Nem járnak le az okmányok a veszélyhelyzet ideje alatt

Nem járnak le az okmányok a veszélyhelyzet ideje alatt

A rendelet nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni.

A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét – tájékoztatta a Miniszterelnökség szombaton az MTI-t.

– A november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket – írták.

Hangsúlyozták, hogy a szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el.

– A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni – hívták fel a figyelmet.

A járvány elleni védekezés elősegítése érdekében november 11-étől a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – így a kormányablakokban és az okmányirodákban is – kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyeket intézni. A kormányablakba történő időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu vagy a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség – tájékoztatott a Miniszterelnökség. Júniusban azt közölte a Miniszterelnökség, hogy a tavaszi érvényességi idő hosszabbítása következtében  a kormányablakok ügyfélforgalma a veszélyhelyzet ideje alatt mintegy 2,4 millióval kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Az intézkedés célja akkor is az volt, hogy csökkentse az ügyfélszolgálaton a személyes találkozások számát.

Forrás: Népszava

 

Üzenjen nekünk

Close