Nem kell a SZÉP-kártyás hideg elemózsia, inkább nyaralnak a magyarok

Nem kell a SZÉP-kártyás hideg elemózsia, inkább nyaralnak a magyarok

Többet költöttünk a SZÉP-kártyáról, de még mindig nem hideg élelemre. Sok helyen azért nem fogadják el, mert a kereskedőknek igen magas jutalékot kell fizetni a tranzakciók után.

Augusztustól már hidegélelmet is vásárolhatunk a Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártyával, egyelőre az év végéig. Ez a változás pedig mérhető is a kártyaforgalomban:

  • Az MBH Banknál a tranzakciók száma 17,3 százalékkal, a kifizetések összege 22,5 százalékkal emelkedett.
  • A K&H az előző év azonos időszakához képest mintegy 16 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás összforgalom, mely a tranzakciószám-növekedésnek tudható be.
  • Az OTP-nél nem volt érdemi kiugrás, a múlt hónapban, július első 10 napjában mért 11,4 milliárd forinthoz képest augusztus 1. és 10. között 11,6 milliárd forintos SZÉP-kártyás költést regisztráltak.

Nem volt ok aggodalomra a turisztikai szektorban, mely szerint az élelmiszer-áruházakban történő költés lehetősége alapvetően változtatná meg a SZÉP-kártyás költéseket – írja az Index.

A lapnak nyilatkozó bankok egybehangzó vélekedése az, hogy a felhasználási lehetőségek bővülése ellenére továbbra is túlnyomórészt vendéglátásra, illetve szállásra fordítják az egyenleget a kártyabirtokosok. Szabadidőre és rekreációra sokkal kevesebbet költünk.

Nem éri meg a kereskedőknek

A SZÉP-kártya elfogadása rendkívül költséges mulatság a kereskedőknek. Az Orbán-kormány az élelmiszer-kereskedelem bevonása ellenére sem változtatott a kondíciókon, ez pedig azt jelenti, hogy a turisztikai elfogadóhelyekhez hasonlóan az élelmiszerboltoknak is nettó 3,6 százalékos elfogadói jutalékot kell fizetni a forgalom után.

Ennek az összegnek a fele, 1,8 százalék illeti meg a kártyakibocsátót, aki ebből fizeti a terminált üzemeltető társaság díját is. Már önmagában ez a jutalék is magasabb, mint amit a sima bankkártya-elfogadásért a kereskedőktől manapság kérnek a szolgáltatók. Erről ITT írtunk részletesen.

Egy kormányrendelet szerint a jutalék másik fele a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványt illeti meg. A turisztikai szövetség a SZÉP-kártyás bevételt a rendelet alapján az összeget a Széchenyi Pihenő Kártyával, illetve azzal összefüggő tevékenység költségeire fordítja.

Forrás: napi.hu

Üzenjen nekünk

Close