Kategória: Friss hírek

Jelentős gazdasági visszaesés volt a harmadik negyedévben is

Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,7 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslés adata jobb az elemzői várakozásoknál, amelyek 5,2 százalékos éves visszaesést prognosztizáltak a harmadik negyedévre az előző negyedévi 13,6 százalék után.Tovább

Októberben is drágább volt a nyugdíjasok élete, mint a dolgozóké

Március óta minden hónapban magasabb inflációt mért a nyugdíjasok fogyasztói kosarában a Központi Statisztikai Hivatal, mint az aktív (vagyis fizetésből élő) háztartások vásárlásainál, és ez a trend októberben sem tört meg. A legfrissebb adatok szerint ugyanis míg az utóbbi mérés 3 százalékos inflációt jelez, a nyugdíjasok körében 3,4 százalékot állapított meg a statisztikai hivatal.Tovább

Innen tölthető le az igazolás, amivel kijárási tilalom idején is az utcán lehetünk

A kora reggeli órákban írtuk meg, hogy elérhetetlenné vált a kormany.hu, illetve az a link, ahonnan le lehetne tölteni a kijárási korlátozással kapcsolatos munkahelyi igazolás dokumentumait. Úgy tűnik a kormány.hu azóta pillanatokra helyrebillent, a dokumentumot ide kattintva érheti el. Ha ez a link nem működik, a koronavirus.gov.hu oldalán biztosan megtalálja.Tovább

Close