
Augusztushoz képest több mint 21 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, de még mindig 80 ezerrel többen vannak, mint tavaly ilyenkor. Sok a pályakezdő köztük.Tovább

Augusztushoz képest több mint 21 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, de még mindig 80 ezerrel többen vannak, mint tavaly ilyenkor. Sok a pályakezdő köztük.Tovább

A korábbi várakozásoknál lassabban lábal ki a világ és a magyar gazdaság a koronavírus-járvány okozta válságból – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön nyilvánosságra hozott inflációs jelentéséből.Tovább

Tekintsük át a felsőfokú oktatás keretében tanulmányaikat megkezdő hallgatók, illetve tanulmányaikat folytató hallgatók árvaellátásra való jogosultságát.Tovább

Az elmúlt évek meredek minimálbér-emelésének köszönhetően zárult a bérolló a legkisebb munkabér és a létminimum összege között – mondta a Világgazdaságak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.Tovább

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), amelynek a KMDSZ is tagszervezete, szeptember 12-én tartotta idei kongresszusát. Az esemény egyben alkalmat adott a SZEF megalakulásának 30. évfordulójához kapcsolódó ünnepi megemlékezésre.Tovább

Bár a szakértő szerint jelenleg több százezren szenvednek munka-és tartalékhiány miatt, ennek ellenére Petschnig Mária Zita úgy látja, hogy nem folytatódik a recesszió a következő évben. Az ATV írása.Tovább

A Pénzügykutató prognózisa szerint a munkanélküliség nem nő tovább, a gazdasági visszaesés idén 4-8 százalék lehet. A kutatók hangsúlyozzák, hogy manapság példátlanul nehéz előrejelzést készíteni.Tovább