Március 4. szombat
Évadnyitó túra a Budai-hegységben
Találkozó 9 órakor az 56-os ill. 61-es villamos Zuhatag sor megállójában.
Útvonal: Bauhaus mintalakótelep a Napraforgó utcában - Zsemlye utca, a királyi vadászkastély romjai - Szerb Antal utca. A Szent Ferenc szívkórháztól - a kardió túraútvonalon - a Hárs-hegyen a gyermekvasút Szépjuhászné megállójáig, onnan a gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásáig, majd a Nagyréten át (kiszállási lehetőség a villamos végállomásnál), a Nyéki hegy lejtőjén az Ördögárok mentén az 56,61-es villamos Vadaskerti utcai, vagy Nagyhíd megállója.
Távolság: 8,5 km, szintkülönbség 100 m.
Túravezető: Illés Mihály (+36-30-329-4653)
Április 1. szombat
Túra a Gerecse-hegységben
Útvonal: Tardos – Tűzköves – Sandl-hárs – Serédi-kastély – Király-kút - Héreg
Távolság: 12 km., az első 3,5 km-en folyamatos emelkedő: kb. 250 m. Utána enyhe lejtő.
Indulás: 7 óra 40 perckor a Keleti pályaudvarról (Kelenföldről 7:55-kor) Münchenbe induló helyjegyes vonattal Tatabányára. Onnan a 8 óra 46 perckor (Dunaújvárosból) Komáromba tartó busszal (nem a 8:45-kor induló tatai járattal!) Tata buszpályaudvaráig, majd a 9 óra 10 perckor induló busszal Tardosra.
(A Serédi-kastély nincs megnyitva a látogatók számára, nincsenek felkészülve túrázók fogadására. A katolikus egyház tulajdona, csak lelkigyakorlatokat tartó csoportokat fogadnak. Engedélyt kértem és kaptam arra, hogy a csoporttal belépjünk a zárt területre. Aki meg akarja tekinteni belülről is a felújított, de nem túl pompázatos épületet, vagy a toronyszobából szeretné körbe nézni a tájat, hozzon magával papucsot, mert sáros bakanccsal nem illik bemenni.)
Visszaérkezés: A Kelenföldi pályaudvarra 16:54-kor Tatabányáról személyvonattal
Visszautazási adatok: Busz indul Héregről 15:10-kor, érkezik Tatabányára 15:52-kor. Vonat indul: 16:08-kor (negyed óra átszállási idő).
Túravezető: Kauzál András (+36-30/92-43-667)
Április 15. szombat
Autóbuszos kirándulás Kalocsára és Hajósra
Program:
8 óra Indulás a Nagy Imre térről
10 óra Érkezés Kalocsára. A Főszékesegyház, az Érseki Múzeum és a Főszékesegyházi Könyvtár megtekintése vezetéssel
12:30 Ebéd a Diófa Vendéglőben, kb 12 perc séta a főszékesegyháztól.
Menü: Csontleves
A.: Sertésborda Jóasszony módra burgonyával
B: Csirkemell rántva burgonyapürével, savanyúság
Sütemény
14 óra Indulás Hajósra
14:30 Érkezés a hajósi Cabernet Borturisztikai Központba, (Hajós-Pincefalu) kiállítás megtekintése, borkóstoló borkorcsolyával
Kb 15:30 Visszaindulás
Kb 18 óra Visszaérkezés a Nagy Imre térre
Költségek: Autóbusz költsége: szakszervezeti tagoknak ingyenes, családtagoknak, KKM-dolgozóknak és KKM-nyugdíjasoknak 5000 Ft, külsősöknek 10.000 Ft. A Főszékesegyház, Könyvtár és Érseki Múzum együttes belépődíja: Teljes árú 3200 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 2200 Ft. Ebéd költsége: 4000 Ft/fő + ital Borkóstoló költsége: 2000 Ft/fő.
Jelentkezés: Mielőbb, de legkésőbb április 5-ig, szerdáig Becka Ferencnénél a 1620-as melléken, illetve az autóbusz-költség befizetésével személyesen. (KMDSZ Nyugdíjas Bizottsága, VI. Bajza u. 44.)
Jelentkezéskor kérjük megadni, A vagy B menüt kér a jelentkező, továbbá azt, részt vesz-e borkóstolón.
Túravezető: Kató Ferenc (+36 30 3738036)
Útvonal teljes hossza: (buszrendeléshez) 315 km.
Április 22. szombat
Szokásos mátrai bortúra
Útvonal: Mátraháza – Sás-tó – Mátrafüred. Onnan autóbusszal Farkasmály, Dudás borpincéig, majd gyalog Gyöngyösig. (Kollégium megállóhely)
Táv: 10 km, szint: 500 m lefelé.
Találkozó: a Stadion autóbusz-pályaudvaron 08:00-kor. A busz indul 08:15-kor. Visszaérkezés 16:55-kor, a közvetlen busz indul 15:45-kor.
Túravezető: Arday Lajos (06-1/ 356 00 73)
Május 13. szombat
Túra a Soproni-hegységben, a határ közelében
Útvonal: Ágfalva – Fürtösbodza tanösvény – Vasfüggöny túraút – Borsó-hegy – Lohos oldal – Ház-oldal - Sopron, Görbehalom-telep
Táv: kb 10 km
Szintemelkedés: 100 m
Találkozás: 7 órakor a Keleti-pályaudvaron, soproni IC indul 7:15-kor.
Érkezés Sopronba 9:38-kor. Továbbutazás Ágfalvára autóbusszal 10:40-kor, érkezés Ágfalvára 10:58-kor.
Visszaindulás Görbehalomról 15:05-kor, érkezés Sopronba 15:20-kor. IC vonat indul 16:21-kor, érkezés a Keletibe 18:44-kor. Mindkét IC vonatra előre szükséges megvenni a jegyet és a helyjegyet.
Túravezető: Arday Lajos
Június 3. szombat
Túra a nógrádi kéken
Útvonal: Hollókő – Remete-hegy – Dobos-kút – Nógrádsipek, autóbusz forduló
Táv: 12 km, 4-4,5 óra van rá.
Szintemelkedés: 200 m
Találkozás: A Stadion autóbusz-pályaudvaron legkésőbb 8:30-kor. Autóbusz indul 8:40-kor.
Érkezés Hollókőre 10:30-kor. Visszaindulás Nógrádsipekről 15:00-kor, érkezés 17:55-kor a Stadion autóbusz-pályaudvarra. (Ha ezt lekéssük, 1 óra múlva van megint busz, de az érkezés másfél órával csúszik.)
Utazás adatai: 8:40 – 10:30 közvetlen, vissza: Sipekről indul 15:00-kor Szécsénybe, leszállás 15:18-kor a Szécsény Kápolna megállónál, majd átmenni a Szécsény Kossuth út 40. megállóhoz. 15 perc várakozás, majd busz indul 15:36-kor Budapestre..
Túravezető: Kató Ferenc
A programot összeállította: Kató Ferenc, a Természetjáró Bizottság vezetője
Jóváhagyta: Mezei Tibor, a KMDSZ elnöke