Szorongást és depressziót hozott a járvány

Szorongást és depressziót hozott a járvány

Tavaly, a világjárvány kitörésének évében, 3,8 millió doboz vényköteles antidepresszánst váltottak ki a mentális zavarokkal küzdő betegek a patikákban, 103 ezerrel többet, mint a 2019-ben kiadott 3,7 millió doboz – derült ki a Hiflylabs Zrt. Világgazdaságnak elküldött adataiból. Ezekre a feszültségoldókra tavaly összesen 2,1 milliárd forintot költött a lakosság.

A gyógyszerfogyasztást elemző cég hozzátette: csak a támogatott, vényköteles gyógyszerek forgalmi adatai­ra van rálátásuk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adataiból, ebben nincsenek benne a nem támogatott, vényköteles gyógyszerek és a vény nélkül kapható készítmények sem.

A Hiflylabs szerint 2020-ban ugyan több antidepresszáns fogyott, mint egy évvel korábban, a lakosság mégis kevesebbet fizetett érte. Ennek az az oka, hogy minden évben változik, hogy éppen mely termékek kerülnek be az államilag támogatott körbe.

Tavaly év végén jelent meg egy nemzetközi vizsgálat, amely szerint a koronavírus-járvány miatt a depresszió tüneteinek aránya megháromszorozódott, a szorongásos zavarok pedig megduplázódtak

– mondta Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója egy webináriumon. Hozzátette: „pszichésprobléma-cu­na­mira” számítanak a pandémia leküzdése után.

A mentális problémák hátterében a gazdasági bizonytalanság, a megélhetési problémák, a komfortzónából való kizökkenés, valamint a Covid–19 miatti halálesetek is állhatnak, de megemlítette a poszt-Covid-szindrómát is.

Ez utóbbi a vírus direkt hatása, már tudományosan igazolt, hogy a Covid–19 hat az idegrendszer működésére is. Purebl György szerint meg kell tanítani az embereket a saját pszichés terheik leküzdésére. Az online kezelések alkalmával ezeket a módszereket tanítják nap mint nap a betegeiknek.

Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház sürgősségi szakorvosa nemzetközi adatokat ismertetve elmondta, hogy 2020-ban csaknem nyolcmillió adag nyugtatószer fogyott, félmillió dobozzal több, mint 2019-ben.

Szorongáscsökkentőből 34,1 százalékkal, antidepresszánsból 18,6 százalékkal, altatóból pedig 14,8 százalékkal többet váltottak ki a betegek. A toxikológus szerint a kijárást korlátozó intézkedések tovább erősítik a pótszerek használatát, emelkedik az otthoni alkoholfogyasztás, a nikotinfüggők egyre többet dohányoznak, és a sorozatfüggőséget is felerősíti a bezártság, ugyanakkor a kábítószer-használat visszaesett. Hozzátette: akár három hónap alatt is függővé válhat valaki, és nagy kérdés, hogy mi lesz a járvány leküzdése után.

Forrás: Világgazdaság

 

Üzenjen nekünk

Close