Rekordot döntött tavaly az első házasok adókedvezménye

Rekordot döntött tavaly az első házasok adókedvezménye

Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt.A családokat, a gyermekvállalást támogató adórendszer 2015-ben bővült az első házasságukat kötők adókedvezményével – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. A lehetőség a gyermekek után járó családi kedvezményt egészíti ki, így Magyarország, Európában példaértékű módon, az adórendszeren keresztül lényegében már a kezdetektől segíti a családalapítást.

Havi ötezer forint jár együttesen

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kormányzat számos családtámogató intézkedése is szerepet játszhat abban, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a házasság intézménye. A statisztikai hivatal adatai szerint, míg 2010-ben valamivel több mint 35 ezer pár házasodott össze, addig ez a szám 2020-ra már csaknem a duplájára (67 ezerre) nőtt – részletezte Tállai András, hozzátéve, hogy folyamatosan nő az adókedvezményt igénybevevők száma is. 2015-ben 22 ezren, 2016-ban 54 ezren, tavaly már több mint 105 ezren csökkentették adójukat az első házasságkötésüknek köszönhetően.

A szabályok egyszerűek: a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül a házastársak együttesen havi ötezer forint adókedvezményre jogosultak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is igénybe vehető. A házassági kedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát kötötte – ismertette az államtitkár.

Előlegben egyszerűbb felvenni

Az adóelőlegből is érvényesíthető a kedvezmény, amiről még mindig sokan feledkeznek meg – húzta alá az államtitkár.

Míg a tavalyi szja-bevallásban 105 ezer első házas vette igénybe az adókedvezményt, addig 2021 májusában 53 ezren érvényesítették azt az adóelőlegükből. Pedig a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz rendkívül egyszerűen, akár néhány kattintást követően is, hozzá lehet jutni. Az adóhivatal saját fejlesztésű online nyomtatványkitöltőjén, az ONYA-n (Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás) keresztül, egyszerűen, akár okoseszközről is, pár perc alatt kész is az adóelőleg-nyilatkozat, amit a hivatal továbbít a nyilatkozó magánszemély által megjelölt munkáltató, kifizető részére – mondta Tállai András.

A kedvezmény adóelőlegből történő érvényesítése nem csak azért jó, mert a friss házasok hónapról hónapra több fizetést vihetnek haza, hanem azért is, mert így az adóbevallás kitöltésének időszakában nem kell ezzel foglalkozniuk, nem kell kiegészíteniük az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet – jegyezte meg az államtitkár.

Forrás: MTI

 

Üzenjen nekünk

Close