Novák Katalin: Maximális nyugdíjprémiumot kapnak a jogosultak

Novák Katalin: Maximális nyugdíjprémiumot kapnak a jogosultak

Mintegy két és fél millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember kapja meg a nyolcvanezer forintos maximális nyugdíjprémiumot idén novemberben, amely a megemelt összegű ellátás mellett jár – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az Idősek Tanácsának ülése után hétfőn. Novák Katalin kiemelte: a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak a nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumra, így egy átlagos nyugdíjjal rendelkező ember a nyugdíjkiegészítéssel együttesen nagyjából százezer forint többletbevételre számíthat.

A miniszter emlékeztetett: a polgári kormány vállalta, hogy a nyugdíjak emelése követni fogja az inflációt. Ennek következtében nominálisan 44,7 százalékkal, vásárlóértéken pedig tíz százalékkal nőtt az ellátások összege, illetve kiegészítő nyugdíjemelést is adtak idén. Novák Katalin rámutatott: a kormány másik vállalása szerint a gazdaság jó teljesítményéből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Emlékeztetett: a tavalyi évben a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség a nyugdíjprémium kifizetésére, azonban 2017-ben 12 ezer forint, 2018-ban 18 ezer forint, 2019-ben 22 ezer forint, idén pedig minden eddiginél magasabb, nyolcvanezer forintos prémiumban részesülhetnek a nyugdíjasok.

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy a baloldali kormányok 2010 előtt megszüntették a 13. havi nyugdíjat, a Fidesz–KDNP-kormány azonban vállalta, hogy visszaépíti a 13. havi nyugdíjat. Idén ebből már egyheti juttatást visszaadott a kormány, jövőre pedig legalább kétheti, de akár három- vagy négyheti összeg kifizetése is elképzelhető lesz.

A miniszter megjegyezte: a nyugdíjprémium rendszerét ugyan a baloldali kormányok vezették be, azonban a szabályozás 3,5 százalékos gazdasági teljesítmény fölött teszi lehetővé annak kifizetését, így erre a baloldali vezetés alatt sosem volt lehetőség.

Arra is emlékeztetett, hogy a baloldali kormányok a nyugdíjprémiumot és a tizenharmadik havi nyugdíjat is csak az öregségi nyugdíjasok számára biztosították volna, azonban a polgári kormány ezt kiterjesztette a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is. Mint mondta: a két juttatás nem váltja ki egymást, a Fidesz–KDNP-kormány pedig mindkét juttatást odaadja a nyugdíjasoknak.

Forrás: Magyar Nemzet

Üzenjen nekünk

Close