Szekszárdon és Baján jártunk

Szekszárdon és Baján jártunk

Szakszervezetünk idei első buszos túrájára október 16-án került sor.

A zsúfolásig töltött autóbuszba húszan préselődtünk be. Kissé borongós, hűvös időben, amelyet később ragyogó őszi napsütés váltott fel, indultunk el déli irányba. Dunaújvárosnál rövid pihenőt tartottunk, majd folytatva utunkat háromnegyed tízre beértünk Tolna megye székhelyére, Szekszárdra. A Szent István téren, a megyei múzeum épülete mögött leparkolt autóbuszunk, majd kezdetét vette a múzeumlátogatás. A múzeum egy helyi régész, Wosinszky Mór nevét viseli, akinek a mellszobra a bejárat közelében látható. Impozáns, hatalmas épület, a 19. század végén épült. A földszinten régészeti anyag van, avar kori leletek, honfoglalás-kori leletek, érdekességek. Hatalmas tabló érzékelteti a népvándorlást. Az emeleten hosszabban időztünk, színes, gazdag kiállítási anyag mutatja be a térség, a gemenci erdő világát, a mesterségeket, a városok miliőjét, a népviseleteket. Egy kisebb tárlóban a helyi zsidó közösség emlékeit mutatják be.

A múzeumból kijövet még kisebb emléktárgyakat vásároltak egyes utastársaink, majd gyalog elmentünk a helyi főtérre, ami negyed óra sétát jelentett. Az I. Béla király tér valóban megkapó látvány. Kisebb emelkedő után hatalmas tér nyílik, ahol van a városháza (polgármesteri hivatal), a katolikus plébániatemplom, mögötte a törvényszék (megyei bíróság), majd a talán legpatinásabb épület, a kétszáz évvel ezelőtt középkori romokon épült klasszicista régi vármegyeháza, ami múzeum és itt van a megyei levéltár is. Az udvarán középkori romok, egy bencés apátság maradványai.

A szép időben ki-ki még egy kis jóféle szekszárdi bort is vásárolhatott, majd visszamentünk a buszhoz. Délben folytattuk utunkat Bajára, a térség másik szép és patinás városába, amely persze már a Duna keleti partján, Bács-Kiskun megyében fekszik. Bementünk a Petőfi-szigetre, ahol a Sobri Halászcsárdában ebéddel vártak bennünket. A halászlét errefelé gyufatésztával kínálják, igen jó ízű volt. (Halat nem fogyasztó társaink csirkemellet ettek.)

Az ebéd kissé elhúzódott, így sajnos kevesebb idő maradt Baja megtekintésére. Benéztünk a plébániatemplomba, majd megcsodáltuk a térség egyik legszebb műemlék épületét, a főtéren lévő Grassalkovich-házat, amelyben jelenleg a polgármesteri hivatal működik. Akiket érdekelt, megnézhették a helyi Türr István Múzeum kiállításait is, amely elsősorban néprajzi jellegű.

Az idő délutánba fordult, így a buszba visszaszállva visszautaztunk Budapestre.

Köszönet illeti a KMDSZ elnökségét a kiránduláshoz nyújtott anyagi támogatásért, Prof. Arday Lajosnak az ismertetőkhöz adott értékes és érdekes kiegészítéseiért.

A beszámolót és a fotókat készítette: Kató Ferenc, a kirándulás szervezője és vezetője

Részlet a szekszárdi megyei múzeum kiállításáról

 

A régi vármegyeháza, Szekszárd

 

A városháza Szekszárdon

 

A bajai plébániatemplom belseje

 

A Grassalkovich-ház, Baja, főtér

Üzenjen nekünk

Close