiáktól átitatott lakoság többségének támogatását élvezi. Mégis elemzők, köztük a Carnegie Alapítvány szakértője, Tatiana Stanovaya úgy véli, hogy a társadalomnak és az elitnek komoly kihívásokkal kell szembesülniük az idei évben.

(Arról most ne is essék szó, aminek veszélyét egyre többen vetik fel, és aminek a következményeitől nagyon is tartanunk kell; mert mi van, ha a háború következményeként megroppan Oroszország, netán felbomlik a soknemzetiségű-soketnikumú állam, amelynek szakító szilárdsága már többször is problémásnak bizonyult történelme során.)

Először is Vlagyimir Putyinnak döntenie kell, indul-e újraválasztásáért – helyesebben: újra választatja-e magát – a 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Ugyan a Kreml urának helyzete pillanatnyilag megkérdőjelezhetetlen, gyakorlatilag a harmincas évek közepéig bebetonozhatja magát a hatalomba, ám tavaly lett hetvenéves, és a híresztelések szerint egészségi problémákkal is küszködik, és harsány retorikája ellenére látszik a fáradtság rajta. Senki sem ismeri terveit, hiszen szereti környezetét – már biztonsági szempontból, az utódlási harcok zavaraitól tartva is – bizonytalanságban tartani. (Az ukrajnai akció időpontját is kevesen tudták közvetlen környezetében.) Ahogyan határoz a kérdésben, annak döntő szerepe lesz nemcsak a háború folytatásának, hanem az ország közvetlen jövőjének a kérdésében is. (Persze, a legvalószínűbb forgatókönyv a maradása.)

Másodszor, tekintve a növekvő ellentéteket a Kreml-elit soraiban, kérdéses, hogy melyik tábor: a „héják”, az intranzigens háborúpártiak, a háború eszkalációját sürgetők, vagy a „galambok”, a visszafogottabb pragmatisták, a „korlátozott katonai művelethez” ragaszkodók hangja fog felerősödni az események következtében. (Tehát sok minden függ az „eseményektől”, a harctéri és a nemzetközi helyzet alakulásától.) A két, egyébként egyként „putyinista” csoportosulás várható küzdelme a vezető szerepért a 2023-as év vezető orosz belpolitikai eseménye lehet. Ebben a küzdelemben az abszolút katonai megoldás forszírozása és a tárgyalásos-kompromisszumos béke lehetőségei közötti választás is keményen benne vannak.

A harmadik, az előzőekkel szorosan összefüggő alapkérdés az idén a létező kormányzati pozíciókban várhatóan bekövetkező változások, a személyi kérdések lehetnek. Putyin minden jel szerint hatékonyabban és határozottabban működő, dinamikusabb figurákat szeretne látni a kulcspozíciókban, az elnöki adminisztrációban és a hadsereg vezetésében. A változásoknak akár Szergej Sojgu hadügyminiszter, Valerij Geraszimov vezérkari főnök, vagy akár Dmitríj Medvegyev volt elnök és miniszterelnök, az egykori „liberális és mai „héja” is áldozatul eshet, bár egy teljes felforgatása az irányító elitnek ilyen kiélezett helyzetben kevéssé valószínű, noha teljesen nem is zárható ki, különösen egy (elméletileg lehetséges) válságos belpolitikai helyzetben. Ugyanis a jelenleg folyó, akár történeti vízválasztónak is bizonyuló háború nemcsak a regionális viszonyok alakulását tudja befolyásolni, hanem – akár váratlanul – komoly átalakulásokat is eredményezhet az orosz belpolitikában, megindíthat egy belső átalakulást (jó vagy rossz irányban), és próbára teheti a döntéshozók konfliktusmegoldó képességeit, egyúttal döntéseik realitását is a történelem ítélőszéke elé állíthatja.

Hogy ünnepélyesebb vagy bombasztikusabb kifejezésekkel most ne is hozakodjunk elő.

Dérer Miklós

Üzenjen nekünk

Close